-Nagyjából már volt némi tapasztalatom. Nőkkel foglalkozni vízilabdában, az egy speciális helyzet. Sok minden más mint a férfiaknál. Eleve van egy életkori sajátosság. Itt sokkal fiatalabb a mezőny. Korábban kapnak a játékosok nagy feladatokat, s korábban abba is hagyják a versenyszerű sportot. Sok minden közrejátszik. Iskolai tanulmányok, családalapítások, gyerekszülések. Nehezen szokom meg mindezt, de kezdek alkalmazkodni hozzá. Amit az első évben szerettem volna megvalósítani, s már közelítettünk a céljaim felé játékban, azt a második évben majdhogynem teljesen újra kellett kezdeni, mert sok volt az új arc az első edzéseken. Akik pedig maradtak azok kevesebbet játszottak az első közös szezonunkban. Mindenkinek jó volt azonban a hozzáállása, s amikor a munkánk visszaigazolása következett a mérkőzéseken, akkor egész jól teljesítettek a lányok. Jól kezdtük a szezont. Úgy számoltam, hogy az első négy meccsünkből hármat lehet nyerni. Ezt teljesítettük is. Ez egy jó alapot adott a csapatnak. A Szentes elleni mérkőzés volt, ami nagy lökést adott a későbbiekhez. Kellett egy kis szerencse is, de az a győzelem már egy nagy fegyvertény volt, hitet adott a játékosoknak. Aztán a téli szünet okozott egy kis törést. Az ünnepek megosztották a figyelmet, de a két ünnep között is edzettünk, mert januárban korán volt a Szeged elleni első összecsapás. Meg is nyertük, ami szintén egy visszaigazolás volt a lányoknak, hogy érdemes dolgozni, s egy pozitív lökéssel kezdhettük az évet. Az alapszakaszban az ötödik helyen végeztünk, ami előrelépést jelentett. Sajnos a play-off az nem sikerült úgy ahogy szerettük volna. Két rossz negyeden múlott, hogy a végső elszámolásnál "csak" a hatodik helyen kötöttünk ki. Pedig úgy érzem, hogy játékban léptünk előre. Nekem is meg kell tapasztalnom, hogy miből adódhatnak ezek a problémák. Én magam is velük együtt fejlődöm. Összességében nem vagyok elégedetlen, bár elégedett nem leszek soha. Ez nem ellentmondás. Magasra tettem a lécet. Volt amikor átugrottuk, s volt amikor érthetetlen módon levertük. Na, ez is egy specialitása a női mezőnynek. Ezért mondtam azt az elején, hogy csak alkalmazkodni tudok ehhez, megszokni soha nem fogom.

-Te kiszálltál egy világszínvonalú csapatból, egy világszínvonalú munkából. Bizonyára azt szeretnéd viszontlátni a lányoktól is. Képesek megcsinálni amit kérsz? Nem követelsz esetleg sokat, ami az ő számukra lehetetlen?

-Erre elég hamar rájöttem, hogy ez egy egészen más közeg. Nem akarom ismételni magam, de erre gondoltam, amikor ennek a munkának a specialitásairól beszéltem. Nyilván szeretem látni, ha szépen folyik a labda, s oda kerül, ahova kell. Ha ez sikerül akkor elégedett vagyok. Igazából azonban azt szeretném elérni, hogy az alapjátékunkon túl, amit mindig meg kell tudni valósítani, ha a mérkőzés alakulásához lennének képesek alkalmazkodni. Mindig azt kérem, hogy kreatívan játszanak, figyeljék, hogy az ellenfél mire, hogy reagál, s akkor változtassanak bátran, még akkor is, ha én éppen nem azt mondtam a mérkőzés előtt, vagy az időkéréseknél. Mindig minden változik, s ezeket a változásokat kell nekik felismerni. Ez az aminek belülről kell jönnie, ez az, amit tehetségnek hívunk. Amikor ez működik, akkor azt nagyon nagyra tartom, s annak tudok igazán örülni. Próbálom közelíteni ahhoz a munkához, amit mi végeztünk annak idején, de tudnom kell, hogy hol vannak a határok.

