Megmondom őszintén, nem sok momentum maradt meg bennem a Bajnokok Ligája Final Six utolsó egri mérkőzéséből, amit, mint köztudott a Barceloneta ellen vívtunk. Kiürült, meggyötört, agyonhajszolt csapatot láttunk, amin sajnos ez után a szezon után nem csodálkozhatunk. Felpattantam viszont a helyemről, amikor Biros Peti fénykorát idézően megúszott, az egész mezőnyt maga mögött hagyva és a hálóba vágta a labdát. Mit felpattantam? Ahogy csak bírtam – szurkolótársaimmal együtt -, kiabáltam, ordítottam, üvöltöttem, skandáltam a nevét, hogy mindenki hallja. Valahogy így: "Biros Peti, Biros Peti, Biros Peti!" Ugye Önök is hallják? Mert nekem még mindig itt cseng a fülemben!
Aztán, ahogy lefújták ezt a számomra is oly viszolyogtató meccset, sokakkal együtt még a könnyem is kicsordult. Meghatóbb jelenet játszódott le a vízben, mintha bármilyen serleget, virágcsokrot, vagy mit tudom én mit kapott volna. A csapattársak egy kört alkottak, aminek közepére betuszkolták búcsúzó kapitányukat, s hosszú percekig tapsolták, majd egyesével megölelték, megpuszilták. Ment volna már, tudom, nem igazán szívleli ezt a fajta rivaldát, de nem engedték. Körbemutattak a lelátón, mintha azt mondták volna neki: „ Peti, ez a dübörgő taps neked szól! Maradj még, csak hagy tapsoljanak, mert van mit megköszönni!”
A nagy kivetítőn korábban felvett riportokat adtak, amelyben a legfiatalabb csapattárs Zalánki Gergő arról mesélt, hogy mennyi jó tanácsot kapott tőle, hogy meccs közben miként volt képes megváltoztatni az addig játszott taktikát és most nem tudja, ki fog majd odaszólni neki: „menj le a kötélig”. Szivós Marci megköszönte neki, hogy többször is a csapattársa lehetett, mint mondta, élmény volt minden perc, amit együtt a vízben tölthettek. Már nem tudom, hogy ki volt – ezt nézzék el nekem -, de valaki arról értekezett, hogy ő mindig a Biros Peti maradt. Ember, szerényen, közvetlenül, szeretetre méltóan! Nem vett fel sztárallűröket sem az első, sem a második, de még a harmadik olimpiai győzelme után sem, csakúgy, mint amikor a világ legjobb játékosának választották. Csak tette a dolgát, a sportága iránt érzett mélységes alázattal.
Aztán amikor a többiek mégiscsak kiengedték a vízből, akkor még egyszer és utoljára az élre állt. Az egri szurkolótábor elé vezényelte csapatát, hogy közösen megköszönjék a feléjük áradó szeretetet. Majd eltűnt, mert újságírók hada várta. Nekik elmondta, hogy most csak mérhetetlen fáradtságot és ürességet érez. Majd azért bevallotta, hogy meghatódottságot is. Utalt a vereségre, hogy inkább másnap szeretett volna búcsúzni, de mint kifejtette azért örül a búcsúgóljának, ami a rá jellemző repertoár egyikének bemutatását követően született. Tervezett még egy amolyan csavart ejtés gólt is, de az sajnos nem jött össze. Aztán beszélt a fiairól, akik biztos, hogy megsínylették az elmúlt húsz évet, a rengeteg edzőtáborban, külföldi világversenyeken töltött időt. Mint mondta fáradt, pihenni szeretne és most semmi másra nem vágyik csak egy kis magányra.
Amikor az öltöző felé indult, azért kicsit megrándultak az arcizmai. Mert a lelátón még mindig a nevét skandálta a nép: "Biros Peti! Biros Peti! Biros Peti"! Ugye Önök is hallják, mert nekem még mindig itt cseng a fülemben...
(FOTO: vlv.hu)
