Hiába kezdett jól spanyol ellenfelével szemben a ZF-Eger férfi együttese, a végére magabiztos győzelmet aratott és jutott a BL elődöntőjébe a CNA Barceloneta.
Amikor azt mondjuk, hogy ez itt a Final Eight és minden lehet, akkor nem holmi közhellyel élünk, Európa legjobb nyolc együttesének genovai randevúján ugyanis három nap alatt tényleg bármi előfordulhat. Mindezt már a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjének első ütközetén is megtapasztalhattuk, hiszen a Spandau kis híján csodát tett az Olympiakosz ellen, ám végül mégis az A-csoport győztese jutott elsőként a legjobb négy közé. Pedig csak egyetlen támadás döntött…
A csütörtöki program második összecsapásán még ennél is komolyabb izgalmak vártak ránk, naná! Ekkor ugrott ugyanis medencébe a tavalyi negyedik helyezett ZF-Eger csapata. Az ellenfelet a már jó néhányszor beharangozott CNA Barceloneta gárdája adta, és az igazat megvallva, még néhány perccel a találkozó előtt is nagyjából hasonló esélyeket jósoltak a két együttes esetében.
Az esélyesség felé aztán elsőként a mieink léptek el, köszönhetően annak a fantasztikusan végigvitt támadásnak, amit Angelosz Vlahopulosz verekedett ki magának. Egy nulla tehát, szóval jól kezdtek az egriek, ugyanakkor az egymás után érkező első emberelőnyök után a spanyolok voltak pontosabbak.

Felipe Perrone megmozdulása után Martin Famera is gyorsan feliratkozott a góllövőlistára, vagyis elég gyorsan megfordították az állást a kéksapkások. Akár kettővel is megléphetett volna Jesus Martin alakulata, hogyha az időkéréses fórját gólra váltja, de szerencsére Braniszlav Mitrovics a helyén volt.
Rosszul startolt a második negyed. Az első katalán akció végén ugyan még védést láthatott a publikum, ám a sarokdobás után egy remek centerpassz végén Josip Vrlic tálalt könnyedén a kapuba (1-3). Még jó, hogy rögtön ezt követően, az ex-csapata ellen szereplő Sztrahinja Rasovics pontos löketével sikerült tartani a lépést.
Még a játékrész felénél sem tartottunk, amikor Dabrowski Norbert időkérése törte meg a játékot, aztán Angelosz Vlahopulosz második találata. Mínusz kettőről egyenlítettek így a (magyar) sárga-kékek, csakhogy a következő támadásból megint a Barceloneta következett. Ráadásul kétszer, ezzel pedig megint mínusz kettőnél tartottunk (3-5).

Iszonyatosan fontos volt már csak emiatt is, hogy a hét másodperccel a félidő vége előtt érkező létszámfölényes lehetőségből valahogyan sikerüljön bepréselni a labdát a kapuba, hogy továbbra is szoros maradjon a meccs. Nos, Hosnyánszky Norbert nem sokat teketóriázott (nem is volt erre sok ideje), parádés pattintásával pedig féltávra visszahozta az esélyeket.
Fordulás után is a katalánok irányították a mérkőzést, az addigi öt emberfórjukból ugyanis, amiből négy labda nélkül érkezett (ez az ötödik egy másodperccel a támadóidő lejárta előtt) megint ki tudtak használni egyet. Egana Munarriz ráadásul már harmadjára járt túl az egri védelem eszén.
Őszintén szólva, támadásban elég gyenge etapot produkáltak a hevesiek a térfélcsere után, ezt a nyolc percet legalábbis lőtt gól nélkül könyvelhettük el. Ellenben a CNA az ötödik labda nélkül érkező kiállítás végén is eredményes tudott lenni, a záró felvonás így mínusz hármas, elég komoly hátrányból kezdődhetett.
[vc_row][vc_column][mk_photo_album column="1" thumbnail_preview="false" count="1" posts="102926" show_overlay_without_hover="true" cover_image_hover_animation="blur"][vc_empty_space][/vc_column][/vc_row]Csoda kellett, nyugodtan mondhattuk, no meg persze több kapott gól már egyáltalán nem. Ehhez képest másfél perc sem telt el, és Munarriz negyedjére úgy volt eredményes, hogy a kapufáról kipattanó Braniszlav Mitrovics hátáról vágódott a hálóba (4-8)…
Szépíthettük, de ennél a pontnál gyakorlatilag eldőlt a meccs. Pláne, amikor a következő támadás létszámfölényes szituációjánál még lövésig sem jutottak az egriek. A vége ezzel teljesen egyértelművé vált, nem jutott be története során másodjára a BL elődöntőjébe a ZF-Eger együttese, pénteken így a Spandauval játszhat a Final Eight alsóágán…
A mérkőzés jegyzőkönyve:
Bajnokok Ligája, férfiak, Final Eight, negyeddöntő ZF-Eger - CNA Barceloneta (spanyol) 4-9 (1-2, 3-3, 0-2, 0-2) Genova, 1000 néző. V.: B. Margeta (szlovén), S. Naumov (orosz). BARCELONETA: D. Lopez – Mallarach, Famera 1, Vrlic 1, Munarriz 4, Fernandez, Perrone 1. Cs.: Granados 2, Larumbe, Tahull, Bustos, Paul Garcia. Edző: Jesus Martin. ZF-EGER: Mitrovics – Rasovics 1, Csucskovics, Kovács Gergő, Vlahopulosz 2, Hárai, Hosnyánszky 1. Cs.: Angyal, Avramovics, Lőrincz B., Decker Á., Bedő. Edzők: Dabrowski Norbert, Petrovai Márton. Gól – emberelőnyből: 6/2. ill. 7/5. Az eredmény alakulása: 1-0, 1-3, 3-3, 3-5, 4-5, 4-9.
A negyeddöntő további eredményei:
Olympiakosz Pireusz – Spandau 04 Berlin 6-5 VK Jug Dubrovnik – Szolnoki Dózsa VSC 9-8 Pro Recco – AN Brescia 12-10 b.u.
A genovai Final Eight további programja:
Elődöntők, helyosztók: Június 8., péntek 16.00.: Spandau 04 Berlin – ZF-Eger 17.30.: Szolnoki Dózsa VSC – AN Brescia 19.00.: Olympiakosz Pireusz – CNA Barceloneta 20.30.: VK Jug Dubrovnik – Pro Recco
Helyosztók: Június 9., szombat 16.00.: Mérkőzés a 7. helyért 17.30.: Mérkőzés az 5. helyért 19.00.: Mérkőzés a 3. helyért 20.30.: Döntő
(FOTO: Fehér Anna)