Kicsit nehéz megszólalni a szerda esti mérkőzést követően. Sokaknak elállt nemcsak a szava, még a lélegzete is, attól amit láttunk. Gólszépségverseny, parádé, ellentmondást nem tűrő játék, fantasztikus előadás. Ez jellemezte az összecsapást. A végén vastaps a lelátóról, a „szép volt fiúk”-ba belerekedt, mosolygós, a részleteket lázasan tárgyaló drukkerek hagyták el a Bitskeyt.
Ha már a végén kezdtük, akkor folytassuk is ott. Mert amit Dabrowski Norbert nyilatkozott, közvetlenül a lefújás után, az is sok mindent elárul az Egri Vízilabda Klubban folyó munkáról. Bizonyára sokak előtt ismert, hogy azt mondta, természetesen nagyon örül a győzelemnek, a mutatott játéknak, de nem szabad elfelejteni, hogy szombaton újabb meccs vár ránk, a Honvéd ellen, s Barcelonában sem vagyunk még ott. Ma még lehet örülni, de holnaptól, már mindenkinek a Honvéd elleni feladattal kell foglalkoznia.
Mértéktartó és mértékadó nyilatkozat! Amikor a szóban forgó mérkőzés másnapján megemlítettem ezt neki, akkor annyival egészítette ki, hogy innentől már minden meccs olyan, mintha döntőt játszanánk. Nem lankadhat a figyelem. A szezon hosszú és sűrű, az elvárásoknak pedig csak így lehetünk képesek megfelelni, ha a szerdán tapasztalt harci szellemet ébren tudjuk tartani. A Bresica ellen egy olyan részeredményt értünk el, ami figyelemre méltó, de mit sem ér, ha a továbbiakban elbukunk.
Ha már Dabrowski Norbert, akkor érdemes azt is megemlítenünk, hogy a szerdai meccs előtt olyan feszültnek tűnt, hogy még a humorérzékét is elvesztette. Még csak el sem mosolyodott olyan poénokon, amikre máskor poénnal válaszol, az egyébként meg mindig vidámságot előcsaló zrikákra pedig inkább a homlokát ráncolta
- Nem azért voltam feszült, mert eredménykényszerbe kerültünk, mert azt már megszoktam – hallhattuk. - Inkább az aggasztott, hogy fogalmam sem volt három kulcsjátékosom mire lesz képes. Hosnyánszkynak úgy fájt a térde, hogy képtelen volt lábtempózni egész héten. Aztán a meccs előtti napon edzés után hozzáfogott kőkeményen medicinlabdával a feje fölött „sétálni” a vízben, hogy valamelyest visszajöjjön a lábtempója. Vapenszkit kétszer egymás után ugyanott úgy lábon rúgták, hogy egyszerűen képtelen volt járni. Azért nem vittük el Pécsre, mert nem volt képes felszállni a buszra. Csuknak a válla fájt úgy, hogy a kezét sem tudta felemelni.
Ehhez képest Hosi elkápráztatott mindenkit. Olyan gólt lőtt csavarból, amihez kifejezetten lábtempó kell, s amit egyszerű halandó vízilabdások esetleg egy edzés végén próbálnak csak meg. Azt is akkor, ha már a többiek bementek az öltözőbe, s nem látják, a szertárosnak pedig többször leteszi a nagyesküt, hogy nem lövi ki a labdát az uszodából. Igaz, az sem volt csúnya, amit rossz kéz oldalról, szinte lehetetlen szögből vágott be a hosszú alsóba. Vapenszki pedig a legfontosabb pillanatban lőtt bombagólt két másodperccel a támadóidő lejárta előtt. Ha az a gól nincs, akkor ugyanis kiegyenlíthetett volna a Bresica, ami hatalmas lökést adhatott volna a továbbiakra nézve az ellenfélnek. Sérülés ide, sérülés oda, azért Csuk is mindig elhitette, hogy ő fejezi be az akciót – még Faragó Tamással is -, amíg végül csak berámolt egyet a mérkőzés vége felé, amolyan kegyelemdöfés jelleggel.
Ennek a csapatnak a legnagyobb erénye az elmúlt évihez képest, hogy bárki bármikor képes eldönteni egy-egy adott mérkőzést. Az elmúlt szezonban ha Biros Petinek ment a játék, akkor jól játszott a csapat, ha nem, akkor csak görcsöltünk. Most bárki képes olyan kiemelkedőt nyújtani, amivel a javunkra dőlhet el a párharc. Egy valódi, a szó nemes értelmében vett csapatot láthatunk. Emlékeznek még ki lőtte a legnehezebb gólt? Megúszás után Lőrincz Bálint, amivel aztán elindult a henger, mindenki felszabadult, s pazarul tette a dolgát. Csak halkan jegyzem meg, Lőrincz Bálint a Bresica ellen vízbe ugrók közül a legfiatalabb játékosunk volt.
Vagy miért lehetett olyan jelentős a kiállítási arány a javunkra, a mérkőzés első szakaszában? Azért mert Csucskovics úgy védekezett, hogy szinte lehetetlen volt ellene ítélni. Erre egyszerűen csak annyit mondanak: világszínvonal. Mitrovics teljesítményére pedig nem lehet szavakat találni. Ahogy szerda este védett, az maga volt a csoda. Aki nem ismeri a roppant szimpatikus Banet, az azt mondja: ez egyszeri és megismételhetetlen. Mi már tudjuk, hogy nem, mert láttunk már hasonló csodát tőle nem is egyszer, máskor is. Akkor még nem beszéltünk a két centerünkről, akiket ütöttek, vágtak, de jól tűrték, s azt is megmutatták, hogy miért őket tartják a világ legjobb centerpárosának.
Aztán fogalmam sincs, hogy Erdélyi Balázs mit művelt bő négy évig az Egyesült Államokban, de ahogy visszatért és felvette a ritmust arra kevesen fogadtak volna. Mint ahogy arra is, hogy Szivós újra és újra képes bebizonyítani: ezzel a névvel, ebben a szakmában csakis a legmagasabb színvonalú teljesítmény az elfogadható.
Milyen jó is ezt leírni: csapat ez a javából! S ha még nem is vagyunk ott a Final Sixben, ismerve Bárány Attila klubelnök alaposságát, azért már belelapozhatott a barcelonai menetrendbe. Az általa irányítottakkal együtt ugyanis, semmit nem szokott a véletlenre bízni…
(FOTO: Szántó György)