Amikor Milos Csuk bevágta a nyolcadikat, akkor már Faragó Tamás sem bírta tovább, a semleges kommentátor szerepét. Bevallotta, hogy erre azért nem számított. Ha már Faragó, akkor volt alkalmunk néhány szót váltanunk vele a mérkőzést követően. Először is elmesélt egy viccet amúgy a meccs okozta feszültséget levezetvén, majd úgy áradozott Szívós Marci teljesítményéről, amilyet az egyetemes magyar vízilabda királyától ritkán hallani. Egyszerűen zseniálisnak nevezte, ahogy Biros Peti szerepét átvéve irányított, ahogy góljaival az élre állt.

Ne szaladjunk azonban ennyire előre. Mert arra is a nagyon kíváncsiak lennénk, hogy vajon mit érezhettek az OSC nehézbombázói az első negyedben, amikor Braniszlav Mitrovics – ahogy mondani szokás -, a szemüket is kivédte. Lőhettek neki fej fölé, sarokra, vagy vízről pattintottan, egyre ment. Mindent védett, méghozzá olyan módon, hogy az a partról a világ legtermészetesebb dolgának tűnt. Semmi erőlködés, kapkodás, csak sugárzó magabiztosság.

Faragó egyébként nemcsak Szívóst istenítette, hanem Hosnyánszkyt is. Élmény volt hallgatni, ahogy elmagyarázta Hosi góljának történetét. Ahogy ott a Nyéki-uszoda előtt eljátszotta, hogyan lépett kifelé, éppen csak annyit, hogy vissza is tudjon kerülni a következő passz után középre, s így tiszta helyzetet teremtve magának – hát bizony tátott szájjal hallgattuk.

Azt írtuk az elveszített Szolnok meccs után, hogy ha legalább Erdélyi Balázs játszhatott volna, minden másképp alakul azon a meccsen is. Nos, most láttuk, mit is jelent az ő robbanékonysága, fantasztikus akciógólja – legalább olyan fantasztikus volt Hosnyánszky gólpassza -, mezőnymunkája, egyáltalán a jelenléte a társaknak. Bedő olyan, mint egy római gladiátor. Hetek óta egyedül küzd meg egy egész védőfallal. Ráadásul most olyan falakkal, mint amit Decker, Bundschuh, vagy éppen Gór-Nagy jelentett. Ismerjük őket jól, tudjuk, hogy egyikükkel sem szívesen húznánk újjat, mert egy legyintésük messzire söpörne valamennyiünket. Megvallom, hetek óta nagyon szurkolok Lőrincz Bálintnak. Valami fantasztikus az a tempó, amellyel fejlődik. Kíváncsi leszek, hogy Benedek kapitány mikor hívja legalább egy kis közös ismerkedésre, mert szinte biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb a válogatottban is bemutatkozhat.

Aztán ott vannak a légiósaink.  Borisz Vapenszki hihetetlen milyen rövidsarkos gólokat lő. Minden egyes találata után ott a csodálkozás: hol ment ez be? Ebből most is láthattunk. Uros Csucskovicsnak jutott plusz feladat is bőven, mert amíg Hárai gyógyul, addig neki kell besegíteni centerben Bedőnek. Persze úgy, hogy hátul sem maradhat luk a helyén. Érdemes lenne egyszer lemérni, hogy mennyit úszik egy-egy meccsen, de Risztov Éva maratonijának közelében járhat. Milos Csuk, amikor az ellenfél kapuja előtt kézbe veszi a labdát, már előre bemondják az egri drukkerek: gól!

Apropó drukkerek! Minden meccsen felejthetetlen élményt jelenthetnek a játékosoknak. Felléphet ez a csapat bárhol, ők ott vannak a dobokkal, a sárga trikókban, vízilabda sapkával a fejükön, fergeteges hangulatot teremtve. S milyen szakértelemmel szemlélik az eseményeket! Most is zúgott a „játszik az Eger!” Ami valóban így volt, s a jövőre nézve, a BL-meccsek előtt már sok mindent sejtet. Mert pénteken este már nemcsak fantasztikusan küzdött ez a csapat, hanem látványos gólokat lőve, egymást nem egyszer kisegítve helyenként igen jól játszva, magabiztos győzelmet szereztek az egyik nagy rivális otthonában. Megérdemelték a végén a kórus dicséretét: „szép volt fiúk!” Az volt…! 

(FOTO: facebook.com/egrivizilabdaklub, Monoki Nikollett)