Sokan kilátogattak tegnap a Bitskey Aladár Uszodába, hogy kiszurkolják csapatunk győzelmét, és azzal együtt a hőn áhított bronzérmet. Nem sikerült! Azonban örömteli eseményekben így is bővelkedett az este, volt miért pirosra tapsolniuk a tenyerüket a kedves vízilabda rajongóknak. Kezdődött mindjárt a mérkőzés első szünetével, ahol Szécsi Zoltán klubelnök, a Gyulavári Zoltán edzette 11-12 éves fiú csapatunknak adta át a bajnoki aranyérmeket és egy kis ajándékot. Ők azok, akik életükben először lettek bajnokok, de minden reményünk szerint nem utoljára! Úgy szólt a taps, mint Szilágyi Dorka félpályáról lőtt góljánál.
Aztán következett a nagy szünet, azaz a félidő, amikor a ZF Hungária Kft-nek, s a gyárat képviselő ügyvezető igazgatónak, Őszi Csillának szólt a méltán megérdemelt taps. Történelmi dátumhoz érkezett a ZF Hungária Kft és az Egri Vízilabda Klub kapcsolata!
Húsz éve támogatja az egri vízilabdát a ZF Hungária KFT. Húsz év nagy idő egy kapcsolatban. Erre mondják: kiállta az idők próbáját. A teljesség igénye nélkül, ha visszapllantunk erre a húsz évre, történelmi sikereket láthatunk, olimpiai bajnokokat. Olyan sportembereket mint Biros Péter, Szécsi Zoltán, Hosnyánszky Norbert vagy éppen Kis Gábor. Olyan sikeresen megvívott döntőket, ahol közel háromezren szurkoltak a győzelemért, és a Bicskei Aladár Uszoda eredményjelzője alatt egy fúvószenekar adta a világ tudtára, hogy "az egri kislány mind büszke!" Micsoda hangulat volt háromezer torokból hallani ezt az éneket. Volt olyan év, amikor a nők és a férfiak egyszerre hódították el a bajnoki serleget, ami azóta is egyedülálló. Ilyen siker még sehol máshol nem született. Voltunk Bajnokok Ligájában negyedikek, ketten is kiérdemelték a világ legjobb játékosa címet. Biros Péteren kívül, pont a közelmúltban Zalánki Gergő.
Aztán mit kaptunk még a ZF Hungária KFT támogatásának köszönhetően? Többek között három-négyezer gyermek folyamatos, örömteli zsinatát, azaz a jövőt! Mert már a legfiatalabbak is fejezeteket követeltek maguknak a híres egri vízilabdás történelem könyvben, ami megállás nélkül íródik tovább. Kaptunk három remek klubelnököt, dr. Halmos R. Pétert, Bárány Attilát, Szécsi Zoltánt, megannyi hozzáértő, képzett szakembert, edzőket, háttérdolgozókat, állandóan megújuló infrastruktúrát.
Köszönettel tartozunk a ZF Hungária KFT korábbi és a jelenlegi vezetésének, mindenek előtt Ulrich Dillernek és Őszi Csillának. Velük közösen értük el, hogy Egerben a vízilabda úgy hozzátartozik a városhoz mint a Dobó tér, a Bazilika, vagy éppen a Bikavér és a vár.
Ma minden oly gyorsan változik. Már nem névadó szponzorunk a ZF Hungária Kft. Az eddigi támogatást tisztelettel megköszönve alakítjuk át együttműködésünket. Továbbra is kapcsolatban maradunk! Mert hiába változik minden oly gyorsan , a barátság az örök!
Szécsi Zoltán klubelnök Őszi Csillát, a ZF Hunária Kft ügyvezető igazgatóját köszönti.
Következhetett a harmadik negyed végét jelző dudaszó. Szécsi Zoltán klubelnöknek pedig újabb hálás feladata akadt. Az országos leány bajnokságban szereplő csapatot és edzőjüket, Nagy-Pócsi Biankát köszöntötte. Méghozzá abból az alkalomból, hogy remek, egész szezonban nyújtott teljesítményükkel a bajnoki döntőbe jutottak.
Kijutott az ünneplésből bőven, csak a bronzéremért járó maradt el. Reményeink szerint csak elnapolták a lányok, mert vasárnap idegenben, Dunaújvárosban megszerzik amit annyira szeretnének. Nagyon szurkolunk ezért és érezhetik, hogy vihetik magukkal az egri vízilabda rajongók szeretetét! Dunaújvárosban is szólni fog a Hajrá lányok! Hajrá Eger!
/Fotó: Lénárt Márton/