
Nem volt kérdés, magabiztos hazai győzelem született az OB I. tizenegyedik fordulójában megrendezett ZF-Eger - AVUS Szombathely találkozóján.

Még szerencse, hogy a futballal ellentétben a pólót nem füvön, hanem vízben játszák, hiszen a Bitskey Aladár Uszoda medencéje komoly terhelést kapott az elmúlt két napban. Szám szerint tizenkét női mérkőzés előzte meg a ZF-Eger férfi gárdájának AVUS elleni összecsapását. A Duna Liga házigazdájaként jó vendéglátónak minősült az Egri Vízilabda Klub, azonban ez nem jelentette azt, hogy ponttal vagy pontokkal is kedveskedni szeretett volna ellenfeleinek.
Visszatérve azonban Dabrowski Norbert gárdájára, nincs egyszerű helyzetben a szakmai stáb, hiszen sérülések, betegségek nehezítették a felkészülést. A találkozó előtt így nyilatkozott együtteséről a mester: "Decker Ádi még biztos, hogy nem játszik szombaton, ott az egész családon végig söpört az influenza. Hosit is pihentetnem kellett, mert ő is hozott magával valami nyavalyát, de tegnap már edzett, s ugyanúgy, mint Kaposváron végig játszani fog. De nincs jó állapotban Rasovic sem. Csacsovszky Erik elvágta egy konzervdobozzal a kezét. Ő azért dolgozik, még ha gumikesztyűben is, de azért érezhetően zavarja a sérülése. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy ez egy nagyon jó csapat. Ezt nem szakmai értelemben mondom, hogy képes a BL-t megnyerni, hiszen nem is játszunk abban a sorozatban. Ez egy jó szerkezetű, szellemiségű társaság. Itt mindenki félreteszi a saját nehézségeit a csapat érdekében és küzd a sikerekért. Örülök, hogy velük dolgozhatok!"
Az összeállításokat nézve csak Decker Ádámot kellett végül nélkülöznie a szakmai stábnak, ami azt jelentette, hogy egy rendkívül erős ellenfél várt a szombathelyiekre. Az első perctől kezdve az egriek akarata érvényesült. A gólgyártást Angelosz Vlahopulosz kezdte meg, akinek a duplája mellett Baksa Benedek is kétszer villant. A kronológiához hozzátartozik, hogy Nikola Murisic is bevette Kovács Barnabás kapuját ami összesen öt hazai találatot jelentett (5-2).
Egyértelmű hazai fölényben folytatódott a találkozó a második negyedben, sorra jöttek a szép támadások. Érdekesség, hogy ekkora mind a két mester medencébe küldte valamennyi mezőnyjátékosát. Fontos a rotálás, emlékezzünk csak vissza Dabrowski Norbert 2019-es évértékelőjére, amiben úgy nyilatkozott, hogy a Brescia elleni ütközetre kell fizikálisan és forma tekintetében is csúcson lenni. A nemzetközi párharc már nagyon közel, addig csupán egy BVSC elleni összecsapás van hátra. A félidő előtt négygólos különbség alakult ki, mégpedig úgy, hogy a friss Európa-bajnok Hosnyánszky Norbert kétszer is klasszis megoldást választva talált a kapuba (9-5).
"Lőjjetek hamarabb!"-hangzott el az egri kispadon. Egyértelmű volt, hogy nem vesz vissza a lendületből a csapat, szeretnék teljesíteni az edzőjük által megtervezetteket. Gyors, agresszív támadásokat vezetett a második félidőben is a heves megyei alakulat. Ekkor Hosi már ötnél járt, de Gyárfás Tamás is felíratkozott a gólszerzők közé. Apropó gólszerzők, nem mehetünk el amellett, hogy vélhetően a találkozó egyik legszebb mozdulatát a vendégek négyese, Szabó Bence mutatta be, amikor Kardos Gergely kapujába csavart (14-8).
Az utolsó nyolc percre Horváth Alex váltotta a kapuban Kovácsot a vendégeknél, hazai részről pedig Krémer Balázs kapott lehetőséget. Már csak az maradt hátra, hogy milyen különbségű győzelmet szereznek Baksa Benedekék. A fáradtság már érezhető volt, sokkal lassabban értek fel a támadásokhoz a csapatok, kicsit szétszakadt a pálya. Összesen harminc gól született, a végeredmény pedig 18-12 lett.
Mestermérleg:Dabrowski Norbert: Dícséret illeti a szombathelyieket, hiszen jó stílusban, igen harcosan vízilabdáznak. Hazai körülmények között többször is bizonyították, hogy senkinek sem egyszerű ellenük. Más célokért küzdünk, a saját játékosaimmal teljesen elégedett vagyok, a tizenkét kapott gól ellenére úgy érzem, hogy remekól teljesítettünk.
Matajsz Márk: A két csapatot egyértelmű, hogy nem lehet összehasonlítani. Más szinten mozgunk, ennek ellenére úgy érzem, hgoy a tizennyolc gól a sok, nem lett volna szabad ennyit kapni. Jobban kellett volna koncentrálnunk, de ezek a találkozók arra nagyon jók, hogy tanuljunk belőlük. Gratulálok az Egernek, nagyon jó csapatuk van!
A mérkőzés jegyzőkönyve: E.ON OB-I- férfiak, 'B' csoport, 11. forduló ZF-Eger (2.) – AVUS (8.) 18-12 (5-2, 4-6, 5-3, 2-3) Eger, Bitskey Aladár Uszoda V.: Csanádi Zsolt, Homonnai Dániel.
ZF-Eger: Kardos – Rasovic 1, Hosnyánszky 5, Murisic 3, Sántavy, Gyárfás 2, Vlahopulosz 3. Cs.: Krémer, Lukács, Csacsovszky 1, Kürti, Sánta 1, Magyar, Baksa 2. Edzők: Dabrowski Norbert, Petrovai Márton.
AVUS: Kardos – Kovács, Takács 1, Irmes, Marnitz 1, Szőke Sz., Jovanovic 2, Ekler 1. Cs.: Horváth, Polovic, Szabó 2, Sági, Szőke B. 4, Hajmási 1. Edző: Matajsz Márk.
Gól-emberelőnyből: 6/4 illetve 8/2. Gól-ötméteresből: 1/1 illetve 0/0.
/Fotó: Lénárt Márton/