- Nem szeretnék kiemelni senkit, mert abból mindig baj van. Ez is egy női specialitás. Az egyik úgy érzi én úsztam a legtöbbet, a másik joggal mondhatja, hogy de én lőttem a legtöbb gólt, a harmadik én adtam a legtöbb gólpasszt, van aki a legtöbbet szerelt, s ez által jó védekezett, s folytathatnám. A fiúknál ez másképp van, ott mindenki gratulál a másiknak, megölelik egymást és a helyén kezelik a dolgokat. A női lélek útvesztőiben könnyen el lehet tévedni. Ezért sokkal jobban szeretem magát a csapatot értékelni. Persze az egyéni teljesítményekről is elmondom a véleményem, de azok adagolásával nagyon vigyázni kell. Legyen elég annyi: sokat fejlődtek, játékban nagyot léptünk előre.

- Úgy gondolom, hogy kellőképpen türelmes vagyok. Ha látom, hogy valamelyikük lógó orral jön edzésre, akkor már tudom, hogy többször meg kell kérdeznem: mi a baj. Mert csak sokadszorra mondja el. Többet kell velük beszélgetni örömeikről, gondjaikról, problémáikról. Közelítünk egymáshoz, de hát az a bizonyos evolúciós szakadék mindig is ott lesz. Meg kell nyerni őket, el kell fogadtatni magam, mert úgy könnyebben mennek a közös dolgaink. Én sem vagyok az a nagy barátkozós típus, abban nekem is sokat kell fejlődnöm, hogy minél többet beszélgessek velük egyénileg is, meg közösen is. Akikkel már korábban együtt dolgoztunk, akik jobban ismernek, azokkal már jó úton haladunk ezen a téren is, az újakkal meg fel kell gyorsítani ezt a folyamatot.

-Hát... Nem tudom azt mondani, hogy igen. Először mindig magamban megkeresem, hogy hol hibáztam, mit lehetett volna másképp csinálni, miben kell majd változtatni. Sok apró dolog előjön ilyenkor. Ezeket általában lejegyzetelem, hogy ne felejtsem el. Ahonnan játékban elindultunk, s ahová jutottunk, azzal elégedett vagyok. A helyezéssel azonban közel sem vagyok kibékülve. Elégedett nem leszek soha, mert mindig mindenben lehet előrelépni, fejlődni. Remélem ez így lesz az előttünk álló harmadik szezon során is.

-A férfi mezőnyben túlságosan korán, még a nőknél hagyományosan csak későn, a felkészülés kezdetére alakul ki a játékoskeret. Hogy állunk ezen a téren?

-Bárány Attila klubelnökkel, valamint Szilágyi Péterrel közösen folyamatosan dolgozunk az új keret véglegesítésén. Az már köztudott, hogy a válogatott Szilágyi Dorottya és a balkezes Mchunu Hlengiwe, akinek a nevét senki nem tudja kimondani, ezért mindenki Slinginek szólítja, aláírta a szerződését. Mondanom sem kell, hogy mindketten nagy erősítést jelentenek. S nemcsak játékosként, hanem szemléletben, emberi értékekben is. Sajnos az is eldőlt, hogy Brigitta Games nem tér vissza hozzánk az Egyesült Államokból, mint ahogy korábbi centerünk Rebecca Parkes sem az Újpestből. Ami viszont jó hír, hogy az elmúlt szezon játékosainak a többsége együtt marad, ami a folyamatos munkát feltételezi. Csak néhány új játékost kell a csapatba beépíteni. Bízom benne, hogy jó csapatunk lesz, de még azért dolgozunk, hogy ne maradjon lukas posztunk. Tudom azt is, hogy mindenki kellőképpen motivált, velem együtt. Az ifikkel július 9.-én, a felnőttekkel július 29.én kezdjük a felkészülést.

-Mondhatnám: vízilabdával. Tóth Kálmán ifi, serdülő csapatával edzek, készülök a július 31.-i világválogatott elleni öregfiúk mérkőzésre. Nem tudok elég hálás lenni az Egri Vízilabda Klubnak, hogy a búcsúmérkőzésemre összehozta a háromszoros olimpiai bajnok csapatot. Azóta rendszeresen találkozunk, beszélgetünk, közösen edzünk, kétkapuzunk. Mindig örülünk egymásnak feltöltenek ezek a találkozások. Aztán a jövő szombaton lesz a Balaton átúszás. A két fiammal, Vincével és Samuval közösen vágunk neki az öt kilométeres távnak. Többet lesz együtt a család, ami szintén feltöltődést jelent. Egy kis sporttal, a mozgás örömével, aktívan pihenünk...