Meghalt a világ legeredményesebb vízilabdása
- Írta: Kis Szabó Ervin
- Lábtempó
- Találatok: 10540
Még nem voltam 18 éves, amikor a valaha volt legjobb magyar vízilabda válogatott 1976-ban Montrealban olimpiai bajnokságot nyert. Emlékszem kivágtam a Képes Sport című hetilapban megjelent színes fotójukat, s kiragasztottam otthon a falra. Amikor anyám meglátta, csak annyit mondott: „…de, hát most festtettünk…!” Olyan korszakos egyéniségek alkották azt a csapatot, amelynek tagjait csak szintén egy korszakos egyéniség volt képes kordában tartani, s győzelemre vezényelni: Gyarmati Dezső.
Gerendás György ezen egyéniségek egyike mindig úgy tartotta, hogy ő a világ legjobb edzője. Nem azért, mert olyan edzéseket vezényelt, s nem is azért, mert úgy meccselt, hanem leginkább emberi kvalitásai miatt. Mindig annak a korosztálynak tudott a tagja lenni, akikkel éppen foglalkozott, mindig képes volt azonosulni problémáikkal, mindig irányítani tudta világmegváltó elképzeléseiket, megértette tévelygéseiket, részeseivé vált csínytevéseiknek. Mégis jobban tisztelték mindenki másnál, s ezt a tiszteletet olyan észrevétlenül vívta ki magának, ami szinte magától értendő volt, természetes. Mint ahogy az is, hogy soha nem kellett szervezni azokat a találkozókat, amelyekre rendszeresen sor került egykori tanítványaival. Hallani lehetett ezt, azt mindenkiről. A magyar ember már csak ilyen. Aki nincs jelen, azt már majdhogynem kötelező szidni egy kicsit. Gyarmati ez alól is kivétel volt. Sztorik, legendák tömkelege keringett róla az uszoda világában, de ezek soha nem voltak bántóak. Mesélőiken pedig mindig felragyogott egyfajta büszkeség: én ezt is megéltem Gyarmatival.
Vállalta mindig a véleményét, az elveit pedig nem adta fel soha. Megtörni pedig nem lehetett, még akkor sem, amikor még a múlt rendszerben egy kicsit „hosszabbra” sikeredett New-York-i kiruccanás után csak segédmunkásként dolgozhatott.
Tehetsége, szorgalma, ügyszeretete, a világ legnagyobbjai közé emelte. Öt olimpián vett részt, háromszor aranyérmet, egyszer ezüst, egyszer bronz érmet akasztottak a nyakába. Azon kevesek egyike, aki edzőként is olimpiai bajnoknak mondhatta magát. Ő ezt szerényen úgy kommunikálta, hogy ”három és félszeres olimpiai bajnok vagyok”.
Ahogy azt Peterdi Pál róla szóló könyvében mondja ”mindig azt kerestem, hogy forró szívvel és hideg fejjel hol találok még feladatot”. Így volt ez élete utolsó pillanatáig, amikor még nemrégiben el akart utazni Barcelonába, ahol a magyar küldöttség sikerrel kandidált a 2021-es úszó és vízilabda világesemény megrendezéséért. Humorral vette tudomásul, hogy ez már lehetetlen, mondván az esze még vinné, de a lába már nem biztos.
Meghalt a világ legjobb edzője, aki lényegesen több volt ennél. Olyan ember, akit mindenki tisztelt és szeretett. Aki mindig feltűnt minden olyan vízilabda eseményen, ami csak egy kicsit is fontos volt, legyen az bajnoki, utánpótlás, vagy válogatott szintű. Meghalt a világ legeredményesebb vízilabdázója, egy olyan ember, aki nemcsak családjának, tanítványainak, a vízilabda barátainak, szurkolóinak, hanem mindenkinek hiányozni fog. Tartalmas, nagyon sikeres, tennivalókban gazdag, szép életet élt. Nyugodjon békében!