"Fantasztikus érzés a dobogó tetején a Himnuszt énekelni"
- Írta: Mester
- Lábtempó
- Találatok: 11364
A ZF-Eger két legfiatalabb játékosa, Lőrincz Bálint és Zalánki Gergő a nyár hőse. Nem kisebb tettet hajtottak végre, mint társaikkal gigászi küzdelemben megszerezték az Universiade győzelmet. Zalánkival még nem sikerült beszélnünk – ígérjük, hogy ezt is megtesszük -, mert a junior válogatottal Világbajnokságra készül. Lőrincz Bálint viszont a héten már megkezdte az úgynevezett ráhangoló edzéseket, s beszámolt személyes élményeiről, a messzi Dél-Koreában zajló eseményekről.
- A bajnokság befejezését követően egy hét pihenő jutott, amikor megkezdődött a felkészülés az Universiadera – hallhattuk a roppant szimpatikus pólóstól. – Igen erőltetett menetet jelentett ez a három hét. Aztán következett egy hét felkészülési torna Törökországban, amit a franciák, a törökök és a szerbek előtt megnyertünk. Innen indultunk tovább Dél-Koreába, az Universiade helyszínére. Nemcsak fizikálisan jelentett kemény erőpróbát ez a nyár, hanem lelkileg is. Nagyon hosszúnak tűnt az a huszonhat nap, amit a családtól, a kedvesemtől távol kellett tölteni.
- Többségükben a régi egri játszótársak alkották a csapatot. Milyen volt újra együtt szerepelni velük?
- Jó érzés volt, szinte automatikusan jöttek a régi mozdulatok, no meg Vincze Balázs is nagyon sok energiát fektetett abba, hogy valódi csapattá kovácsolja a társaságot. Akikkel még nem játszottam együtt, azok is mély benyomást tettek rám Halek Márton a Debrecenből, Szentesi Ádám az UVSE-ből, Illés Sándor a Honvédból, vagy Barabás Botond, aki most igazolt a Vasasból, az OSC-be remek srácok, igazi csapatemberek.
- Te nem kaptál ajánlatot Vincze Balázstól, az OSC-től a hosszú út során?
- Nem. Tisztában volt vele, hogy új szerződést kötöttem az Egerrel, meg azt is tudta, hogy én ide tartozom.
- Ha már Vincze Balázs. Milyen volt az egyik legnagyobb honi riválisunk az OSC mesterével együtt dolgozni?
- Nem az udvariasság mondatja velem, hogy nagyon jó! Rendkívül szimpatikus ember, s remek edző, pszichológus. Végig képes volt hatni ránk, szinte belénk szuggerálta a győzelmet. Már Pesten sem telt el úgy nap, hogy nem mondta volna: „nyernetek kell!”. Sok új dolgot tanultam tőle, új impulzusokat adott, örülök, hogy így munka közben is megismerhettem.
- Milyen szereped volt ebben a csapatban?
- Univerzális! Szinte majd minden meccsen mást játszottam. Itthon még kapás oldalon, amolyan góllövő szerepem volt. Aztán visszakerült a csapatba Bátori Bence, aztán Balázs átformálta az egészet. Centereztem, bekkeltem, játszottam mind a két szélen, csak kapus nem voltam. Amolyan valódi munkás szerep jutott nekem.
- Milyen színvonalú volt ez az Universiade?
- Rendkívül kiélezett, nagyon magas színvonalú verseny volt. Jellemző, hogy az olaszok, csak a negyedik helyről jutottak tovább a csoportból, végül döntőt játszottak. Meglepően jók voltak a franciák, a hollandok. Mi az ausztrálokkal játszottunk döntetlent, aztán mindenkit megvertünk.
- Így elmondva ez nagyon egyszerűnek tűnik…
- Pedig közel sem volt az! A négy közé jutásért a japánokkal játszottunk. Még egy ilyen kellemetlen stílusú ellenfelet nem láttam. Olyan szoros védekezésük volt, hogy alig kaptunk levegőt, támadásban meg úsztak mint a gép, mondhatnám azt is, hogy össze-vissza. Alig lehetett őket követni. Nagyon oda kellett figyelni annyit mozogtak. Ráadásul centereztem, bekkeltem végig, nagyon elfáradtam, de a végén kijött a nagyobb tudás a javunkra. Az elődöntőben következett az USA. Nagyon kiélezett csata volt, kevés góllal, végig brusztos, verekedős meccsel. Egyszer vezettünk, a végén, 4:3-ra nyertünk. Aztán a döntőben az olaszok ellen, az maga volt az őrület. Már 4:0-ra vezettek az olaszok. Innen sikerült megrázni magunkat, a végén már mi vezettünk, de néhány másodperccel a vége előtt egyenlítettek. Jöttek az ötméteresek, ahol a sors igazságot szolgáltatott, s nyertünk.
- Lőttél büntetőt?
- Egész meccsen centereztem, bekkeltem. Bekk pozícióból felérni centerbe, aztán vissza, na meg amit a centerek kapnak, szóval úgy elfáradtam, hogy a vízből alig tudtam kijönni. Így nem vállaltam. Úgy éreztem, hogy a végére elfogyott az energiám. Hosszú volt a klubszezon, kevés a pihenő. Bevallom őszintén a végére minden energiám elfogyott.
- Volt nagy ünneplés?
- Erre a döntőre mindig emlékezni fogok! Fantasztikus érzés a dobogó tetején együtt a társakkal énekelni a Himnuszt. Utána felhívtam a szüleimet, a kedvesemet és éreztem, hogy nagyon büszkék rám. Meg is köszöntem a támogatásukat, amit a távolság ellenére is végig éreztem.
- Sikerült kipihenned magad?
- A szeretteimmel nyaraltam két és fél- három hetet. Nem csináltam semmit. Meg is lepődtem, amikor a héten elkezdtem a mozgást Petrovai Marcival. Dabrowski Norbival távkapcsolatban vagyunk, küldött már edzésprogramot, hiába van Kazanyban a VB-n. A kemény munka majd csak augusztus végén kezdődik, amit most csinálok, az amolyan ráhangolás, hogy ne nagyon eresszek le. Azért várom már a társakat – hiányoznak, meg unalmas egyedül úszni. Azért ez mégiscsak csapatsport…