Csütörtökön és pénteken nemzetközi felkészülési tornán vett részt a ZF-Eger férfi csapata.
A jelenleg is a junior Európa-bajnokságon tartózkodó Biros Barnabás kivételével, szeptember 12-től már minden tagja edzésre jelentkezett, az új szezon első mérkőzéseit pedig azóta már le is tudta a ZF-Eger együttese. Itt jegyezzük meg gyorsan, természetesen még csak tesztmeccsekről volt szó.
Csütörtöktől szombatig rendezték ugyanis azt a nemzetközi felkészülési tornát, amelynek a PannErgy Miskolci VLC gárdája adott otthont, illetve összesen hat csapat vett rajta részt. A házigazdán, valamint az egrieken kívül a magyar mezőnyt a PVSK-Mecsek Füszért, valamint az A-Híd OSC-Újbuda alakulata alkotta, de mivel nemzetközi tornáról beszélünk, a szlovákiai Kassa, illetve a romániai Oradea is elutazott a borsodi megyeszékhelyre.

A mieink a nagyváradiakkal és a pécsiekkel szerepeltek azonos csoportban, és ugyan nem is teljesen zökkenőmentesen, de mindkét összecsapást sikerült megnyerni. A rendezvény lebonyolítása alapján a két csoport győztese játszhatta péntek este a finálét, és mivel a másik ágon – nem meglepő módon – az OSC zárt az élen, egy presztízscsata jelentette a döntőt.
Ahogyan aztán arra számítani lehetett, nagyon szoros párharc alakult ki a medencében, ám ezúttal még a fővárosiak bizonyultak jobbnak. Történt ez többek között a pályafutása során eddig még csak Egerben pólózó, ám nyáron klubot váltó Zalánki Gergőnek köszönhetően, aki háromszor mattolta a korábbi csapattársak kapuját.
A végére így a második hely jött össze a sárga-kékeknek, de természetesen ilyenkor nem az eredmény a fontos, pláne, hogy több hiányzója is volt Dabrowski Norbertnek. Többek között erről is megkérdeztük a szakembert. – Biros Barnabás eleve nem lehetett Velünk, de nem játszott Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert és Milos Csuk sem, Braniszlav Mitrovics pedig csak a harmadik meccsen ugrott vízbe – foglalta össze Dabrowski Norbert.

- A döntő után nem így voltam vele, de most már higgadtan értékelek, és utólag azt tudom mondani, nagyon elégedett vagyok a csapat teljesítményével. El kell mondanom, hogy eléggé bosszús voltam az OSC-meccs után, hiszen elég érdekesen alakult a végjáték. Történt ugyanis, hogy három másodperc maradt hátra a találkozóból, amikor egy góllal vezetett az ellenfelünk, én pedig időt kértem. Csakhogy a játékvezetők és a zsűriasztal ezt nem adták meg. Kovács Gergő erre gondolt egyet, és fél pályáról olyan gólt lőtt, mint, amit még tavaly a Honvéd színeiben ellenünk szerzett. Itt jött a bökkenő, az egyenlítő gólunkat ugyanis nem adták meg, hanem a korábban kért időmet fogadták el utólag, és így gól helyett, jöhettek ki hozzám a játékosok. Érdekes dolog volt, az biztos, és végül ezzel ki is kaptunk. A düh azonban idővel elszáll, és most már tudok objektíven értékelni. Valóban elégedett vagyok az együttessel, mivel rettentő sok utánpótlás játékossal utaztunk el Miskolcra. Ezek a gyerekek Velem edzettek az elmúlt nyolc hónapban, és most bebizonyították, hogyha még negyedeket nem is tudnak eltölteni a vízben ilyen mezőnyben, percekre már mindenképp lehet rájuk számítani. Ez is bizonyítja, hogy az a rendszer, amiben közösen együtt dolgozunk az egri utánpótlás edzőkkel, igenis megállja a helyét, és van létjogosultsága. Elég, ha csak arról a tizenöt éves Sári Andrásról beszélek, aki tavaly még gyermek bajnokságban szerepelt, most meg első osztályú felnőtt csapatok ellen mutathatta meg, mit tud. Végezetül pedig az is fontos volt ebben a két napban, hogy négy új játékosunk van, akiket minél hamarabb be kell építenünk a játékba, hiszen ezekre a személyekre fontos feladatok várnak az előttünk álló szezonban.
A miskolci felkészülési torna eredményei:
Csoportkör: ZF-Eger – CSM Oradea (romániai) 11-9 (3-1, 3-3, 2-2, 3-3) ZF-EGER: Csiszár – Tóta, Angyal, Lőrincz B. 1, Kovács G. 4, Bedő 1, Vapenszki 1, Decker Á., Szalai, Erdélyi 2, Csucskovics 1, Sári, Kürti, Melegh 1.
A-Híd OSC-Újbuda – PannErgy Miskolci VLC 17-10
A-Híd OSC-Újbuda – Kassa (szlovákiai) 18-4
ZF-Eger – PVSK-Mecsek Füszért 13-12 (4-0, 3-2, 1-4, 5-6) ZF-EGER: Csiszár - Poczik, Angyal 2, Lőrincz B. 1, Kovács G. 1, Bedő 1, Csucskovics 1, Decker Á. 2, Szalai 1, Erdélyi 3, Sári, Kürti 1, Melegh, Somorjai.
CSM Oradea – PVSK-Mecsek Füszért 12-11
PannErgy Miskolci VLC – Kassa 12-7
Mérkőzés az 5. helyért: PVSK-Mecsek Füszért – Kassa 15-12
Mérkőzés a 3. helyért: CSM Oradea – PannErgy Miskolci VLC 13-10
Döntő: ZF-Eger – A-Híd OSC-Újbuda 9-10 (2-3, 1-1, 3-3, 3-3) ZF-EGER: Csiszár – Mitrovics, Angyal 2, Lőrincz B., Kovács G. 2, Bedő 1, Vapenszki, Decker Á., Szalai, Erdélyi 1, Csucskovics 3, Mata, Fejes, Somorjai.
A felkészülési torna végeredménye:
1. OSC, 2. ZF-Eger, 3. Oradea, 4. Miskolc, 5. Pécs, 6. Kassa.
(FOTO: Fehér Kálmán)









