A Szilágyi Péter által vezetett női együttes is újra tétmérkőzést játszik, mégpedig a BENU Magyar Kupa keretein belül.
Megkezdi tétmérkőzéseinek sorát a ZF-Eger női gárdája is. A BENU Magyar Kupa idei kiírásában összesen tíz találkozó vár a lányokra, köztük nyolc csoportmeccsel. A sorsolás után így alakult az "A" csoport beosztása: TVSE Vízilabda Kft., Hungerit Szentes, UVSE Hunguest Hotels, FTC Telekom Waterpolo, ZF-Eger.
– A vírushelyzet után azonnal megkezdtük a közös munkát a lányokkal, azonban akkor még kisebb létszámmal, javában utánpótláskorú játékosokkal. A végeleges keret, amit a sajtótájékoztatón is ismertettünk, a Magyar Kupa első meccsén fog debütálni. Élvezzük a közös munkát, a rutinos pólósok kiváló elegyet alkotnak a fiatalokkal. A Magyar Kupa idei kiírása nyolc csoportmeccset és két helyosztót tartogat számunkra, ami a bajnokság előtt egy remek főpróba. A csoportban négy hazai és négy idegenbeli találkozón fogunk szerepelni. A hét során kétszer is megmérkőzünk, az első fordulóban Tatabányán, a második körben pedig Szentesen. –fogalmazott honlapunknak az egriek vezetőedzője, Szilágyi Péter.
Az Egri Vízilabda Klub női csapatának 2020/2021-es kerete: