Alig múlt tizenhat éves, amikor Pócsik Dénes először szerepeltette az OB-I-es felnőtt bajnokságban. Tehetségével szinte berobbant a csapatba, ráadásul balkezes volt, ami olyan ritka volt akkoriban, mint a fehér holló. Még a jó öreg – manapság újjá épülő -, Bárány-uszoda sokat látott közönsége is meglepődött. Ki ez a fiú? – kérdezgették -, aztán gyorsan megtanulták a nevét: ő volt a Nagy Pista. Mindenki így szólította, hiszen még gyerek volt, aztán később rajta maradt. Játszott még néhány alkalommal a nagy öregekkel is – Pócsikkal, Katonával, Rüllel -, aztán a legtöbbször a Lipovics, Buza, Madarasi, Gyulavári, Vincze, Kiss Péter, Vecseri, Áncsán fémjelezte csapatban ontotta a gólokat. Amikor 1992-ben felhagyott az aktív játékkal, a mindenkori egri góllövőlista ötödik helyén állt. Nála több gólt csak az olimpiai bajnok Pócsik Dénes, vagy a több mint ötszáz bajnokin szereplő Áncsán András lőtt. Ő mindezt 292 egri bajnoki fellépésen érte el. Kásás Zoltán és Steinmetz János közös kapitánykodása idején 1978-ban a felnőtt válogatott keretnek is a tagja volt. Játszott néhány felkészülési mérkőzést a nemzeti csapatban, de hivatalos válogatott fellépés nem adatott meg neki.
Mint ahogy elmondta, közel háromszáz OB-I-es mérkőzést követően elege lett az uszodából, s harminckét évesen abbahagyta a játékot. Egy sörözőben dolgozott tizennégy évig. A régi játszótársak még rábeszélték, hogy pusztán csak a játék kedvéért induljon el velük az OB-II-ben – Rozmárok néven, amolyan teljesen amatőr alapon. Jellemző volt annak a társaságnak az erejére - Pócsik, Gyulavári, Hadobás, Vincze, Kovács Tamás, Kovács Róbert, Madarasi, Kelemen -, hogy szinte edzés nélkül is bajnokok lettek. Az OB-I-B-t már nem vállalták, visszaléptek a Miskolc javára.
Amikor 2004-2005 körül a mélypontra került az egri női vízilabda, akkor kereste meg Gerendás György és Tóth Kálmán, hogy segítsen megmenteni a szakágat. Ma már azt mondja: nem tud elég hálás lenni nekik ezért. Bár még kikérte korábbi edzőjének, Pozsgay Zsoltnak a véleményét, aki szintén biztatta, győzködte, hogy neki igen is az uszodában van a helye – belevágott. Nem volt képesítése, csak majd háromszáz OB-I-es mérkőzés tapasztalata, de a kezdetekben az is elég volt. Felnőtt játékos híján Rüll Csabának az igen tehetséges serdülő csapatára támaszkodva bent tartotta a csapatot az OB-I-ben. Serfőző Kriszta védett, aki később világbajnok lett, de a többiek neve is ismerősen csenghet. Ma a legjobb magyar női pólósnak tartott Antal Dóra, vagy éppen a magyar bajnok Pócsi Bianka,Szeredi Kriszta, Jenes Janka alkották a csapat gerincét. Csakúgy, mint néhány évvel később, amikor már Kelemen Attila irányításával ifjúsági magyar bajnokok lettek.
Akkor ő néhány évig a serdülő fiúkat tanítgatta, de Kelemen 2010-ben visszahívta a kislányokhoz. Közben megszerezte az edzői képesítést is. Játékos korabeli legnagyobb ellenfelének tartott dr. Vincze Balázsnál vizsgázott, aki ma az OSC, valamint az Universiadén győztes csapat mestere.
Csillog a szeme, amikor arról mesél, hogy mennyire kell érteni a gyereklányok nyelvén. Mert nagyon érzékenyek, sértődékenyek. Ugyanakkor fegyelmezettebbek, pedánsabbak, sokkal figyelmesebbek, mint a fiúk. Mint mondja könnyebb velük dolgozni. Még akkor is, ha nagyon összetett a feladat. A legfontosabb, hogy megszeressék a sportágat, legyen megfelelő vízbiztonságuk, ki kell alakítani a megfelelő alkatukat ehhez a sportághoz, figyelni kell az egészségükre, mert ebben a korban még nem egyformán terhelhetők. Dicsérni kell őket, sokat játszatni velük akár más sportágakat is, mint például a röplabda. Rendszerességre, pontosságra kell nevelni őket, na meg egymás tiszteletére, szeretetére. Szinte minden edzésen elmondja nekik: a lányoknak a randevúról kötelező késni, azonban az edzésre pontosan kell érkezni.
Büszkén sorolja, hogy amikor a még kislány Antal Dóri, Holló Tivadartól hozzá került rögtön észrevette, hogy lehet belőle valaki. Vagy Vályi Vanda nála edzett, amikor egy percen belüli idővel nyerte az úszóversenyeket tizenvalahány évesen, de nála kezdett Miklós Réka is.
A mostaniak is nagyon tehetségesek. A 2000-es korosztály bronzérmes lett a magyar bajnokságban. Bár közülük heten „kiöregedtek”, s feljebb lépnek Rüll Csabához, de akik utánuk jönnek is megismételhetik ezt a sikert. Nem tud választani a legjobbak közül, így felsorolja mind a tizenhét bronzérmest: Hadas Melinda, Kékesi Borbála, Huszti Vanda, Hornyák Stella (Olivér húga), Polyák Kira, Szilágyi Szabina, Deboyser Kitty, Nagy Natália, Deboyser Katrinka, Szedmák Enikő, Katona Zsófi, Denk Virág, Gell Gréta, Kiss Abigél, Forgács Flóra, Simon Eszter, Hatala Lili. Kinőhet közülük akár több Antal Dóri is.
Amikor azt kérdezem tőle, hogy ez jelenti-e a sikert, határozottan rávágja, hogy nem. Az igazi siker szerinte, amikor a kis problémájukkal hozzá fordulnak, amikor lehet érezni a bizalmukat, a szeretetüket. Akkor érzi úgy, hogy révbe ért.
Még búcsúzóul felidézzük, hogy amikor 3-2-re megverték az Újpestet még a régi fedett uszodában, hogyan ejtett két gólt is a válogatott kapusának Cservenyáknak, vagy tizenhét évesen szinte egyedül verte meg a Honvédot a Bárányban.
- Szép volt, rég volt, nagy élmény volt – mondja. – Ma már nem fontos! Azt viszont feltétlen írd meg, hogy nagy köszönettel tartozom Gerendásnak, Tóth Kálmánnak, akik rábeszéltek a visszatérésre, de Halmos R. Péternek, aki még mint klubelnök lehetőséget adott erre, Bárány Attila jelenlegi elnöknek aki tovább biztatott, s mindenkinek akik segítettek. Mert rájöttem, hogy itt, itthon vagyok. Ide tartozom, s nagyon jó ide tartozni…
(FOTO: Szántó György, archív)