Nemzetközi sajtótájékoztató nyitotta meg az idei Bajnokok Ligája nyolcas döntőjét, holnaptól tehát már minden tekintet a medencére irányul.
Kora reggel hat órakor már repülőgépen ült az Egri Vízilabda Klub azon delegációja, amely elsőként vette be Genovát, elvégre is szerda kora délután hivatalos sajtótájékoztató nyitotta meg a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjét.
Az ügyvezető-elnök Bárány Attila mellett Dabrowski Norbert képviselte a sárga-kék színeket, akik egy frankfurti átszállást követően, nagyjából fél tizenegykor már le is szálltak az olasz tengerparti városban. Némi kavar már ekkor is tapasztalható volt a szervezést illetően, ugyanis, bár az ugyanezzel a járattal érkező Szolnok gárdája felajánlotta, hogy elviszi a Final Eight résztvevőinek főhadiszállásául szolgáló szállodába egri kollégáikat, a házigazdák azonban ragaszkodtak ahhoz, hogy külön transzfer által érjen célba az első hevesi különítmény.
A programban aztán eredetileg 14 órától szerepelt volna a nemzetközi sajtótájékoztató, ahová mind a nyolc résztvevő alakulatnak delegálnia kellett magát, csakhogy ez az esemény is hozott egy kis kavart. Eleve, nagyjából egyórás késéssel indult a rendezvény, majd amolyan jó mediterrán stílusban, vagyis nem mondhatni, hogy fegyelmezett csendben zajlott végig.

Még mielőtt kifejtenénk, mi is történt a város egyik nagy terén, a Piazza de Ferrarin, a protokoll szempontjából mindenképp feljegyeznénk, kik nyitották meg gondolataikkal a maival együtt négynapos eseményt.
Az olaszok nagy feneket kerítettek a megnyitónak, hiszen Ligúria tartomány elsőszámú politikai vezetője, Giovanni Toti köszöntötte a résztvevőket, akit a sportért felelős Ilaria Cavo követett. Az Európai Úszószövetség (LEN) vezetői közül Marco Birri, Gianni Lonzi, valamint Alekszandar Sostar szólaltak fel, rajtuk kívül pedig a házigazda Pro Recco elnöke, Maurizio Felugo.
A sajtótájékoztató első része ezzel le is zárult, de csak egy percre, mert a vezetők helyét gyorsan az edzők foglalták el. A LEN kommunikációjáért felelős Csurka Gergely által történő moderálás ezek után úgy zajlott, hogy a holnapi meccsek sorrendjében, párosával léptek fel az emelvényre a szakemberek.
Elsőként így a Olympiakosz Pireusz és a Spandau 04 Berlin képviselői. Utóbbi alakulatról mindenképp illik megjegyezni, hogy hosszú-hosszú évek után képviseli nemzetét újból a legjobbak között a német rekordbajnok, el is hangzott, hogy pontosan tizenöt esztendeje játszott Genovában BL négyes döntőt a Spandau.

Ezt Bárány Attila is megerősíthette, hiszen az akkori elődöntőt pontosan az ellen a Honvéd ellen élhette meg a germán együttes, amelynek soraiban az egriek elnöke is szerepelt. A finálét aztán a Recco nyerte, ám ettől még vita nélkül állapodhattunk meg benne a helyszínen, egy „Bárány-Spandau csatát” most is el tudnánk viselni az elődöntőben, még, ha itt most nem is egyetlen személyről van szó.
Ezek után következett Dabrowki Norbert és Jesus Martin. Az Eger és a CNA Barceloneta szakvezetője természetesen egymás csapatát dicsérte, kiemelve az ellenfél erősségeit. Abban is egyetértettek az edzők, hogy nüanszok dönthetnek csütörtök délután 17.30-tól, vagyis nagyon kiegyenlített összecsapásra lehet majd számítani.
Ami pedig a ZF-Eger csapatát illeti, a keret tagjai délben szálltak fel Budapesten, és kettő óra körül landoltak Milánóban, ahonnan buszos transzfer segítségével közelítették meg a Final Eight helyszínét. A nap további programjában átmozgató edzés és vacsora szerepel, utána pedig az utolsó éjszaka, hiszen, ahogyan címünkben is leírtuk, már csak egy nap maradt a játékig!
A genovai Final Eight programja:
Negyeddöntők:
2018. Június 7., csütörtök 16.00.: Olympiakosz Pireusz – Spandau 04 Berlin (A-meccs) 17.30.: CNA Barceloneta – ZF-Eger (C-meccs) 19.00.: VK Jug Dubrovnik – Szolnoki Dózsa VSC (B-meccs) 20.30.: Pro Recco – AN Brescia (D-meccs)
Elődöntők, helyosztók: Június 8., péntek 16.00.: A-meccs vesztese – C-meccs vesztese 17.30.: B-meccs vesztese – D-meccs vesztese 19.00.: A-meccs győztese – C-meccs győztese 20.30.: B-meccs győztese – D-meccs győztese
Helyosztók: Június 9., szombat 16.00.: Mérkőzés a 7. helyért 17.30.: Mérkőzés az 5. helyért 19.00.: Mérkőzés a 3. helyért 20.30.: Döntő
(FOTO: Fenyves Balázs, a helyszínről)