De van "szépséghibája" is a Szolnok hatosának, ahol a budapesti rendezésű Final Six miatt csak két csapat juthat tovább a magyar bajnok mellett.
Szokatlan dolog miatt kellett odafigyelnünk arra a hírre, amit az Európai Úszószövetség (LEN) szolgáltatott a 2016/2017-es nemzetközi kupákra vonatkozóan, az elmúlt években ugyanis egyáltalán nem kellett a Bajnokok Ligája selejtezőivel foglalkoznia a ZF-Eger férfi együttesének.
Amint arról már korábban beszámoltunk, azok után, hogy három évig az új lebonyolítású BL-csoportkör állandó szabadkártyás csapatának minősült az egri klub, az előttünk álló szezonban a legutóbbi OB I-es kiírás győztese, a Szolnoki Dózsa-Közgép VSC kapta meg a magyar csapatoknak fenntartott egyetlen helyet.
Ezzel pedig az is eldőlt, kvalifikáción keresztül lehet bejutni a kontinens legjobb tizenkét alakulata közé. Nos, ahogyan a LEN elkészítette az őszi szezon menetét, mi is okosabbak lehettünk egy fokkal a szereplést illetően.
A sárga-kékek a második selejtezős körben csatlakoznak a mezőnyhöz, amit október 14-16-a között rendeznek. A sikeres továbbjutást követően aztán egy oda-visszavágós play-off forduló során végezetül eldől az is, melyik négy együttes csatlakozik ahhoz a nyolc, szabad kártyával rendelkező alakulathoz, akiket idő közben már be is osztottak a főtábla két csoportjába.
Ezek értelmében az A-csoportba került a Szolnok, a görög Olympiakosz, a francia Nice, a német Spandau, valamint később jön még két kvalifikációból érkező gárda. A B-jelű hatosban szerepelhet a címvédő horvát Dubrovnik, az olasz Pro Recco, a spanyol Barceloneta, a szerb Partizan Beograd, valamint ide is jön még két csapat.
Első ránézésre egyértelműen nehezebbnek tűnik az utóbbi társaság, ugyanakkor a Szolnok csoportjából a budapesti rendezésű Final Six miatt csak ketten juthatnak tovább a Dózsa mellett, vagyis alapvetően itt mindössze két hely kiadó.
A Bajnokok Ligája főtábla csoportbeosztása a 2016/2017-es szezonban:
A-csoport:
Olympiakosz Pireusz (görög), Szolnoki Dózsa-Közgép VSC, Olympic Nice (francia), Spandau 04 Berlin (német), a kvalifikáció B-jelű play-off párharcának győztese, a kvalifikáció D-jelű play-off párharcának győztese
B-csoport:
Jug Dubrovnik (horvát), Pro Recco (olasz), CNA Barceloneta (spanyol), Partizan Beograd (szerb), a kvalifikáció A-jelű play-off párharcának győztese, a kvalifikáció C-jelű play-off párharcának győztese









