Nem kis megtiszteltetésben volt része Kelemen Attilának a közelmúltban. Edzői munkássága elismeréseként életmű díjban részesült.

Az átadási ceremóniát követően közösen pillantottunk vissza gazdag játékos és tréneri munkásságára. Mint elmondta háromszázhuszonkilenc bajnoki mérkőzésen játszott az egri színekben. Még nem volt tizennyolc éves, amikor 1971 őszén bemutatkozhatott az OB-I-ben. Olyanokkal játszhatott akkor együtt, mint a két kapus Rüll és Denk. A mezőnyben pedig Ringelhann, Krajcsovics, Katona, Pócsik, Regős, Lutter, Mátrahegyi, Szász, KovácsTamás, Kovács Róbert. Tagja volt az első nagy sikert elérő egri csapatnak, amikor 1972-ben megnyerték a Magyar Népköztársasági Kupát. Szinte majdnem egy időben került a felnőttek közé Gyulavári Zoltán, vagy a ma Dániában élő kiváló kapus Kácsor. Az 1990-ig tartó játékos pályafutása során számtalan kiváló játékostársa volt. Közülük a legnagyobb tehetség, a ma szintén a női szakágban edzősködő Nagy István, de sokkal többre is vihette volna például Buza Gábor, vagy a jelenlegi felnőtt válogatott Zalánki Gergő édesapja, Zalánki Gábor is, aki túl hamar felhagyott az aktív sporttal. Az egyik nagy kedvenc csapattársa, Áncsán András volt, de említette Sike József, Lipovics Zoltán, Vincze László nevét is. Mindenkit képtelenség felsorolni, s nem is szívesen vállalkozna erre, mert senkit nem akart megsérteni azzal, ha véletlenül bárkit is kifelejtene. Még azért mielőtt ezen túllépnénk,  három nevet említ, az egykori legfiatalabbak közül. Biró Attiláét, aki éppen most az Európa Bajnokságon a női csapatot dirigálja, mint szövetségi kapitány. Vagy az U-20-as magyar válogatottal szintén világeseményre készülő, kiváló utánpótlás trénerét Tóth Kálmánét, és az öccséét, Tóth Péterét.

Amiért nem sikerült a háromszáz harmincadik bajnokit lejátszania, az már összefügg, az edzői pályafutás kezdetével. Pócsik Dénes, amikor visszatért Máltáról, ahol egy rövidebb ideig irányította a szigetország válogatottját, zokon vette, hogy megbízható hátvédje, a miskolci vízilabda felépítéséről tárgyal. Így már az 1990-es szezon kezdetén nem számított a játékára. Pedig tudta, hogy tudatosan készült a trénerkedésre, hiszen Gyulavári Zoltánnal együtt, már 1982-ben megszerezték az edzői képesítést. Persze Biros Péter felfedezése a magyar vízilabda számára, akár önmagában is megérhetne egy edzői életmű díjat. Mint mondja nem volt egyszerű őt az uszodában tartani, mert akkoriban erősen kacérkodott a kézilabdával is, de addig ment utána, addig győzködte, amíg végül is kötélnek állt. A többit pedig már ismerjük. A valaha vízilabdázott sportolók közül is a legnagyobbak között tartják számon. Büszke arra is, hogy ma ott tart a miskolci póló, ahol, s ebben neki, a kezdetek kezdetén nem kis szerepe volt.

Ott volt a női vízilabda indulásakor, még a nyolcvanas évek elején, amikor még csak hobbyból pólóztak a hölgyek, de megkérték, hogy segítsen nekik, s ő szívesen vállalta, hogy foglalkozik velük. Miskolcról való hazatérését követően számtalan sikert ért el különböző korú utánpótláscsapatokkal. Volt a korosztályos válogatottak tehetséggondozó trénere, nyert bajnokságokat, érmeket a fiatalokkal, segítette őket az életben való elindulásban. Volt időszak, amikor a második számú egri csapat, az Egri Vízmű úgy működött, hogy többségükben azok a fiatalok kaptak szerepet, akik az akkori Dózsába, vagy később az ESE-be, még nem fértek be, s így a másodosztályban pallérozódtak. Ennek is olyan sikere volt az ő irányításával, hogy egy-egy szezonban majdnem felkerültek az OB-I-be. Megküzdött számtalan nehézséggel, volt olyan serdülő csapata, akikkel csak egy negyed pályán gyakorolhatott, mégis, amikor elindulhattak a Budapest bajnokságban toronymagasan nyerték meg azt.

Hosszan sorolja az élményeket. Az örömöket, a gyötrelmeket, a vívódásokat, a véget érni nem akaró edzőtáborokat, a hosszú utazásokat. Mert az sem volt rövid időszak az életében, amikor szinte csak tiszta ruhát csomagolni jött haza, s máris indult tovább, ahová a következő feladata szólította. Ez már összemosódik talán a legsikeresebb korszakkal, ami 2004-ben kezdődött. Egy nagyon tehetséges serdülő kislányokból álló csapat bontogatta akkor Egerben a szárnyait, s az akkori klubelnök dr. Halmos R. Péter rábeszélte, hogy dolgozzon velük. Antal Dóra, Pócsi Bianka, Jenes Janka, Szabó Ivett, Fekete Kriszta, Bene Kinga csak néhány név a későbbi nagy sikerek megalapozói közül. Serdülő-, ifi bajnokság, majd az OB-I bajnoki cím, s mindjárt az első nemzetközi évben Final Four a Bajnokok Ligájában. Röviden így lehetne összegezni, ami mögött persze rengeteg munka, kitartás és szorgalom volt. Az egri sikerekre felkapta a fejét az egész szakma, s mondhatnánk, hogy egyenes út vezetett a különböző női válogatottakig. Először a junior, majd az Universiáde csapatot irányította, s lett a női magyar válogatott szövetségi kapitányának segítője. Megjárta a londoni olimpiát, ahol negyedik helyen végzett a csapat öt egrivel a keretben. Felülírhatatlan az élmény, amit a hazai rendezésű Európa bajnokság jelentett a Margit-szigeten. Még most is végigfut a hátán a hideg, amikor felidézi a tomboló telt házas lelátókat, a vastapsot, ami a bronzéremért járt. Saját elhatározásából kezdett újra az építkezésbe, amikor elköszönt a felnőtt válogatott kispadjától, s lett a serdülők edzője két segítőjével Zantleitner Krisztával, valamint az egri utánpótlásban is dolgozó Rüll Csabával. Persze mellette az egri felnőtt OB-I-es csapat is az irányítása alá tartozott. A legnemesebb feladatának azt tartja, amikor 2014-es szezonban annak a Biros Péternek segíthetett edzői pályafutásának az elindulásában, akit annak idején játékosként is ő indított el a sikerek felé.

Az életmű díj azt sugallja, hogy befejezte, végleg abbahagyta. Ez azonban közel sincs így! Ma is gyerekekkel foglalkozik. Ugyanolyan türelemmel és odaadással, mint pályája kezdetén. Azt mondja, hogy ő uszoda nélkül megsemmisülne, milyen paradox a hasonlata: nem kapna levegőt. Még nem volt hat éves, amikor először az egri Bárány uszodában edzésre jelentkezett. Azóta ez a közeg élteti. Élete során több időt töltött ott, mint saját otthonában. Ma is ott van minden nap, mert vallja, az életmű díj nem valaminek a vége, hanem egy új fejezetnek a kezdete. Kötelez…