
Bár az őszi rajton magabiztosan vertük meg a Szentest, azért ne felejtsük el, hogy soha nem adják könnyen magukat. Szép csendben nagy terveket szövögető egri társaság, azonban színvonalas mérkőzésen, jó játékkal, győzelmet ígér. Lássuk betartják-e ?
Katona Zsófi mindjárt az első támadás végén ötméterest harcolt ki. Belorio a kapufára lőtte a büntetőt. Weston Eve szerezte meg a vezetést, akcióból, 1-0. Sóti kiállítása után az ex-egri Molnár Daniella egyenlített, 1-1. Horváth Zsófi centerezése járt eredménnyel, 2-1. Weston lövése csordogált át a gólvonalon, a lényeg, hogy átcsordogált, 3-1.
A második negyed elején is Weston volt a gyorsabb a labdárúszásnál. Eredménytelen támadások itt is, ott is. Borsi Ilona suhintotta a labdát a sarokba, 4-1. Ötméteresből szépítettek a szentesiek, 4-2. Nem volt túl sok feljegyezendő esemény, erősen érződik, hogy ez az év első mérkőzése.
Térfélcsere után Bolerio kamatoztatta gyorsaságát, elhozta a labdát. Borsi úszott meg és kihasználta a ziccert, 5-2. Gyorsan válaszolt a Szentes, emberelőnyből, 5-3. A sérüléséből visszatért Szellák Csenge lőtt szép gólt, 6-3. Borsi, Szellák akció végén, az utóbbi lőtt a hálóba, 7-3. Torma védett egy távoli lövést. A következő vendégtámadásnál már ő is tehetetlen volt, 7-4. Belorio Letícia egy jobb felső sarkos lövéssel jelezte, hogy jó formában van, 8-4. Borsi a kapus kezével együtt vágta a hálóba a labdát, 9-4. Ez már tetemes előny a végjáték előtt.
Balogh Villő a kapunkban a negyedik negyedre. Ötméteresből szentesi gól, 9-5. Szemre is szép emberelnyös figura megjátszás után Horváth Zsófi talált a kapuba, 10-5. Szellák Csenge gyors emberelőnyös góljának tapsolhattunk 11-5. A fiatal Urbin Zsófi gólja a jövőre nézve is örömet okoz, 12-5. Balogh Villő ötméterest hárított! A fölényes számszerű eredménynek örülhettünk. Biztos lesz még jobb is, kezdésnek megfelelt.
Mestermérleg:
Tóth Gyula: Gratulálok az Egernek a győzelemhez. Tisztában vagyunk az erőviszonyokkal, ettől függetlenül nem vagyok teljesen elégedett. Igazi év eleji mérkőzés volt ez.
dr. Sike József: A cél az volt, hogy hat gól alatt tartsuk a Szentest, de a támadás az több sebből vérzett. Ezt betudom annak, hogy év eleje van. Becsületes küzdelem volt ez mind a két csapat részéről.
A mérkőzés jegyzőkönyve:
MOL női OB-I, 11. forduló
ONE Eger - Valdor Szentes
12-5 / 3-1, 1-1, 5-2, 3-1/
Eger, Bitskey Aladár Uszoda
Játékvezetők:
Sajben Nikolett, Petik András
ONE Eger: Torma-, Belorio 1, Borsi 3, Parkes, Sóti Katona, Horváth L., Horváth Zs. 2, Lendvai, Pogonyi, Weston 2, Szellák 3, Urbin 1, Balogh. Vezetőedző: dr. Sike József
Valdor Szentes: Füsti-Molnár-, Varga V. 1, Mácsai, Lengyel, Molnár D. 1, Zöld, Erdélyi 2, Bács, Korom 1, Kövér-Kis, Boldizsár, Furák-Szabovik, Orbácz-Nagy. Vezetőedző: Tóth Gyula
Gól - emberelőnyből: 4/8, ill.: 2/4
Gól - ötméteresből: 0/1, ill.: 2/3
Kipontozódott: Erdélyi
/Fotó: Balla Bence/