
Most már mindenkinek az egri játékra kell öszpontosítania...

- Írta: Kis Szabó Ervin
- Férfi csapat
- Találatok: 13020
Kegyes volt hozzánk a sors – nyilatkozta korábban Dabrowski Norbert, férfi csapatunk vezetőedzője. Kegyes volt, mert először is egy fárasztó kaposvári túrát követően a Szombathely jött hozzánk, és nem nekünk kellett egy még távolabbi utat bevállalni. Kegyes volt abból a szempontból is, mert ez a két mérkőzés a formába hozásra talán a legmegfelelőbb volt, mert már tétre, bajnoki pontokért ment. Most viszont szombaton fél héttől jön a BVSC amire már nem lehet felhozó mérkőzésként tekinteni.
-Nem bizony – mondta a vezetőedző. – A BVSC annál sokkal jobb csapat. Ugyanakkor ennél sokkal jobb sorsolást kívánni sem tudtunk volna magunknak. A BVSC ugyanis mind a szoros emberfogásban, mind az M zónájában, mind pedig támadásban nagyon hasonló felfogásban játszik mint a Brescia. Egy hét múlva pedig már az olaszok elleni mérkőzés következik az EURO-LEN Kupában. Óva intettem azonban a fiúkat attól, hogy már most a kupameccsünkkel foglalkozzanak. Holnap teljes mértékben a BVSC-re kell koncentrálni. Nemcsak azért, mert jó csapat, hanem azért is, mert egy igen veszélyes ellenfél. Emlékeztettem mindenkit a tavalyi bajnokság történéseire, mert kísérteties a hasonlóság. Tavaly is és most is magabiztosan nyertünk ellenük Pesten. Itt a Bitskeyben azonban éppen hogy döntetlent játszottunk. Akkor is és most is bravúr pont kellett, kell a BVSC-nek ahhoz, hogy bejussanak a legjobb nyolcba. Ezért mindent megpróbálnak majd. Úgy lehetnek vele, hogy ha tavaly sikerült, miért ne sikerülhetne most is. Kemény, nagy csata lesz. Ezért nem akarok még a Brescia elleni mérkőzéssel foglalkozni. Annak örülök, hogy egyre magasabb szinten kell játszanunk, teljesítenünk. - Milyen állapotban van most a társaság? Hiszen Kardos, és Gyárfás egy viszontagságos francia túrán van túl a válogatottal, betegségekről, sérülésekről is hallhattunk nem rég… -Nemcsak magunkról beszélve, hanem az egész OB-I-es mezőnyről meg lehet állapítani, hogy eléggé kusza állapotok uralkodnak. Ez látszott a Szolnok játékán, a Fradi-OSC meccsen és folytathatnám. Az Európa bajnokság és az ebből fakadó szünet, mindenképpen hatással van a játékosokra. Rögtön most jött egy Világliga mérkőzés, ami szintén bekavart, amit még tetéznek időjárási körülmények, influenzia. Tudom, hogy a BVSC-nél is vannak betegek, sérültek. Csak úgy mint nálunk, meg az összes többi csapatban. Ez tehát nem befolyásolhatja döntően a dolgokat. Ahogy kiállunk, ahogy ők is kiállnak lesz egy Eger és lesz egy BVSC. Így kell megvívni a csatánkat.
-Mi újság Deckerrel, dolgozik-e már influenziája után?
- Dolgozik, de azért még nincs megfelelő állapotban, hiszen két hétig lázas volt. Bár nagyon igyekszik utol érni magát. Holnap döntöm el, hogy milyen kerettel állunk fel. Az már most biztos, hogy Krémer könyöksérülés miatt nem vállalhatja a játékot, helyére a fiatal Bögös kerül. Úgy tűnik, hogy Hosnyánszky túl van az EB utáni kisebb betegségén, meg őt egyébként is viszi még az ottani lendület. Feldobta a sikeres visszatérése a válogatottba, meg ő egyébként is kulcsszereplő, tehát neki nincs lazítási lehetősége. De megy is előre, nagy kedvvel, példamutató módon. Mindenkinek, Vlachopoulosnak, Kardosnak, Gyárfásnak, Hosnyánszkynak, Murisicnek, Rasovicnak, újra fel kell venni most már az Eger játékát, nem pedig azoknak a válogatottaknak, ahol eddig játszottak.
-Mik azok a tényezők, amik még befolyásolhatják a holnapi mérkőzést?
-Ha egy szoros mérkőzést játszunk itthon, hazai pályán, akkor a szurkolók mindig nagyon sokat segítenek. Ezt nem én találom ki, érzik, mondják a fiúk is és elmondják az ellenfeleinknek a szakvezetői is, hogy Egerben a nyolcadik játékos a közönség. Remélem, hogy most is sokan jönnek ki a mérkőzésünkre és szurkolásukkal segítenek bennünket. El lehet mondani azt is, hogy az új szabályok a támadó játékot segítik. Sokkal több a gól, amit a nézők nagyon élveznek. Eddig közel húsz gólt lőttünk, igaz a szokásosnál többet is kaptunk, tehát a védekezésünkön van mit csiszolni. Remélem, hogy olyan játékkal rukkolunk elő, ami továbbra is szórakoztatja az egri publikumot.