Bár még csak az út elején járunk, ennek ellenére egyre több szó esik a végső célról. Jelesül most például arról, hogy fontos mérkőzések előtt áll a csapat, amelyeken nem lehet hibázni. Csak emlékeztetni szeretnénk, hogy egy évvel ezelőtt is ez volt a kihívás...
Nem pontosan úgy indult, ahogy elképzeltük. A hazaiak szerezték meg a vezetést mindjárt az első támadásukból. Bódi találatával lett egyelő az állás. Majd Szellák és Parkes találataival is vezettünk, de a szegedieknek mindig volt válaszuk. Végül Szellák Csenge góljával nyertük meg 4-3-ra az első negyedet. Kicsit szoros volt ugyan de vezetünk. A kapuban ezúttal a hétvégi ifjúsági bajnokságban remek teljesítményt nyújtó Balogh Villő kezdett. Visszatért - egyenlőre a kispadon helyet foglaló -, Pogonyi Bíbor is, aki meggyógyult.
A második negyed is, nem kis meglepetésre szegedi góllal kezdődött. Sőt! Nemcsak kiegyenlítettek, hanem a vezetést is megszerezték. Katona Zsófit előbb kiállítják, majd amikor visszatér a büntetőkötelek közül, akkor ötméterest érő szabálytalanságot követ el. 6-4-re vezetnek a szegediek. Parkes emberelőnyös találatával zárkózunk. Újra kettővel vezet a Szeged, akciógólt kapunk. Nem hiszünk a szemünknek. Ezt a negyedet a Szeged nyeri 4-1-re. Térfélcsere.
Érzik a lányok, hogy oda kell tenni magukat. Lendvai Natasa akciógóljával kezdünk a harmadik negyedben. Nagyon nem szeretnénk meglepetést, de egy újabb akciógólt kapunk! Lövünk akcióból, lövünk emberelőnyből, de nem találunk! Ők azonban..., már 9-6! Megint kimarad egy emberelőnyünk. Aztán még egy. El vagyunk átkozva? Vagy mi ez egyáltalán? Bár nem rajta múlt, de kapust cserélünk. Torma Luca a háló előtt. Szilágyi Dorka találata csökkenti a különbséget. 9-7-es hazai vezetésnél fújják le a harmadik negyedet.
A zárófordulóban nagyon össze kell szedniük magukat a lányoknak, hogy ne legyen meglepetés. Szilágyi Dorka találata zárta a harmadik negyedet és az ő találata nyitja a negyediket, 9-8. Aztán kiállítják a védőjét, Sike József időt kér. Nyugtat és magyaráz egyszerre, de kimarad ez az előnyünk is, meg a következő is. Sorban kapjuk a kontra ítéleteket. Alig több mint három perc van hátra és még mindig a Szeged vezet. Rengeteg lövést elhibázunk. Már huszonnyolcszor lőttünk és csak nyolc találatunk van. Újabb két emberelőny marad ki! Döbbenet! Kikaptunk, 9-8!
Mestermérleg:
dr. Sike József: Úgy éreztük magunkat mire Szegedre értünk, mint ha harminchat órát utaztunk volna, ennek megfelelő időeltolódással. Fullextrás betlit játszottunk. Össze-vissza lövöldöztünk és csak szaladtunk az eredmény után. Ez a fiatal csapat ilyen. Egyszer fent, egyszer lent. Ráadásul Bódi Fruzsinak szétszakadt a szeme, visszük kórházba, reméljük, hogy maga a szem nem sérült. Győrben ki kell javítani a csorbát!
A mérkőzés jegyzőkönyve:
MOL Női OB-I, alapszakasz 5. forduló
Szegedi Vízilabda Egylet - Tigra-ZF-Eger
9-8 /3-4, 4-1, 2-2, 0-1 /
Szeged, Tiszavirág Uszoda
Játékvezetők: Kevi Tamás, Ádám Frank
Szegedi Vízilabda Egylet: Gyöngyösi, Szabó 2, Baksa, Pap 1, Tátrai 1, Bocskay, Binder, Gálicz, Pádár 1, Torma, Botka, Hasznos, Gémes 4, Tóth. Vezetőedző: Szabó Tamás
Tigra-ZF-Eger: Torma -, Szilágyi 2, Skultéti, Parkes 2, Sóti, Katona ZS., Weston, Szűcsné Fekete, Lendvai 1, Bódi, Keserű, Szellák 2, Pogonyi, Balogh. Vezetőedző: dr. Sike József
Gól - emberelőnyből: 1/4, ill.: 3/12
Gól - ötméteresből: 2/2, ill.: -
Kipontozódott: Botka
/Fotó: Lénárt Márton, archív/