Sima vendégsikernek indult a Honvéd – ZF-Eger bajnoki mérkőzés a felsőházban kedden este. Többször vezettünk három góllal: 0-3, 1-4, 2-5. Aztán - lehet, hogy túl hamar -, mindenki elkönyvelte a döntőbe igyekvő csapat győzelmét. Szurkolók, edzők, játékosok. Talán ezt vehették észre a mérkőzés bírái, akik úgy gondolták, hogy mégiscsak legyen már valami izgalom.
Amikor 2-4-es állást mutatott az eredményjelző tábla, a vendégek centerét juttatták szabaddobáshoz, úgy bő hat méterre a kaputól. Ott állt a bíró is, bőven az öt métert jelző bólya mögött. A válogatott center felvette a labdát, s egyből kapuba vágta. Erre a bíró előre szaladt a kapu felé vagy két métert, s érvénytelenítette a gólt, mondván, hogy öt méteren belülről végezte el a szabaddobást Hárai, aki még ekkor sem volt az öt métert jelző bólya előtt. Jól látszik mindez a vlv.hu honlapjának készített videofelvételen. Eredményt befolyásoló hiba, de kisebb reklamálásokat követően mindenki tudomásul vette.
Aztán ami a mérkőzés végén történt - amit drámainak titulált több médium is -, az nem volt más, mint műhiba. Mint ilyen pedig óvási alap! Amikor Szivós belőtte az egriek tizenegyedik, mindenki által győztesnek hitt gólját 1 másodperc sem volt hátra a mérkőzés végső lefújásáig. Már szólt a duda, jelezve, hogy vége a mérkőzésnek, amikor az egyébként ihletett formában vízilabdázó Kovács Gergő a saját térfeléről ellőtte a labdát, s az a vízen megpattanva a kapu felső sarkába vágódott. Tehát a kapus passzolt, Kovács felvette a labdát és lőtt. Ez nem fér bele egy másodperc töredékébe. Magán a már Hárai góljánál említett videón is jól hallatszik a duda, amikor még a lövés nem kezdődött meg, nemhogy befejeződött volna.
Megkérdeztük Bárány Attilát, az Egri Vízilabda Klub elnökét, hogy mit szól a történtekhez, s megóvják-e a mérkőzést? A klubelnök elmondta, hogy sajnálatos ami történt, s ez alapján meglehetne óvni a mérkőzést. Nem teszik! Az erőviszonyok alapján és a Honvéd remek játéka ellenére is simán be kellett volna gyűjteni a három pontot. A tény azonban az, hogy Hárai gólját nem adták meg, a rendes játékidő leteltét követően pedig gólt ítéltek. Ezennel az ügyet a klubelnök lezártnak tekinti, mert azt szeretné, ha már mindenki a szombaton sorra kerülő nagyon fontos Bajnokok Ligája mérkőzésre koncentrálna, amit a Herceg-Novi ellen kell megvívni.
Íme a vlv.hu által elkészített összefoglaló, benne az ominózus esetekkel:
(FOTO: Roszik Ágnes)