Az ünnepek alatt negyedszer is megnéztem A nemzet aranyai című igazán remek alkotást. Magán ügy - mondhatják -, és igazuk is van. El kell azonban mondanom valakinek, vagy valakiknek, hogy nem akartam. Mégis oda kapcsoltam és az első egy-két perc után már képtelen voltam otthagyni. Volt, hogy hajnali fél kettőig húzta az egyik kereskedelmi tv és mindig megfogadtam, hogy a következő reklámnál elmegyek aludni, de valami mindig visszatartott. Még nem hallottam ezt, vagy azt a nyilatkozatot, még nem láttam ezt, vagy azt a gólt. 

Most pedig, hogy negyedszer is végig bámultam libabőrös tekintettel a stáblistát az emberi nagyságokra keresem a választ. Mindenek előtt Benedek Tibor megszólalásaitól könnyeztem. Oda ült a kamerák elé, amikor már nagyon beteg volt, mert úgy érezte, hogy amit mond, azt még el kell mondania. Aztán amikor már nem tudott oda ülni, akkor élete nagy szerelme, a felesége, Epres Panni mondta el, hogy mit érzett Tibor, amikor az egyik döntő úgy kezdődött, hogy 3-0 a szerbek javára. Epres Pannitól sem volt kis teljesítmény érzelmileg, hogy ezt megtette, de úgy hogy valódi élményt adott és nem borította gyászba a mondandóját.

Aztán csak a "mieinkről"... Mert nem is tudjuk, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy nap, nap után szembe jön velünk az uszodában, az utcán, a boltban, a benzinkúton Szécsi Zoli, vagy éppen Biros Peti. Egyikőjüket sem tudjuk megelőzni a köszönésben. Szecska azt mondta valahol a film vége felé, hogy még a mai napig sem fogták fel, hogy mit értek el. Erre mindig mások figyelmeztetik őket...Biros Petiről, a zseniről pedig már leírtuk százszor ezeken a hasábokon és biztos, hogy most sem utoljára: Biros Peti, Biros Peti maradt. Hiába nyert meg mindent, amit ebben a sportágban meg lehetett nyerni: VB-t, EB-t olimpiákat, Bajnokok Ligáját, több nemzet nemzeti bajnokságát, hiába választották meg a világ legjobb játékosának. Amikor ezzel szembesítjük, mindig behúzza a nyakát a két termetes válla közé, elbiggyeszti a száját, köröz egyet a csuklójával és esetleg annyit bök oda, hogy szép volt, rég volt... Egyikőjükön sincs még csak halvány nyoma sem annak az időnek, amikor - ahogy Kásás fogalmazott -, rock sztárként ünnepelték őket. Teszik a dolgukat szívósan küzdve a mindennapokért, egy pillanatig sem feladva, pedig valahol legbelül tudják, hogy sportvezetőként soha nem lehetnek olyan sikeresek mint játékosként. A sportáguk azonban mindennél előrébb való.

Kis Gábor és Hosnyánszky Norbert is eltöltött annyi időt Egerben, hogy őket is a mi olimpiai bajnokainként szeretjük. Ki ne emlékezne szívesen Kis Gábor önfeledt gyermeki mosolyára egy-egy gólja után. Pedig nagyon korán elérte a vízilabda centerek gyötrelme. Volt, hogy nem edzett, mert akkor hétvégén nem tudott volna játszani, de ő akkor is fogcsikorgatva leküzdötte a fájdalmait. Mindig úgy gondolta, hogy nem hagyhatja cserben csapattársait, a sportágát. Még akkor is, amikor más, halandó ember, a betegszállító kocsira is képtelen lett volna saját erőből felmászni. Ódát énekeltünk Hosi csavargóljairól, ő mégis arra volt a legbüszkébb, amikor egy hét-nyolc év körüli kissrác egy mérkőzés előtt a kezébe nyomta a kifejezetten neki szánt rajzát, amely pont azt a bizonyos Hosi csavart örökítette meg.

Szándékosan hagytam a végére, a  filmben szereplő egriek közül Madaras Norbertet. Aki pont Hosnyánszkynak jelentett sokat. Hosi elmondta, hogy szinte még gyerekként leste, ahogy az egri kavicsos medencében lövöldözi a gólokat, ami arra ösztönözte, hogy ő is megpróbálja, mert szerinte ezt akár egyszer ő is megcsinálhatja. Megcsinálta! Madaras pedig nemcsak Steimetz Barna szerint lett isten az első olimpiáján, hanem Reccóban is. Volt szerencsém az olasz kisvárosban látni, ahogy imádják őt. Mára pedig újra istenné kell váljon a Magyar Vízilabda Szövetség elnökeként, hogy sikerre vigye a sportágat. Mert nemsokára Párizsban újra felhúzzák az olimpiai lobogót. Mondani sem kell leginkább aranyesélyes a magyar válogatott, amelynek tagjaként egy újabb egri zseni gyerekkori álma válhat valóra. Zalánki Gergőt pont az elmúlt év végén választották a világ legjobb játékosának, de ez már egy következő film témája lehet...