Lejátszotta a ZF-Eger női gárdája a szezon első tétmérkőzését. Az ellenfél a Tatabánya volt a Magyar Kupa kiírásában.
Hosszú hónapok után játszott újra tétmérkőzést a ZF-Eger női gárdája. A keret átalakult, az eddigi másodedző, Szilágyi Péter vette át a ma már szakmai igazgatóként dolgozó Biros Péter helyét a vezetőedzői pozícióban. A mester kiemelten kezeli a fiatal játékos fejlődését, a szezon kezdetén külön kiemelte, hogy a rutinos pólósokkal együtt támaszkodni fog az utánpótlásból felkerülő kerettagokra.
Szilágyi Péter így nyilatkozott a találkozó előtt:A vírushelyzet után azonnal megkezdtük a közös munkát a lányokkal, azonban akkor még kisebb létszámmal, javában utánpótláskorú játékosokkal. A végeleges keret, amit a sajtótájékoztatón is ismertettünk, a Magyar Kupa első meccsén fog debütálni. Élvezzük a közös munkát, a rutinos pólósok kiváló elegyet alkotnak a fiatalokkal. A Magyar Kupa idei kiírása nyolc csoportmeccset és két helyosztót tartogat számunkra, ami a bajnokság előtt egy remek főpróba. A csoportban négy hazai és négy idegenbeli találkozón fogunk szerepelni. A hét során kétszer is megmérkőzünk, az első fordulóban Tatabányán, a második körben pedig Szentesen.
A nyáron igazolt Hertzka Orsolya nyitotta meg a gólok sorozatát akcióból, amit Czigány Dóri háromszorozott meg büntetőből és egy labdaszerzést követően. Remekül pólózva zárták az első negyedet a lányok (0-3). A helyzet nem változott a rövid pihenő után sem, sorra jöttek a remek egri támadások és gólok. Hátul hiba nélkül játszottak a lányok, elől pedig a már három gólos Czigány és a duplázó Hertzka mellé Katona Zsófi is bevette Zirighné kapuját kétszer, ezzel a szünetre már hét gól volt a két csapat között (0-7). A félidő után egy jóval szorosabb negyed következett, a heves megyeiek részéről Menczinger Kata duplázott, amire a Tatabánya egyszer válaszolt, név szerint Gróf Zsuzsanna centergóljával (1-9). Az utolsó minutumokra még rákapcsoltak a vendégek, négy gól szerezve alakították ki a mérkőzés végeredményét (2-13). A találkozó során remek egyveleget alkottak a fiatalok a rutinos egri pólósokkal, a csapat vezére pedig a hat gólt szerző Czigány Dóra volt. Pénteken folytatás következik, Szentesre utaznak a lányok a BENU Magyar Kupa második összecsapására.
Mestermérleg:
Szilágyi Péter: Négy és fél hónap után remek dolog, hogy újra tétmeccset játszottunk. Nehéz volt a motivációt fenntartani mérkőzések nélkül. Nagyon örülök a gőzelemnek, külön kiemelném a védekezésünket. Bízom benne, hogy ez a magabiztos siker lendületet ad az előttünk álló találkozókra. Gratulálok a lányoknak!
A mérkőzés jegyzőkönyve: BENU Magyar Kupa- nők, ‘A’ csoport, 1. mérkőzés TVSE Vízilabda Kft. – ZF-Eger 2-13 (0-3, 0-4, 1-2, 1-4) Tatabánya V.: Juhász Gábor, Pásztor Antal.
Tatabánya: Zirighné – Zantleitner N., Zink 1, Orbán, Zöld, Szedlák, Keresztes. Cs.: Gresó, Zantleitner H., Cser, Birkás, Gróf 1, Kenderes, Dobos. Edző: Zantleitner Krisztina.
ZF-Eger: Kiss A. – Menczinger 3, Hertzka 2, Katona 2, Czigány 6, Szmodics, Bódi. Cs.: Podlovics, Párkányi, Tarczali, Dobi, Kékesi, Gálicz, Horák. Edző: Szilágyi Péter.
Gól-emberelőnyből: 5/1. illetve 6/5. Gól-ötméteresből: 1/0. illetve 4/2. Kipontozódott: Orbán Boglárka illetve Bódi Fruzsina. /Fotó: Csóka Patrik/