Ki látott már ilyet? Mármint 3-3-as eredményt a rendes játékidő leteltét követően. Egészen az 1960-as évek végéig kell visszalapozni az emlékekben, hogy egy vízilabda mérkőzésen ennél kevesebb góllal lehetett diadalmaskodni. Akkor az FTC nyert a jó öreg Bárány Uszodában, méghozzá 2-1-re. Igaz akkor még az álló bekkeknek jutott a főszerep, s addig tartott egy támadás, amíg gól nem született, vagy a támadó csapat el nem veszítette a labdát. Ha ma megnéznénk egy ilyen mérkőzésről szóló felvételt, lehet, hogy azon is elgondolkodnánk: ugyanazt a sportágat látjuk-e.

A Szolnok – ZF-Eger mérkőzést követően mégis arról beszélt mindkét edző, hogy tökéletes mérkőzést játszottak. A saját szemszögükből igazuk volt, mert mindkét csapat betartotta a taktikai utasításokat, megvalósította azt, amit a mérkőzés előtt megbeszéltek. Persze, azért olyat biztos nem mondtak egyik öltözőben sem, hogy ne lőjetek csak három gólt. Cseh Sándor az Egert dicsérte, mondván, hogy egy kifejezetten jól játszó Szolnokot győzött le, saját medencéjében. Dabrowski Norbert pedig azt emelte ki, hogy mennyire fegyelmezett, türelmesen játszó, egymásért küzdeni tudó, egységes volt a csapata. Igaz, azért neki voltak hiányérzetei is, úgy a harmadik negyed hajrájáig. Hihetetlen, de az a játékrész volt az, aminek a végén 1-1-et mutatott az eredményjelző. Ráadásul, nem azért mert elromlott…

Aztán jöhettek az ötméteresek, mert a bajnokság ezen fázisában már el kell dönteni, ki a győztes. Hihetetlen izgalmak! Orosz rulett! Beállt Csiszár Boldi, hátha majd ő, a nem tudom én hányadik körben. Majdnem meg volt. De csak majdnem. Aztán visszaállt Báne! Honfitársa, Prlainovics tudta, hogy minden erejét bele kell adnia a lövésbe, Báne meg azt tudta, hogy hova lövi. Még, ha a csuklójának épségét kockáztatta is, kiütötte! Amikor pedig Rasovics, Nagy Viktor kapujába bombázott, szinte lehetett hallani a győzelmi morajt Eger felett. Nem, nem az égiek, a város vízilabdát imádó lakossága dübörgött örömében!

Nem kis bravúr! Ebben a szezonban másodszor fordult elő, hogy oda-vissza legyőztük, az elmúlt évek legnagyobb vetélytársát. Korábban, a Bajnokok Ligájában és most, a bajnokságban. A BL-ben ez jelentheti a második helyet a csoportunkban, a bajnokságban azonban mindez nem ér még semmit, ha még egyszer nem diadalmaskodunk. Mert kell még egy győzelem a hőn áhított döntőbe jutásért! Igaz, erre most már két mérkőzés áll rendelkezésre.

Rasovics ötméteresgólját követően azonban mindenki arról beszél a városban, hogy most már a döntőben vagyunk. Már mindenki kézpénznek veszi, hogy szerdán a Bitskeyben újra ünnepelhetünk. Tudjuk ugyanakkor, hogy ez közel sem természetes, egyáltalán nem magától értendő. Mert azért a Szolnok, az Szolnok. Minden elérhető cím birtokosa. Magyar-, és Szuperkupagyőztes, a honi bajnokság címvédője, s ami szintén nem mellékes: a Bajnokok Ligája elmúlt kiírásának győztese. Egy kiváló edzővel az élén, egy olyan csapat, amely ellenében már vízbe ugrani is megtiszteltetés. Milyen jó leírni: mi is ebbe a kategóriába tartozunk!

Szolnok ide, Szolnok oda, begyűjtött címek, rangok – tudjuk: szerdán már nem számítanak. Tudjuk azt is, hogy az egri csapat tagjai három dolgot nem szeretnek igazán. Utazni – pláne nem Szolnokra -, veszíteni, no meg csalódást okozni. Ők már szerdán szeretnék lezárni az elődöntőt. Ettől pedig már „csak” egy győzelemre állnak…