November 20-án a Recco vendégjátékával kezdődik az idei BL

- Írta: Kis Szabó Ervin
- Lábtempó
- Találatok: 10333
Nagy menetelés kezdődik november 20-án a vízilabda európai színpadán.
Milyen jó is ezt leírni, ebben a ZF-Eger is érdekelt. A bajnokság eddigi szakaszában mutatott teljesítmény mindenképpen bizakodásra adhat okot. Úgy vertünk meg minden ellenfelünket, hogy esélyt sem adtunk senkinek, még akár egy szoros eredmény elérésére sem. Pedig az ellenfelek között ott volt a nagyon jó erőkből álló Szolnok, vagy éppen legutóbb, a meglepően jó eredményeket elérő, s remek játékot produkáló Honvéd is.
Nagyon céltudatosan készül a csapat a BL-menetelésre. Tudtuk, ott már nem nagyon lesz könnyű ellenfél, viszont olyan sorsolást kaptunk, hogy már a leendő ellenfeleink névsorát végigböngészve beleizzadtunk. November 20-án mindjárt elsőre itt a Recco. A többszörös BL-győztes, ha nem is olyan félelmetes, mint korábban volt, mindenesetre idei eredménysorozata figyelemre méltó. No meg persze a múlt is kötelezi őket, s szeretnék megmutatni, hogy milliárdos mecénásuk nélkül is tudnak vízilabdázni.
Lesz még addig válogatott fellépés, bajnoki forduló, de egyre inkább a Recco elleni meccs foglalkoztat mindenkit. Eldőlt, hogy a Sport1 TV közvetíti a meccset, s az is végleges, hogy a helyszínen 1500-, és 1000 forintért lehet jegyet váltani a szurkolóknak.
A Honvéd elleni nyilatkozatában Gerendás György vezetőedző már célzott rá, hogy kemény munka után van a társaság, amolyan mini alapozáson vannak túl. Innen már egy kicsivel könnyebb munkát végezhetnek a fiúk – ha egyáltalán lehet könnyű munkáról beszélni ebben a sportágban -, azért, hogy mindenki a legjobb formájában, s kirobbanó erőben kezdhesse a BL-szereplését. Szándékosan nem szeretnénk múltidézőt tartani, az eddigi nemzetközi szerepléseket felidézni, azt viszont mindenképpen el kell mondani, hogy óriási az elszántság, mindenki nagyon készül, s szeretne bizonyítani. A lehetőség adott: mert mint már említettük Fortuna nem volt kegyes a sorsolásnál, s túlzás nélkül állíthatjuk, nehezebb lesz ebből a csoportból tovább jutni, mint a végső küzdelmekben a legjobb hat között helyt állni.
De ne szaladjunk ennyire előre. Maradjunk csak november 20-nál, amikor is a világ legeredményesebb klubja a Pro Recco lesz a Bitskey-uszoda vendége. Remélhetőleg telt lelátók előtt, s hazai győzelemmel. Az eddig látottak alapján erre minden esélyünk meg van, csak éljünk is vele…
(FOTO: drukkerfoto.hu)