
Még a visszavonulása, a búcsúmérkőzése is az Egri Vízilabda Klub elmúlt tíz évének legnagyobb eseménye volt. Mindenki ott tolongott a lelátón, dübörgő telt ház volt. Látni akarták, ahogy a nagy bajnok egy félidőt szeretett egyesületében, egyet pedig a zseniális, háromszoros olimpiai bajnok válogatott csapattársakkal együtt játszott. Elég volt csak a nevét kimondani, mindenki átírta a naptárát első helyre téve a nagy napot. 2016. 10. 9. ! Ki ne emlékezne, pedig ennek már majd öt éve. Amiért pedig felidézzük a jeles dátumot, az az örömhír, hogy sportágát, ami világhírűvé tette azóta is szolgálja. Volt a ZF-Eger női csapatának vezetőedzője. Véleményére, mérhetetlen tapasztalatára számítanak a Magyar Vízilabda Szövetség elnökségében, csakúgy mint klubjának elnökségében. Rá vár a feladat a női junior válogatott szövetségi kapitányaként, vagy éppen Egerben, szakmai igazgatóként. Teszi a dolgát csendben, szerényen, amolyan BirosPetisen. A hivalkodás, a kivagyiság, a lenézés, a nagyképűség, a szekértáborba állás ugyanúgy távol áll tőle, mint amikor a világ legjobb játékosának választották. Amikor kérdezik válaszol mindenkinek. Nem mondja ki, de legnagyobb feladatának azt tekinti, hogy mérhetetlen tapasztalatát átadja. Első szakmai igazgatóként eltöltött szezonjáról, annak értékeléséről beszélgettünk vele.
Teszi ezt úgy, hogy szinte megrágja minden szavát. Még véletlenül sem akar megsérteni senkit. Először arról beszél, hogy még soha ilyen nehéz éve nem volt a sportágnak. Volt egy rövid idő, amikor még a több mint száztíz éves klub fennmaradása is kérdéses volt. Anyagi gondok, vírushelyzet, újjá alakult koncepciók, szinte a nulláról való újjáépítkezés. Azonnal leszögezi, hogy mindezek miatt ítéli eredményesnek az elmúlt szezont. Persze tudja ő, és meg is fogalmazza, hogy akár a lányok, akár a fiúk végezhettek volna előrébb is a tabellán, a helyezések egy egy mérkőzésen való kisiklásnak az eredményei. Részese volt ennek ő is, hiszen Petrovai Márton betegsége miatt egy hónapig irányította a férfi csapatot. Mint mondja sok mindent megértett akkor. Örült annak, hogy vevők voltak az általa diktált munkára, ahogy a rutinosak mindent megtettek a fiatalok támogatásáért, amikor láthatta a jövőképet. Mert nem ördögtől való gondolat, hogy a jövőben minél több egri pólós szerepeljen a csapatban. Nemcsak realitásként értékeli a nyolcadik helyet, hanem sikerként éli meg.
A női csapat hetedik helyéről már keserűbben fogalmaz. Biztos benne, hogy nem jobb csapatok végeztek előttünk. Sem a Szentest, sem pedig a III. kerületi csapatot nem rangsorolta volna elénk. Mégis az elismerés hangján szól Szilágyi Péter munkájáról. Mert nem volt csapat. Sokáig nem lehetett tudni, hogy hogyan áll össze a társaság. Mégis megverték a Fradit a Magyar Kupában, és a válogatottakkal teli tűzdelt UVSE ellen is remekül helytálltak ebben a sorozatban. Aztán már a bajnokságban voltak váratlan vereségek. A képlet ugyanaz volt mint a férfiaknál néhány egykori válogatott mellett, számtalan egri fiatal. Sokszor leült a kispadra, a vezetőedző munkáját támogatva, de mint mondja a nők minden szélsőségre hajlamosak. Volt amikor mindenkit, még a szakmai stábot is meglepve remekül meccseltek, s kijutott a felejthető mérkőzésekből is.
