Egy rangadón győzni mindig felemelő érzés. Egy csatából győztesen kikerülni mindig jó. Most azonban, mintha a város szerte nagyon népszerű csapatorvos, dr. Halmos Péter írta volna fel. Gyógyírként, BL-vereség kiheveréseként, jövőt illető útmutatásként, önbizalom erősítéséért, hitért, példamutatásért, egymás iránti küzdeni tudásért, edzőpárosok fejfájásának elmulasztásáért, a diadalittasság újbóli megtapasztalásáért, csüggedő hangok elnémításáért…

   Valóban, rosszkor soha nem jön, de most talán a legjobbkor aratott ilyen sikert a CSAPAT. Igen, csupa nagybetűvel, mert ez az egység, az összetartozás legfényesebb diadala volt. Olyan, hogy ha egyszer valami nagyon pozitív dologra lesz szüksége a társaságnak, akkor ezt a meccset kell levetíteni nekik. Persze nem szeretnék én Gerendás Gyurinak tanácsokat adni, de ezt a győzelmet bármikor be lehet mutatni. Oktató filmként, a vízilabda propagandájaként. Aki látja biztos, hogy pirosra tapsolja a tenyerét.

   Bisztritsányi úgy védett, hogy ki kellett volna írni a tv közvetítés közben, hogy a VB győztes kapus a másik oldalon tapossa a vizet. Igaz, most csak az első percben mutogatott, s ismételgette mágikus mondatát: „ma nem…” Majd meg kell kérdezni a centereket, Hárait és Bedőt, akik a legközelebb helyezkedtek hozzá, hogy mit is mondott pontosan. Lehet, hogy azt: ma nem védek semmit sem! Le is kellett cserélni a harmadik negyed felénél, mert úgy csodálkozott Salamon, Varga, Bátori, Lőrincz, vagy éppen Graham góljainál, mintha az említett urakkal még soha nem találkozott volna. Véletlenül sem akarjuk ezzel megbántani Nagy Viktort, mert csodálkozott itt mindenki. A csapattársai, a szegedi publikum, s a tv előtt szurkolók is hovatartozásuk nélkül. Úgy játszott a ZF-Eger, hogy szó szerint ámulatba ejtette, talán még saját edzőiket is. Közben pedig, ahogy telt múlt az idő, többen fogadásokat kötöttek, hogy mikor lesz meg a tíz közte. Igaz az nem lett, „csak” hat góllal nyertünk. Apropó hat gól. Gerendás az elmúlt szezonban többször ostorozta csatapát, mondván, hogy a kiscsapatok ellen sem elég a nadrágot bedobni a vízbe. Akkor is teljes erőbedobással kell küzdeni. S nemcsak azért, mert tisztelni kell az ellenfelet, hanem azért is, mert akkor nem lehet gond felpörögni a rangadókra. Ha folyamatosan egyenlő magas fordulaton teljesít a csapat, akkor lehet ilyen győzelmeket aratni. Nos, ebben az idényben eddig minden ellenfelünk megkapta a magáét, s nemcsak úgy tessék-lássék módon, hanem meglehetősen alaposan.

   A mércét elég hamar nagyon magasra tették a játékosok. Bárgyúság bármit jósolni a bajnokság végkimenetelét illetően, de ha sikerül megtartani ezt a színvonalat májusig, vagy esetleg egy picit még rátenni minderre, akkor aligha lesz kérdés, hogy hová kerül a bajnoki serleg.

   Bárgyúság erről akár még beszélni is, így november végéhez közeledve, de hát a szegedi játékot látva e sorok íróját is elragadhatja a győzelem mámora. Ne is beszéljünk erről tavaszig, inkább említsük meg, hogy december 4-én újabb BL megmérettetés vár a mieinkre, amikor is a Barceloneta lesz a Bitskey uszoda vendége. A Recco után, a Barceloneta előtt ezt a szegedi diadalt pedig könyveljük el úgy, mintha csak az orvos írta volna fel. A terápiának pedig azzal kell folytatódnia, hogy ezt a magas szintű teljesítményt kell megismételni. Ahogy a Recco meccs után azt írtuk, hogy sem ok, sem idő nincs a kesergésre, ezúttal azt mondhatjuk: most sincs sok idő ezúttal szerencsére az örömködésre, mert közel egy újabb nemes feladat. Na, jó! A Szegeden látottakra büszkék lehetünk, önbizalmat meríthetünk belőle, s azt még az orvos sem tiltja…

(FOTO: Havran Zoltán)