Végre jó híreket kaptunk a ZF-Eger hónapok óta harcképtelen szerb klasszisáról.                                                                                           

Egy meglehetősen régen látott, kedves, mindig mosolygós arc tűnt fel a ZF-Eger férfi együttesének hétfői edzésén. Semmit nem változott, ugyan olyan vékony, szikár, izmos, mint volt, így azonnal felismertük: Milos Csuk volt az. Türelmetlenül vártuk a tréning végét, hogy beszélhessünk vele, miközben láttuk, hogy a többiekkel egyenértékű munkát végez. Ugyanúgy úszott, lőtt, passzolt, mint bármelyik másik csapattársa. Már azok közül, akik Egerben tartózkodnak, mert a trieszti kvalifikációs tornát megnyerő magyar válogatottak, még úton voltak hazafelé.

- Ez most nem udvariaskodó kérdés – kérdeztük a szerb szélsőt, miután végzett az első napi penzummal -, hogy vagy?

- Ebben a pillanatban minden rendben, jól vagyok, teljesen egészségesnek érzem magam – jött a szokásos mosollyal együtt a válasz.

- Annyi mindent beszéltek az emberek a sérüléseddel kapcsolatosan, hogy végre jó érzés megkérdezni a legilletékesebbet is, hogy mi volt a probléma?

- A derekam tájékán sérült meg két csigolya, ami borzasztó fájdalmat okozott. Orvosi megfogalmazásokat ne várj tőlem, mert annyira elkeserített a dolog, hogy ezt már nem jegyeztem meg, s egyébként az egészet el szeretném felejteni, amilyen gyorsan csak lehet.

- Műtétre is szükség volt?

- Szerencsére nem. Amíg a fájdalmaim nem csillapodtak, addig injekciókat kaptam. Ugyanakkor így utólag visszagondolva, lehet, hogy mégsem ez volt a legszörnyűbb az egészben, hanem az, hogy semmit nem csinálhattam. Pihennem kellett, tétlenül, bár sokszor csillagokat láttam a fájdalomtól. Aztán a következő szakaszban, amikor már múlóban volt a fájdalom, egy speciális gyógytornát kellett végeznem. Ez a hátra és a derékra irányuló mozgásforma volt. Azt mondták az orvosok, hogy életem végéig csinálnom kell, meghatározott időközönként, hogy ki ne újuljon a sérülésem. Majd amikor már úszkálhattam is egy kicsit, akkor éreztem, hogy gyógyul a lelkem is. Mégiscsak a víz az én közegem.

- Akkor most már teljesen egészséges vagy, akár mérkőzésen is szerepelhetsz?

- Megint csak az orvosokra kell hivatkoznom, akik szerint, ha nem érzek fájdalmat, akkor csinálhatok mindent, akár játszhatok is. Persze ehhez azért még utol kell érni magam fizikálisan, hiszen ez a két hónap, ebben a sportágban nagyon jelentős kihagyásnak számít. Elkapkodni sem szeretnék semmit, egyelőre a konditeremben nem dolgozom még, nehogy rásérüljek a derekamra. Döntőket akarok játszani, úgy a magyar bajnokságban, mint a Bajnokok Ligájában. Azokra kell felkészülnöm, s tökéletes állapotba hozni magam. Na meg persze ne felejtsük el minden sportoló legnagyobb álmát, az olimpiai szereplést sem.

- Apropó olimpia! Mit szólsz a nyitómeccshez, hiszen szerb-magyar derbi lesz?

- Ennél méltóbban, ennél szebben nem is kezdődhetne az olimpiai vízilabda torna. Szép lesz, izgalmas lesz, mint minden szerb-magyar meccs, vagy mint bármely más sportágban a világ két legjobb csapatának a mérkőzése.

Megkérdeztük az edzés végén Dabrowski Norbert vezetőedzőt is, hogy mi a véleménye játékosának állapotáról. - A hét végén viszem Barcelonába, a BL meccsünkre - fogalmazott az egriek vezetőedzője. - Igaz játszani még biztosan nem fog, de neki is és a csapattársainak is jót tesz majd, hogy két hónap után újra együtt leszünk. Biztatóan mozgott az első edzésen a vízben, minden gyakorlatot megcsinált. Látszik, hogy kondicionális problémái még vannak, s egy darabig még lesznek is. A lényeg azonban, hogy már velünk van, mert nagy szükségünk van rá. Biztos vagyok benne, hogy a véghajrára utoléri magát, s akkor vele kiegészülve, a legerősebb kerettel vághatunk neki céljaink megvalósításának.

(FOTO: Szántó György, archív)