
Úgy kezdődött a női bajnokság alapszakaszának második fele, ahogy azt elvártuk. Magabiztosan nyertünk a Szentes ellen, még ha a játék néha döcögött is. A legnagyobb örömet talán az okozta a győzelmen kívül, hogy a sérült játékosok, Szilágyi Dorkán kívül, mind szerepet kaphattak, még ha némelyiküknek nem is százszázalékos a gyógyulásuk. A fiatalok között, pedig a legfiatalabbak is vízbe szállhattak és igazán remek teljesítménnyel rukkoltak elő. Ma a BVSC Szőnyi úti uszodájában ugyanaz a csapat játszik, mint szerdán. Sike József edző tartja magát a győztes csapaton ne változtass elvhez.
Egy perc eltelte után zörgött a hálónk, 1-0. Szellák egyenlített, Parkes átadása után akcióból, 1-1. Nem sokáig volt döntetlen, megint vezetnek a hazaiak, 2-1. Beloriot állítják ki, az emberelőnyt belövik, 3-1. Pogonyi lövését hárítja a kapus. Westont kiállítják, az emberhátrányból pedig újabb gólt kapunk, 4-1. Parkes szépít, miután kiharcolt egy emberelőnyt, 4-2. Kontra itt, kontra ott. Beloriot másodszor állítják ki, szerencsére kivédekezzük a hátrányt. Ez a vége az első negyednek.
Weston elhozta a labdát a második játékrész elején, de előbb Horváth Luca, majd Borsi aztán pedig Szellák kapuralövése is eredménytelen maradt. Naggyá tesszük a hazaiak kapusát. Rengeteg a kontra ítélet, most éppen Pogonyi megmozdulását ítélik szabálytalannak. Parkes emberét állítják ki, majd rögtön utána ötméterest ítélnek, de ezt is kihagyjuk. Torma hárít emberhátrányban. Akciógólt kapunk, 5-2. Weston másodszor a büntetőkötelek között, szerencsére kivédekezzük az emberhátrányt. Parkes eredményes emberelőnyből, 5-3. Nagyon kellett, mert a lövéseink pontossága sok kívánnivalót hagy maga után. Térfélcsere.
A harmadik negyed első találata is a BVSC-é, 6-3. Sike József a játékrész valamivel több mint a felénél gondolta úgy, hogy időt kér és megbeszéli a lányokkal a teendőket, mert eddig nem valmi jól néz ki a meccs. Weston azonnal lő is egy akciógólt, 6-4. Szellák akciógóljávak zárkózunk, 6-5. Torma Luca védőszázaléka javult nagyot eddig a negyedben. Lendvai Natasa megúszott és a hálóba lőtt, kiegyenlítünk, 6-6. Ezt a negyedet 3-1-re nyertük.
Westont elvesztettük a zárónegyed elején, kipontozódott. Kivédekezzük, de nem sokkal utána Katonát is kiállítják. Vezetnek a hazaiak, 7-6. Kivédekeztük az emberhátrányt, de nem tudtuk megszerezni a labdát, és így akciógólt kaptunk, 8-6. Belorio gyorsan szépít, 8-7. Parkes harcolt ki emberelőnyt, időkérés. Parkes akciógólt lő, kiegyenlítünk, 8-8. Horváth Lucát állítják ki, egy perccel a vége előtt, gólt kapunk, 9-8.
Mestermérleg:
dr. Sike József: Nem játszottunk rosszul, jól küzdöttünk. Elégedett vagyok a csapattal. Ugyanakkor leszünk még ennél sokkal jobbak. Egy góllal kikaptunk itt, egy góllal nyertünk otthon. Meg kell nézni a versenykiírást, hogy ilyenkor mi dönt majd a végelszámolásnál. Nekünk van még egy Dunaújváros elleni meccsünk, ott nyerni kell!
A mérkőzés jegyzőkönyve:
MOL Női OBI, 12. forduló
BVSC-Manna ABC - ONE Eger
9 - 8 /4-2, 1-1, 1-3, 3-2 /
Budapest, Szőnyi út
Játékvezetők:
Perédi Péter, Rubos Károly
BVSC-Manna ABC: Kakas-, Tóth Frida, Mészáros-Farkas, Bereczki, Dobos, Ármai 1, Tóth Fruzsina 2, Kolorová, Petik 1, Kele, Pőcze 1, Koltay, Gresó. Vezetőedző: Stieber Mercedes
ONE Eger: Torma-, Belorio 1, Borsi, Parkes 3, Sóti, Katona, Horváth L., Horváth Zs., Lendvai 1, Pogonyi, Weston 1, Szellák 2, Urbin, Balogh. Vezetőedző: dr. Sike József
Gól - emberelőnyből: 4/9, ill.: 2/3
Gól - ötméteresből: - ill.: 0/1
Kipontozódott: Weston
/Fotó: Balla Bence, archív/