Szeretem a vízilabda döntőket! Bennük van a semmi mással össze nem hasonlítható, hallatlanul izgalmas, pezsdítő közösségi élmény. Ott van mindenki. Aki számít, s aki nem, de ilyenkor nincs különbség, mert mindenki ugyanazt  akarja: látni a nagy diadalt, részesévé válni a sikernek, együtt ujjongani, fájdalmasan vörösre tapsolni a tenyerünket, egymás nyakába borulni, a könnyeket szaporán nyelni, rekedten üvöltözni, csuromvizes, átölelhetetlenül széles férfi vállakat ölelgetni, együtt örülni, a mindenki által látott gólokat újra mesélni. Utána a kocsmában egy nagyot kortyolni, fáradtan az ágyba zuhanni, álmatlanul forgolódni, s az egészet újra és újra megélni, másnap karikás szemekkel, de nagyon boldogan ébredni. Ez jelenti a vízilabdát Egerben már több mint szász éve!

Aztán még hetekig mesélni, hogy láttad? Hallottad? Emlékszel? Hogy is volt? Utólag milyen jó is okosnak lenni: én megmondtam, tudtam, egy percig nem kételkedtem, éreztem, már látszott...

Megannyi ünnepünk közé előkelő helyre furakodott a vízilabda ünnepe. Ideje volna már a naptáraknak is piros betűkkel jelölni ezt. Sajnos most nem volt Dobó tér, mert éppen új ruhájába öltöztetik, hiányzott a városházi erkély is, de az öreg Bárány uszoda mögötti sebtében felállított dobogó is megtette. Hétfő este az volt a legszebb pulpitus, mert aranyérmekkel a nyakukban ott sorakoztak a bajnokok. Volt, aki előre megírt szöveggel készült, persze a rutintalan – mondták rá az idősebbek. Azok, akik már hozzászokhattak e kellemes kötelezettséghez: szólni a rajongókhoz, megköszönni a szeretetet, a kitartást, a biztatást még a nehéz időkben is. Megható volt a kanadai  Kevin Graham, ahogy tökéletes magyarsággal azt üzente: a szívem a tiétek, ezé a városé, és a szereteteteket elviszem Kanadába. Biros Péter is arról beszélt, hogy a tizennegyedik döntőjén túl, mennyire más volt ez az utolsó három. Mert amíg addig egy csapatot képviselt, most a társain, a klubon kívül egy egész városért is harcolhatott. Mert Egerben győzni kell, csak győzni lehet, s minden nehézség ellenére is csak a győzelem lehet a cél! Ezt követően a hölgyekre nézve drámai bejelentés is tett a csapatkapitány: Kovács Gábor megnősül! Majd közölte, hogy hol tartják a menyegzőt, s természetesen minden szurkolót meghívott a bulira. Igaz ezt már nem hallhatták mind a háromezren, akik az aranyért szurkoltak, ezért most közreadtuk.

Előjöttek olyan sportemberi tulajdonságok, amik igazán megérdemlik a bajnoki titulust, mint például Bárány Attila klubelnöké. Aki azokban az eufórikus pillanatokban sem felejtett el senkit a köszönet hangján megszólítani. A háttérembereket, a segítőket, a szponzorokat, városvezetőket, mindenkit, akik tettek a sikerért. Külön szólt Gerendás György elévülhetetlen érdemeiről, s a stafétát tőle átvevő Dabrowski Norbertről, aki az egri vízilabda hagyományaihoz méltó módon folytatta a munkát.

A meghatottságtól könnyes szemű feleségek hallgatták, ahogy párjuk köszönetet mond nekik a biztos háttér megteremtéséért. Anyukák és apukák törölgették szemüket, hogy a vissza- visszatérő könnyek ne vegyék el a kilátást a bajnokok dobogójától ahol csemetéjüket ünnepli a nép.

Szinte nem is tudjuk, hogy milyen volt a döntő ütközet, majd ha lesz idő az ünneplés után megnézzük a tv-felvételeket. Egyelőre összemosódik minden. A gólok, a kiállítások, a küzdelmek, a szolnoki és az egri meccsek történései. Csak azt tudjuk, hogy a bajnoki kupára ezúttal is a ZF-Eger neve került. Mentünk Yvettel Szolnokra, hitetlenkedtünk az egy héttel korábban történteken, már egri szurkolókká tettünk szolnoki kocsmárosokat, benzinkutasokat, egy fantasztikus csapatról hallottunk, olvastunk nyilatkozatokat. A döntő másnapján, még a nap is másként süt. Melegen, lágyan, simogatóan: Eger legújabb kori hőseit, a BAJNOKOKAT köszönti így!

(FOTO: Szántó György)