Régóta ismerjük egymást, alattam járt eggyel az általános iskolában. Hogy ez miért fontos? Közös testnevelő tanárunk volt, aki úgy oltotta belénk a sport szeretetét, a mozgás örömét, mint a doktorok a védőoltásokat. Gerzovich Józsi bácsi már évek óta nem él, de neve, még  mindig fogalom Egerben. Holló Tivadar tovább vitte azt a szellemiséget, amit tőle tanult még kisdiákként. Maga is testnevelő tanár lett, s eddigi munkássága kísértetiesen hasonlít a nagy elődjére.

Ismerem jól, bár soha nem tartoztunk egy baráti társaságba, amolyan kölcsönös tisztelet jellemezte viszonyunkat. Mint kortársak tudtunk egymásról, néha beszélgettünk közös szenvedélyünkről, a sportról. Az öreg Bárány uszodában ő lett a Tibi bácsi. Akiért rajonganak a tanítványai, aki több száz vízilabdás útját indította el. Nem egyszer volt alkalmam megfigyelni az edzéseit. Mert ha edzést tart, nem lehet nem odafigyelni. Olyan hőfokon magyaráz, olyan intenzitással igyekszik átadni az elsajátítandó feladatokat, hogy már én magam is, a partról úgy gondolom, hogy bármikor képes lennék megcsinálni mindent amit mond. Egyik kollégája egyszer úgy jellemezte, hogy minden edzése olyan, mintha olimpiai döntőt játszanának éppen a résztvevők.

Pedig Holló Tivadar, mint a pedagógusokra leginkább jellemző, mindig elölről, ahogy ő fogalmaz a nulláról kezdi. Meséli, hogy Pócsik Dénes és Ringelhann György beszélték rá: kezdjen el a gyerekekkel foglalkozni. A Jászberényi Gábor fémjelezte 1982-es korosztállyal kezdte, akiket egészen 17 éves korukig oktatott. Aztán az 1989-eseket nevelgette 16 éves korukig. Ott ismerkedett a vízilabdával Kovács Gábor, Erdélyi Balázs, Valics Bence, Jakab Dani, Petrovai Marci, Kovács Cs. Tamás. Úgy sorolja a neveket, az évszámokat mintha lexikonból olvasná.

Aztán jött a fordulat. Úgy emlékszik, hogy 2007-től vált véglegessé Egerben az a fajta rotációs elv, hogy három-négy év után tovább kell adni a csapatot a következő edzőnek. Így többet tanulhatnak, megismerhetnek más – leginkább-, pedagógiai módszert. Nem fásulnak bele a munkába a tanítványok, új impulzusok érik őket. Bár őt is feltöltötte a győzelem íze, de belátta, hogy ez a klub utánpótlás nevelésének az érdeke. Mindig kihangsúlyozza, hogy bízik a kollégákban, Gyulavári Zoltánban, vagy éppen Tóth Kálmánban, mert remek szakemberek, s kiváló pedagógusok mind a ketten. Persze figyeli, hogy hol tartanak a növendékek, s tudja, hogy egy serdülő, vagy ifi bajnoki cím az ő munkáját is dicséri.

Keseregni, csak azon kesereg, hogy szinte minden nála kezdő nyolc, kilenc évesnél először az úszás technikáját kell csiszolni. Többük még úszni sem tud rendesen, amivel rengeteg idő és energia elvész a technikai, taktikai, alapok, a vízben való örömlabdázás helyett.

Nem tudja megmondani, hogy mikor volt utoljára szabadságon. Akik jól ismerik, állítják még soha. Bár már 56 éves még mindig tanul. Most éppen a tanfelügyelet ismérveit sajátítja el. Mert azt is tudni kell, hogy az edzői munka mellett tanít az Eszterházy gyakorló általános iskolában, vagy a tanítás mellett edzősködik is. Ma már lényegtelen, mert a kettő összeforrt az évek folyamán. Nincs nyári szünet, mert akkor ő napi két edzést tart, de még soha nem hiányzott sem az iskolából sem az uszodából, mert mindig összehangolta valahogy a kettőt. Ahogy fogalmaz: őt várják a gyerekek itt is, ott is. Többek között ebből merít erőt. Vagy ahogyan magyarázza a napi sportból. Azért kell rendszeresen futnia, mert akkor letisztulnak benne a dolgok, akkor végiggondolja, hogy mit és hogyan csinált aznap, mi volt a jó, mi a rossz, s a végén helyére kerül minden. Feltöltődik, megnyugszik. A másik hobbi, a kertészkedés, ami hasonló hatással van rá.

Mára már megfordult a fejében, hogy abbahagyja, de akkor meg szólt neki az olimpiai bajnok  dr.Szivós István, hogy vállalja el Gyulavári Zolival közösen az utánpótlás képzés Észak-Kelet magyarországi felügyeletét. Egy olimpiai bajnoknak nem tudott nemet mondani, s inkább kitüntetésnek, eddigi munkája elismerésének értékelte a megbízást.

Erőt adnak neki a gyökerek, a szülei példamutatását említi legelőször, no meg hogy az uszodában nőtt fel. Látta Pócsikot, Utassyt, Rüllt, Katonát, Ringelhannt, Bodnárt, meg a többi régi egri nagyságot játszani, de mindenkit megfigyelt, aki ellenfélként érkezett a Bárányba. Mint mondja, nem kezd bele a felsorolásukba, mert nem akar kihagyni senkit, s már az egri pólósok felsorolása is helyhiányba ütközik.

Elmorfondírozik egy kicsit azon, hogy az idén télen el kell mennie Gyulavárival több napra síelni, mert fel kell töltődnie, de aztán olyan lázasan magyarázza, hogy az első néhány edzés után látszik már, hogy kiből lesz jó játékos, ki viheti tovább ez egri pólóhagyományokat, hogy a visszavonulás gondolatát már rég elfelejtette. Akik közel állnak hozzá tudják, hogy úgyis képtelen lesz abbahagyni. Addig csinálja, amíg szükség lesz rá. A mindig ezer fokon égő, munkáját három, négy évente a nulláról újra kezdő utánpótlás edzőre, Holló Tivadarra ebben a klubban mindig szükség lesz. Hiszen büszkék egymásra. A klub, az utánpótlására, Holló Tivadar pedig a klubjára…