Furcsa egy szezon ez a mostani. Meccsdömpingekkel, majd hosszú szünetekkel. Tudtuk, hogy ez így lesz, hiszen az olimpia évében ez már megszokott. Mindenekelőtti az olimpia! Tudtuk! Minden tervben így szerepelt. Mégis most amikor benne vagyunk a sűrűjében mégis furcsa, szokatlan, mi több megterhelő.
Csodálom a játékosokat, hogy bírják fizikailag. Minden tiszteletem az övék, hogy akárhány front is van nyitva, minden szinten odateszik magukat. Győzni mentek Belgrádba az Európa- bajnokságra, kvótát szerezni az olimpiára. Mint tudjuk, a lányoknak sikerült, a fiúknak meg itt az újabb próbatétel majd áprilisban – s hogy a példánál maradjunk -, újabb frontot nyitnak. Közben itt a bajnokság, a Bajnokok Ligája, s ne felejtsük el a decemberi Magyar Kupa végküzdelmeit sem, ahol ugyanazok a játékosok, az élcsapatokban szereplők játszották a főszerepet.
Nincsenek egyszerű helyzetben az edzők sem. Egy-két közös gyakorlást követően kell csúcsformába hozni a szereplőket, vigyázni a megfelelő erőnlétre, egy szintre hozni a számtalan mérkőzésen szereplő válogatottakat, a meccshiánnyal küzdőkkel. Nincs megállás, mert olimpia ide, olimpia oda a klubszezont sem lehet csak úgy félre dobni.
Többször próbáltam erről Dabrowski Norberttel beszélgetni, de mindig annyival zárta rövidre a témát, hogy ha ez van, akkor ehhez kell alkalmazkodni, ezen körülmények között kell megfelelni minden szinten. Bárány Attila klubelnök sem nyitotta ki azt a bizonyos panaszcsapot. Az olimpia prioritása megkérdőjelezhetetlen nála is, de az általa vezetett klubjának szponzorai, támogatói, szurkolói ugyanúgy elvárják az eredményt, mint bármelyik másik szezonban. A célok mit sem változtak, sőt inkább magasabbra került az a bizonyos léc, amit most át kell ugrani. A Magyar Kupát megnyertük, ami szerepelt a tervek között. Ami még hátra van: döntőt kell játszani a bajnokságban, alanyi jogon bejutni a Bajnokok Ligája budapesti hatos döntőjébe, s ott is finálé, a tavalyihoz képest előrelépés jelenti az előirányzottakat.
Nem egyszerű mindez az elkötelezett szurkolónak sem. Egy-egy hónapig semmi, aztán szerda, szombat ritmusban fontosabbnál, fontosabb, nívósabbnál, nívósabb összecsapások, amely egyikéről sem ildomos lemaradni. Vannak – nem kevesen -, akik az éves szabadságuk összeállításához a versenynaptárat hívják segítségül. Mert játszhat bárhol a csapat, Szegeden, vagy Berlinben, Budapesten, vagy Herceg Noviban, mindenhol felhangzik az ismert rigmus: „ Gyerünk gyerekek, egy város veletek!”
A szezon az lehet furcsa, szokatlan, vagy akár megterhelő. A játék, a győzelmek felett érzett öröm, az összetartozás igencsak felértékelődött érzése – ÖRÖK! Ezért szeretjük oly sokan Egerben a vízilabdát! S mily büszkeség töltötte be a lelátót a Spandau elleni győztes meccs előtt és közben, amikor a klubelnök és a polgármester a mi bajnokainkat köszöntötte: Czigány Dóra, Braniszlav Mitrovics, Milos Csuk Európa Bajnokokat, Erdélyi Balázs, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert Európa bajnoki bronzérmeseket. Az eddig kétkedők is megnyugodtak: érdemes támogatni a vízilabdát, mert kivételes sportemberek, kivételes teljesítményéhez nyújtanak segítséget. Legyen szó akár a főszponzorról, a ZF-Hungária Kft-ről, vagy a városról, a Szerencsejáték ZRT-ről, csakúgy, mint a felajánlott adónk egy százalékáról.
Egy furcsa szezon nagy győzelmei ezek. Az idei szegedi, meg a Spandau elleni diadal pedig a már-már, megszokott kategória. Nekünk, egrieknek ez a természetes…
(FOTO: Fehér Kálmán)