Azt tartja, hogy amennyiben úgy a férfi, mint a női csapatunknál sikerül egyben tartani az alapokat adó csapattagokat, akkor mindenképpen előrelépés várható mindkét együttesünknél. Persze az erről most zajló tárgyalásokról nem beszél. Ahogy mondja ez Szécsi Zoltán klubelnök asztala. Ő csak véleményez, a végső szó az elnöké. Meg egyébként is ez az egész szakmai igazgatói munka vékony jég. Nagyon kell vigyázni arra, hogy mindenki maradjon a saját területének a gazdája, mert sok az átfedés. Mivel azonban szinte minden összefügg az anyagi kérdésekkel, ezért sokszor nehéz megítélni, hogy mi az elnök és mi a szakmai igazgató reszortja.
Amikor felvetettük neki, hogy nem egyszer láttuk a vízben az utánpótlás csapatok edzésein, akkor is hárít. Azt hangoztatja, hogy nem kell ennek nagy feneket keríteni. Mondhatná azt is, hogy összeköti a kellemeset a hasznossal. Mert nemcsak elméletben tudja így elmondani a feladatot, hanem meg is mutatja. Meg egyébként is mindig szeretett edzeni, mindig szívesen végigcsinál mindent ma is a különböző gyakorlati sorokból. Ahogy fogalmaz így ő sem rozsdásodik be, karban tartja magát. Azt már mi tesszük hozzá, hogy nem véletlenül mondják: ma is beférne az OB-I-ben is és még csak nem is egy-egy negyedre.
Az utánpótlásról is szomorúan állapítja meg, hogy nem nagyon érti, hová lettek a gyerekek. Fél, hogy ez a vírus okozta kényszerszünet lyukas korosztályokat eredményez majd. Nem mehetettek az iskolákba toborozni, hiszen még a tanítás is leállt. Sokan lemorzsolódtak akkor, amikor úgymond online edzések voltak. Persze ez a többi sportágat is ugyanúgy sújtja. Nem elég megküzdeni a minden évben vízválasztónak számító iskolaváltásokkal. Azzal, amikor eldől, hogy hol tanul tovább a gyermek. Ilyenkor is sokan abbahagyják. Pedig soha ilyen jó körülmény mint ma, nem volt. Remek létesítmények, kiváló edzők és vár minden sportolót az Eszterházy Károly Egyetem is. A korábbi nagyon jónak mondható együttműködést is fel kell újítani az egyetemmel, mert nem feltétlen kell ma már a fővárosban tanulni. Persze közel sem akarja azt mondani, hogy mindenkinek ugyanaz a tanulási módszer, helyszín, oktatás a jó.
Végül arról beszél, hogy nem bánja a szezon végét. Buktatók, nehézségek egész sora jellemezte ezt az idényt. Soha nem tudta volna elképzelni, hogy bármilyen szinten lehet ugyanolyan színvonalon sportolni, vízilabdázni szurkolók, nézők nélkül. Íme itt egy újabb feladat vissza kell csalogatni a lelátóra a szurkolókat. Eger mindig híres volt szurkolóiról. Akár a jó öreg Bárány Uszoda közel sem luxus lelátóiról, akár a Bitskey minden igényt kielégítő körülményeiről beszélünk. Javarészt telt házak előtt zajlottak az események. Ma már inkább otthon megnézik a streemet, az online közvetítéseket, a tudósításokat. Technikailag maximálisan kiszolgáljuk a szurkolót. Ha megvalósulnak a célkitűzések, hogy minél több egri szerepeljen a csapatokban, akkor személyesen is kíváncsiak lesznek az osztálytársra, a szomszédra, az unokákra, a barátokra, azokra akik közülünk lettek vízilabdások. Ha mindez még színvonalas játékkal, eredménnyel is párosul, akkor újra megtelnek a lelátók és újra szól a Hajrá Eger! Ezt szeretnénk, ebbe az irányba megyünk!
/Fotó: Lénárt Márton, archív/