A női lelkek kiszámíthatatlanok. A szegedi fiaskó után a mai esti felkészülés legfontosabb eleme volt rendbe tenni a lelkeket, mentálisan felkészülni, visszarázódni a megszokott kerékvágásba. A cél nem is lehet más, mint a Molnár Daniellával és Párkányi Rékával megerősített házigazdák legyőzése. Bódi Fruzsina az elmúlt fordulóban összeszedett sérülését követően még nem tarthatott a csapattal, helyette a fiatal Kárpáti Krisztina került a keretbe.
Esélyeshez méltóan, így kell kezdeni egy mérkőzést. Szellák kétszer, Weston és Lendvai góljaival már 4-0-ra vezettünk, amikor az egri nevelésű Párkányi Réka lőtt akciógólt, 4-1. Ez volt az első negyed végeredménye.
A második negyedben először a győriek szereztek gólt, majd egy ötméterest értékesítve feljöttek 3-4-re. Weston gyorsan lehűtötte a kedélyeket, akciógóljával, 3-5. Weston főszerepet vállalt ezekben a percekben. Megúszott, mindenkit maga mögött hagyott és a hálóba lőtt. Szilágyi Dorka lemásolta csapattársa találatát, 3-7-re alakítva az eredményt. A Pogonyi ellen megítélt ötméteresből szépítettek a győriek, 4-7. Potyognak a gólok. Előbb Lendvai talál be, aztán Torma hálójában a labda, 5-8. Ebben a negyedben 4-4 találat született.
Szilágyi Dorka jó szokásához híven elhozta a labdát a ráúszásnál. Ha pedig már megszerezte az első támadás jogát, egy szép akciógóllal be is fejezte azt, 5-9. Weston eredményes a Parkes által kiharcolt emberelőnyből 5-10. Szilágyi Dorka értékesített egy ötméterest, amit Weston javára ítéltek, 5-11. Szellák, majd Weston kétszer lő a hálóba és máris 5-14. Szűcsné Fekete Krisztina kiállítása után emberelőnyből szépítenek a hazaiak, 6-14. Kimaradt emberelőnyünket követően Párkányi lőtt akciógólt, 7-14.
Hét gólos előnnyel kezdhetjük a zárónegyedet. Szilágyi Dorka növeli az előnyünket nyolc gólra, 7-15. Torma teljesítménye a kapuban, közelít az ötven százalékhoz. Skultéti ellen ítélnek büntetőt, amit értékesítenek, 8-15. Ez a végeredmény. A sok tanulsággal járó szegedi eredményt, Győrben sikerült kijavítani. Jöhet a rangadó a Dunaújváros ellen!
Mestermérleg:
dr. Sike József: Az utolsó negyedben csak az ifik játszottak. A lényeg azonban az, hogy a szegedi letargiát okozó eredmény után két nappal, képesek voltunk bizonyítani. Minden csapat életében - még a Real Madridéban is -, száz évente egyszer fordul elő ilyen kisiklás. Remélem, hogy ezt a csapatom fiatal kora ellenére sem cáfolja meg. Ha így játszunk Szegeden, mint ma Győrben, akkor ott is simán nyerünk. Egy a lényeg talpra álltunk!
A mérkőzés jegyzőkönyve:
UNI Győr GYVSE - Tigra-ZF-Eger
8-15 /1-4, 4-4, 2-6, 1-1 /
Győr, AQVA Sportközpont
Játékvezetők:
dr. Donauer Márk, Duray András
UNI Győr GYVSE: Szombathelyi-, Rádli R., Kenderes 1, Finta, Molnár D., Svec 1, Párkányi 2, Petik 3, Hateier, Szedlák 1, Dróth, Fogarasi, Szabó. Vezetőedző: Vogel Zsolt
Tigra-ZF-Eger: Torma-, Szilágyi D. 4, Skultéti, Parkes 1, Sóti, Katona 1, Weston 5, Szűcsné Fekete, Lendvai 1, Keserű, Szellák 3, Pogonyi, Balogh. Vezetőedző: dr. Sike József
Gól - emberelőnyből: 6/10, ill.: 6/10
Gól - ötméteresből: 3/3, ill.: 1/1
Kipontozódott: Molnár Daniella
/Fotó: Lénárt Márton, archív/