Türelem, bizalom és összefogás - Petrovai az új stábtag

- Írta: Kis Szabó Ervin
- Lábtempó
- Találatok: 10395
Portálunk a féri csapat újdonsült vezetőedzőjével, Dabrowski Norberttel beszélgetett a jelenről.
Az ismert és nem kis visszhangot kiváltó események után, nem volt könnyű hetük az egri vízilabdásoknak. Ráadásul minden úgy telt, hogy még kibeszélni sem igen tudták a dolgokat, hiszen a csapat fele a válogatott összetartásán vett részt az edzéseken, aztán pedig következett a Volvo-kupa, majd pedig az egri különítmény is repülőre szállt és elutazott a görögök elleni sorsdöntő Világliga összecsapásra. Vasárnap délelőtt sikerült elérnünk Dabrowski Norbertet, aki mint köztudott, a válogatott szövetségi-kapitányának segítője, s immár a ZF-Eger vezetőedzője.
-Hogy telt az elmúlt hét?
- Ugyanúgy, mint eddig is – válaszolt portálunknak tömör egyszerűséggel Dabrowski. - Vasárnap és hétfőn pihenőt kaptak azok, akik nem válogatottak. Kedden, szerdán és csütörtökön pedig – úgy beszéltem meg Benedek Tibivel -, hogy én tartom az edzéseket Egerben. Erre leginkább azért volt szükség, hogy egyeztetni tudjak a stábtagokkal, ismertethessem az elképzeléseimet, megfogalmazhassam feléjük az elvárásaimat. Örömömre szolgál, hogy mindenki nagyon elszánt, együttműködő, s megfogalmazták az összefogás szándékát, ebben a nem könnyű helyzetben. Nagy személyi változásokról így szerencsére nem kell beszámolnom,továbbra is Eszlári Gergely a gyúró, Major Attila az erőnléti edző, dr. Halmos Péter a csapatorvos, Biros Péter a csapatkapitány. Egy új ember került be a szakmai stábba, Petrovai Márton, aki a másodedzői teendőket látja el hétfőtől.
- Petrovai Márton (kék pólóban) mostantól a felnőtt csapat másodedzője.
-Miért rá esett a választás?
- Amióta Egerben vagyok különös figyelmet szenteltem az utánpótlás edzők munkájának, ami egyébként a feladataim közé tartozott. Marci egy rendkívül tehetséges fiatalember, teljes mértékben megbízom benne. Sokat beszélgettünk az elmúlt napokban, s meggyőzött, hogy készen áll a feladatra. Az is szempont volt, hogy ő könnyebben pótolható. Beszéltem a többi utánpótlás edzővel is, s megnyugtattak, hogy készen állnak az együttműködésre. Vázoltam, hogy úgy kell keretbe foglalni a klubnál a szakmai munkát, hogy az egy kerek egészet adjon ki. Nem akarom megkerülni a kérdést, Tóth Kálmánra az utánpótlásképzés bástyájaként tekintek, őt sokkal nehezebb lett volna onnan elvinni.
-Várhatóak nagy változások a szakmai munkát illetően?
- Ahogy két egyforma ember sincs, úgy két egyforma edző sem létezik. Biztos, hogy lesznek új elemek a napi munkánk során, de ami a klubnál akár az utánpótlás, akár a felnőtt csapatnál kialakult, elindult azzal elégedett lehetek. Tény, hogy a jelenlegi átmenetet fel kell gyorsítani, ami úgy emberileg, mint szakmailag nagy összefogást igényel. Nagyon számítok ezen a téren Biros Péterre, akinek csapatkapitányi szerepe felerősödik, s kértem, hogy amikor a válogatott melletti elfoglaltságom nem teszi lehetővé a jelenlétemet segítse, támogassa Petrovai Marci munkáját.
-Azzal, hogy az eredeti elképzeléseknél korábban lettél vezetőedző Egerben, változik-e a felállás a válogatottnál?
- A Budapesten rendezendő Európa-bajnokságig semmiképp nem. Leültünk hármasban – Benedek Tibi, Bárány Attila és én -, hogy megbeszéljük mindezt. Az EB végéig kialakult, napra lebontott, konkrét programja van a válogatottnak. Lesz még három, kétnapos összetartás, és egy Világliga-találkozó, aztán a közvetlen EB-re való felkészülés. Addigra objektív képet kapunk arról, amiről úgy is beszélnünk kellett volna, ha csak a bajnokság végén leszek az Eger vezetőedzője. Nevezetesen pedig arról, hogy összeegyeztethető-e a két funkció, plusz a család. Mert azt mondanom sem kell, hogy családi háttér nélkül semmi nem működőképes.
[caption id="attachment_67441" align="aligncenter" width="594"]

-Mik az elvárások Egerben, a szezon hátralévő részében?
- A célokat egyértelműen megfogalmazta az elnökség: a hátralévő öt Bajnokok Ligája mérkőzésből legalább hat pontot kell szerezni, azaz kettőt meg kell nyerni. Az eddigiek ismeretében ez nem könnyű feladat, hiszen itthon játszunk a Rijekával, és a Dubrovnikkal, idegenben a Reccóval, a Barcelonetával, valamint a görög Olympiakosszal. A magyar bajnokságban a minimum célkitűzés a döntőbe jutás. Tehát az elvárások az eddigiekhez képest nem sokat változtak. Hiszem, hogy ennek eleget lehet tenni, mert ha nem így lenne, akkor nem vállaltam volna a feladatot.
Dabrowski Norbert a ZF-Eger újdonsült vezetőedzője úgy tűnik, nem fog unatkozni a szezon hátralévő részében. Mint hangsúlyozta döntő lesz az összefogás úgy emberileg, mint szakmailag. Szeretné, ha mihamarabb újra egymásra találna a csapat és a közönsége, s akkor újra nagy célokért lehet küzdeni Egerben. Bár túl sok idő nem áll rendelkezésre, de türelmet és bizalmat kér magának és csapatának. Tudja ez a legtöbb, amit a hozzáértő egri publikumtól megkaphat, s ha ez így lesz, mindenkit biztosít: nem fognak visszaélni vele…
(FOTO: Szántó György)