Kötelező győzelem, a teljes odaadás igényével
- Írta: Kis Szabó Ervin
- Női csapat
- Találatok: 12896
A Lillafüredi Ásványvíz- ZF-Eger női csapata az év utolsó bajnoki mérkőzése előtt áll. Az ellenfél pedig a csupa fiatalokból álló, eddig még pontot sem szerző Budapesti Honvéd gárdája lesz. Persze óriási hiba lenne lebecsülni az ellenfelet, mi több szembe menne a sportszerűség elveivel is. No, meg még tudjuk: az ilyen egyértelmű győzelmi esélyeknél lehet a legnagyobbat bukni, ha nem megfelelő a hozzáállás. Erről beszélt honlapunknak Biros Péter vezetőedző is.
-Mindenkitől elvárom - hallhattuk a vezetőedzőtől -, hogy teljes odaadással tegye a dolgát. Tiszteljük meg az ellenfelet, a magyar vízilabdát, azzal, hogy nem könnyelműsködünk, hanem ugyanolyan elánnal játszunk az egész mérkőzés során, mintha ez is egy rangadó lenne. Az esélyek egyértelműek, de az ilyen mérkőzéseken nyílik alkalom arra, hogy mindenki bizonyítsa tudását, felkészültségét. Elmondtam a lányoknak, hogy bár ez valóban az idei esztendő utolsó mérkőzése, de nekünk még ott a Duna Kupa ahol olyan szinten és színvonalon kell helytállnunk, ami a végső céljaink elérését szolgálják. Nem titok, szeretnénk megnyerni ezt a sorozatot. Ahhoz azonban az kell, hogy ne engedjünk le, még így az év utolsó eseményeinek egyikén sem, mert minden mérkőzéshez teljesen élesen, a lehető legnagyobb odaadással kell hozzáállni. Holnap szeretném ha mindenki játéklehetőséghez jutna, persze ehhez az eredménynek is úgy kell alakulnia. Akik eddig kevesebbet játszottak nekik is bizonyítási lehetőséget kívánok adni.
BHSE - LFÁ-ZF-Eger OB-I, nők, 9. forduló Budapest, Kőér utca, november 23. , szombat 17:oo óra Jv.: Vogel Gábor, Kollár György /Fotó Lénárt Márton, archív/