Minden negyedben dominálva, tizennégy gólos győzelmet aratott a Lillafüredi Ásványvíz-ZF-Eger csapata a BHSE ellen.
Habár a Duna Kupában még medencébe ugranak az egri lányok, de a Honvéd elleni bajnoki az utolsó a 2019-es évben. A válogatott tornák következménye, hogy februárig szünetel az OB I., így egy viszonylag hosszabb pihenő vár a játékosokra.
Az első negyedben a fővárosiak mindent megtettek annak érdekében, hogy a kvalitás béli különbségeket kompenzálják mezőnymunkával. A hevesiek nem egy komoly helyzetet kihagytak, magukhoz képest pontatlanul pólóztak. Több esetben ezt kihasználva találtak be a hazaiak, így egy kimondottan szoros eredmény alakult ki nyolc perc alatt (3-4).
Egyértelmű volt, hogy ha a szakmai stáb által elvártakat tudják teljesíteni a ZF-Eger sportolói, akkor tényleg csak a különbség lesz a kérdés. A találkozó előtti interjújában Biros Péter is úgy fogalmazott, hogy tisztelettel és teljes erőbedobással utaznak Budapestre. A második negyedben kérdés nem volt, a védekezés és a támadás is tökéletesen sikerült az egrieknek. A Biros-Szilágyi edzőpáros bizalmat szavazott több fiatal játékosnak is, akik kiválóan éltek a lehetőséggel. Bőven jöttek a gólok, így a szünetre nyolc gólos különbség alakult ki.
A találkozó eldőlt, így ilyen esetekben több formációt, taktikai elemet, illetve felállást is gyakorolhatnak a csapatok. Vendégoldalon a fiatalokat Szilágyi Dorottya és Czigány Dóra irányította a vízben, a cél láthatóan az volt, hogy gólt/gólokat szerezzenek az utánpótlás korú játékosok is. Betegség miatt hiányzott ma Aranyi Réka, Vályi Fanny, Tóth Csenge és Amelia Pulyblank. Őket öt ifjúsági korú vízilabdázó pótolta, ezen felül ki kell emelnünk, hogy Kiss Abigél első felnőtt élvonalbeli találkozója volt ez, Párkányi Rékának pedig a második. Érezhető volt, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy maradandód tudjanak alkotni fiatal koruk ellenére.
Látszott, hogy nem lassít a nagy előny ellenére sem a megfiatalított Eger, ezt mutatja a huszonkét lőtt gólt. Külön öröm, hogy Párkányi Réka megszerezte élete első gólját a felnőtt mezőnyben. Sok esélyt nem kapott a Honvéd, összesen nyolcszor tudták bevenni Magyari Alda kapuját. Kiválóan zárták így a bajnoki évet a ZF-Eger női pólósai.
Mestermérleg:
Biros Péter: A nagy különbség ellenére is lehettünk volna fegyelmezettebbek, sok helyzetet kihagytunk. Most jön egy megszakítás, kicsit úgy éreztem, hogy nem voltunk is száz százalékosan fejben. Természetesen nagyon örülök a győzelemnek, gratulálok a lányoknak.
A mérkőzés jegyzőkönyve:
OB-I., nők, alapszakasz, 9. forduló.
BHSE – LFÁ-ZF-Eger 8-22 (3-4, 0-7, 1-5, 4-6) Budapest, Kőér utca V.: Vogel Gábor, Kollár György
BHSE: Magyari G. – Rajna, Gyárfás 2, Bálint, Szűcs 1, Borsi 4, Czakó 1. Cs.: Varga, Tomerle, Pap, Hollósi. Edzők: Rottler Antal, Matusch Márk
LFÁ-ZF-EGER: Magyari – Szilágyi D. 6, Menczinger 3, Czigány 3, Szmodics 4, Szilágyi Sz. 1, Polák 2. Cs.: Bódi 1, Molnár, Katona, Dobi 1, Kiss, Párkányi 1. Edzők: Biros Péter, Szilágyi Péter
Gól – emberelőnyből: 4/0 ill. 4/4. Gól – ötméteresből: 2/1 ill. 4/4. Kipontozódott: Molnár Daniella.
/Fotó: Csóka Patrik/