Akik már jártak a csúcson, azok azt tartják, sokkal nehezebb ott maradni, mint oda feljutni. Az Egri Vízilabda Klubban is nagyon sokan és sokat dolgoznak azért, hogy a kitűzött célok megvalósulhassanak, s mindazoknak, akik elkötelezett hívei lettek az idők folyamán e társulatnak még véletlenül sem okozzanak csalódást. Bárány Attila klubelnök év végi visszapillantójában senkiről sem feledkezett meg. Elismerését, köszönetét, s új évi jókívánságait fejezte ki nemcsak a kirakatban dolgozó edzőknek, játékosoknak, hanem a jövő reménységeinek, a sportággal még csak ismerkedőknek, barátkozóknak, a szülőknek, a háttérben dolgozóknak, s természetesen - a szerencsére már a szűkebb családhoz tartozó - támogatóknak, vagy éppen a nehéz időkben is mindig kitartó szurkolóknak.
- Amikor az új szezon kezdetén úgy döntött a szakmai stáb, az elnökséggel karöltve, hogy nem igazolunk új játékost, hanem a meglévő keret egyben tartása jelenti az erősítést, az most utólag nézve is jó döntésnek bizonyult?
- Igen. Mert ott tartunk így a szezon felénél, ahol elterveztük. Három fronton kell helyt állni, s még mindhárom esetben jó esély van a kitűzött célok elérésére. A magyar kupát megnyertük. S amikor elhatároztuk, hogy Egerbe hozzuk a négyes döntő lebonyolítását, akkor kimondtuk, hogy ezt azért tesszük, mert a hazai közönségünk előtt szeretnénk megnyerni a kupát. Lehet, hogy nagyképűnek tűnt, de mi igenis kimondtuk, volt bátorságunk kimondani, s meg is csináltuk. Nagyon nagyra értékelem. Csakúgy, mint az elmúlt szezonban, amikor talán összesúgtak a hátunk mögött, amikor arról beszéltünk nyíltan, mindenki előtt, hogy a Bajnokok Ligájában ott leszünk a végjátékban, Barcelonában, Európa legjobb hat csapata között. Nem kis büszkeséggel tölt el, hogy azt is megcsináltuk.
- A kupa meg van. Nyílt a bajnokság, s a BL csoport végső sorrendje is alakulhat a terveknek megfelelően…
- A bajnokságban egy vereségünk van, a Szolnoktól. Nem mondom, hogy örültünk ennek, de mint azt később bizonyítottuk: a Szolnok sem verhetetlen. Azért az a cél, hogy döntőt játszunk, mert ott már minden elképzelhető. Bátran ki kell mondani most is, hogy meg akarjuk nyerni a bajnokságot. A Bajnokok Ligájában nincs könnyű meccs, nincs könnyű ellenfél. Ezt az eddigi eredmények is alátámasztják. Gondoljunk csak a berlini Spandau eredményeire. A minimális cél ott is a továbbjutó hely megszerzése, mert nem szeretnénk csak a rendező jogán besétálni a döntőbe. Bizonyítanunk kell, hogy igenis ott a helyünk. Beszéltünk korábban a csoportgyőzelemről, amiről nem tettünk le az eddig elmondottak ellenére sem. A sérülések nem segítettek, de megerősítettek bennünket. Az év játékosának megválasztott, a magyar vízilabdázás meghatározó játékosa, Hárai Balázs és a honi vízilabda nagy tehetsége Zalánki Gergő nélkül is sikert értünk el a kupában. Velük együtt, s remélhetőleg ezzel lezárulnak a hasonló problémák, hasonlóan eredményesek lehetünk a másik két fronton is. Ez nagyon fontos a jövő szempontjából, csakúgy, mint a klub életében.
- Mégpedig…?
- Rendkívül sűrű a program az olimpia miatt. Addig még lesz Európa Bajnokság, reméljük olimpiai kvalifikációs tornára már nem kell menni, ami sikeres szereplést jelent. De az EB-t követő egy héten belül már Bajnokok Ligája mérkőzésünk van. Tehát az ember csak kapkodja a fejét. Nem mindegy, hogy a játékosaink milyen sikerélménnyel töltődnek fel. Az EB helyszínén a LEN már meghirdette a következő Bajnokok Ligája kiírásának az ismertetését. Nem tudjuk, hogy mit terveznek, de azt tudjuk, hogy mi ott szeretnénk maradni az elitkörben, akiknek nem kell selejtezőket játszani. Mert hisszük, hogy oda tartozunk. A klub életében pedig azért nagyon fontos hogy ott legyünk, mert az utánpótlásnak szüksége van a példaképekre. Arra, hogy lássák, hogy miért dolgozunk, hogy igen is el lehet érni nagy eredményeket, hogy érdemes nagy célokat kitűzni.
