Az életnél nincs nagyobb rendező! Kaptam én hideget, meleget a hétfő esti mérkőzés lefújását követően. Többen megtaláltak azzal, hogy bizony még várhattam volna az ódával. Hiába védekeztem, hogy aki nem látta a szolnoki meccset a helyszínen, az ne dumáljon, mert igen is az maga volt a csoda, mert olyan magával ragadó teljesítménnyel már régen nem rukkolt elő a ZF-Eger gárdája. Védekeztem, ahogy csak tudtam, visszakérdezve, hogy vajon mit mondanak majd a végén, amikor megnyertük a bajnokságot. Mert hétfő óta is töretlenül hiszem, hogy ez így lesz! Még akkor is, ha igazat kellett adnom az egyik közeli barátomnak, aki azzal búcsúzott tőlem: óda után, tragédia!
Sajnos az volt! Hiába mondta szinte minden lehetséges fórumon Dabrowski Norbert, hogy a második meccs mennyire fontos, mert ott szinte minden eldőlhet, mert akinek sikerül két győzelemmel elhúzni, az már, majdhogy nem bajnoknak tekinthető. A szolnoki parádét követően erre nekünk volt lehetőségünk. Ezúttal azonban minden intelem ellenére elaltatta a játékosokat a nagy győzelem. Lassan, körülményesen, szövögették a támadásokat, pontatlanul, kényszer lövésekkel fejezték be az akciókat. Ezzel pedig naggyá tették Decker kapust, aki a sikeres védésektől úgy felspanolta magát, hogy később szinte már lehetetlen vállalkozásnak tűnt gólt lőni neki. Ha igazságosak akarunk lenni vele, akkor azt is hozzá kell tenni: van ő annyira jó kapus, hogy az elkapkodott lövések nem okozhattak gondot neki. Igazán tehetetlen csak Zalánki élményszámba menő találatánál, valamint a szintén csak felsőfokon említhető két Varga bombánál bizonyult. A védekezés szintén nem a mi műfajunk volt ezen az estén. Hiába tudtuk Alekszicsről, vagy Mitrovicsról, hogy jól lőnek, nem sikerült a semlegesítésük. Előbbi háromszor, míg utóbbi kétszer mattolt. Hosnyánszkyt pedig kétszer is megtapsolta az egri publikum. Először udvariasan a bemutatásnál, majd másodszor elismerően, amikor egy másodperccel a támadóidő lejárta előtt fantasztikus csavarral vágta a labdát a kapuba. Nagy kár érte, s csak azért is érthetetlen, mert Hosit ismerjük jól, s még az a szurkoló is tudta, hogy most a csavar következik, aki minden szezonban csak a döntőre teszi tiszteletét vízilabda meccsen.
Semmi nem sikerült ezen az estén! Pedig még akkor is ott volt a lehetőség, amikor Gocsics megkapta a harmadik kiállítását, s ezzel végleg kiszállt a játékból, Vörös Viktor játékvezetőhöz intézett kedvesnek nem mondható megjegyzését követően, végleges cserés kizárást kapott. De hiába esett ki két fontos láncszem a mérkőzés 20. percében, még így is az ellenfél volt képes növelni az előnyét. Nincs ezen mit szépíteni, átrobogott rajtunk a Szolnok, mint falusi állomáson a gyorsvonat.
Amitől mégis jól érezhette magát a publikum, az a rendezés, ami igazán méltó volt a magyar bajnoki döntőhöz. A két szurkoló tábor pedig bizonyította, hogy sporteseményen is lehet kulturáltan az övéiért szurkolni.
De mielőtt tragédiánk végén a kardunkba dőlnénk, gyorsan tegyük hozzá: nem történt semmi, csak nem éltünk az saját magunk teremtette lehetőséggel, s egy kicsit bosszant mindenkit, hogy most minden kezdődhet elölről. A következő időpont május 15. csütörtök, 19 óra 15 perc, a helyszín Szolnok. A szurkolói buszok indulnak, akik még csatlakozni szeretnének az első meccsen fantasztikus hangulatot teremtő társasághoz keressék Fenyves Balázst a 30/31339993-as telefonon.
Ne feledjük: a párharc megkezdése előtt mindkét csapat edzője azt nyilatkozta, hogy négy meccsen dőlhet el a bajnoki cím sorsa. Ha egy kicsit is jól jövendőltek, akkor ez azt jelenti, hogy csütörtökön nyernünk kell Szolnokon! Így legyen! Hajrá Eger! Mert a hétfő, ha tragikusra is sikerült, a bajnoki címért való küzdelem még koránt sem reménytelen… Játékosok, szurkolók, krónikások! Ezt a hétfőt felejtsük el, s mielőbb zökkenjünk vissza az ezt megelőző elszánt, felhőtlenül jó hangulatunkba!
(FOTO: Szántó György)