- Mielőtt rátérnénk az utánpótlásra beszéljünk a hölgyekről…
- A női vonalon is ott tartunk, ahol reálisan tarthatunk. Erre a szezonra azt a célt tűztük ki, hogy rakjuk le azokat az alapokat, amelyekre tovább építkezve újra visszakerülhetünk a csúcsra. Közben érjünk el bravúrokat, próbáljuk megszorongatni a ma még előttünk járókat. Kellemes meglepetés volt, hogy bejutottunk a kupában a legjobb négy közé. Hiszen köztudott, hogy a női mezőny nagyon erős, az olimpia miatt a külföldön játszó sztárjátékosok mindegyike haza igazolt. Néhányukat szívesen láttuk volna, de mivel éreztük, hogy nem jönnek, az értékeinket megtartva, inkább a jövő építése mellett döntöttünk, támaszkodva a saját utánpótlásunkra.
- Mind a női, mind a férfi vonalon bebizonyosodott, hogy lehet számítani rájuk…
- Itt is, ott is beigazolódott, hogy megvannak a tehetségeink, s bátran be lehet vetni őket már a felnőtt mezőnybe is. Gondoljunk csak a kupadöntőre. Itt van az összefüggés, amire már utaltam. Azért kellenek erős felnőtt csapatok, mert a fiataloknak kell a példakép. Azt is láthatják, hogy nagyon sok egri nevelésű játékos szerepel az OB-I-ben. A miskolciakkal kifejezetten jó a kapcsolatunk, de más csapatokban is bőven fellelhetőek az Egerből elszármazottak. Ez nem jelenti azt, hogy róluk lemondtunk, figyeljük őket, látjuk a fejlődésüket, s alkalom adtán nyitva az út a visszatérésre. A világ elitbe tartozó ZF-Egerbe minden ifiből kiöregedő játékos azonban nem férhet be. A város azokra is büszke, akik máshol játszanak. Öröm számunkra, hogy egyre többen akarnak vízilabdázni. Köszönhető ez annak is, hogy sikerült szorosabbra fűzni a kapcsolatainkat az iskolákkal. Szerződést kötöttünk a Kemény Ferenc Általános Iskolával és a Gárdonyi Gimnáziummal. Egyébként is preferáljuk, hogy a vízilabda mellett nemhogy megfér a tanulás, hanem a kettő nagyon is összekapcsolódik. Nálunk követelmény annak ösztönzése, hogy mind a kettőt magas szinten kell művelni.
- Szó volt arról, hogy egyre többen vízilabdáznak. Adottak ehhez a feltételek?
- A Termál Kft hathatós közreműködésének köszönhetően megoldottuk, hogy a napi tizenöt óra vízfelület kiesést pótolni tudtuk. Ez a Bárány uszoda felújításából adódó kiesés. De maga a beruházás is halad. A felújítás első üteme lassan lezárul. Bízunk benne, hogy folytathatjuk a második ütemmel, mert hisszük, hogy ez egy nagy értéke a városnak. Így is kezeljük az egész beruházást. Ha ezzel a munkával végzünk, akkor sem dőlünk hátra, mert a további fejlesztések is napirenden vannak. A feltételek pedig ez által egyre jobbak, egyre méltóbbak lesznek az egri vízilabdához.
Az Egri Vízilabda Klubban nagyon vigyáznak az értékeikre. Kiváló a kapcsolat a szurkolókkal, a város magáénak érzi a sportágat, ahogy a támogatók is büszkék az eredményekre, mert tudják, nemes célokat támogatnak. Egy remek közösség, nagy családdá formálódik. A családok pedig általában együtt ünnepelnek. Hogy ez a jövőben is így legyen, ehhez kívánunk mindenkinek erőt, egészséget, s nagyon boldog, eredményekkel teli új évet!
(FOTO: Szántó György, archív)