Ott folytatta a ZF-Eger férfi csapata, ahol szombaton abbahagyta, ragyogó vízilabdát bemutatva, ismét simán győzte le az OSC-t.
Szinte tökéletesen ugyanúgy kezdődött a férfi bajnokság bronzpárbajának második ütközete, mint az első: villámgyors egri találattal. A különbség mindössze annyi volt, hogy a szombati meccsen Hárai Balázs nyitotta a gólok sorát, most pedig Kovács Gergő.
A folytatás is inkább a ZF-Egernek alakult jobban, hiába kapta ugyanis a mérkőzés első emberelőnyét a házigazda A-Híd OSC-Újbuda, mégis a mieink tudtak újból eredményesek lenni. Hosnyánszky Norbert megoldása után jött is rögtön Tóth László időkérése, ami az addig látottak alapján jogos is volt.

Olybá tűnt, hatásosnak bizonyult az egyperces játékmegszakítás, hiszen innentől kezdve egy sokkal harcosabb OSC-t láthattunk. Harcosat, a szó szoros értelmében. Komoly vízi csata bontakozott ki ugyanis a medencében, más kérdés, hogy Nemanja Ubovics szépítő találatát követően, ismét a sárga-kékek jöttek.
Mint ahogyan a második felvonás első találatánál is, ezzel pedig már 4-1-re vezettek a vendégek. Braniszlav Mitrovics is elemében volt, a hétvége után most is megfogott egy ötméterest, szóval a védekezéssel tényleg elégedettek lehettünk. Hát még, amikor Sztrahinja Rasovics szokás szerint megúszott és négygólosra alakította a különbséget, majd Kovács Gergő ötre.
A térfélcsere után sem állt meg az egri álomjáték, Hárai Balázs emberelőnyből szerzett gólja így újabb mérföldkövet jelentett a differencia terén. Ráadásul ezzel elég erőteljesen felvillant egy kiütéses győzelem esélye is.

Mindezt igazolta az is, hogy az orvosegyetemisták kedve egyre jobban kezdett elmenni, az egriek pedig továbbra is kőkeményen védekeztek. Amikor aztán Sztrahinja Rasovics már a negyedik gólját lőtte, Barabás Botond állt a hazai porta előtt, szóval próbálkoztak mindennel a fővárosiak, de hiába.
Közben az idő is szépen fogyott, az utolsó nyolc minutumot kezdték a felek. Az OSC próbált közelebb férkőzni, ami valamelyest sikerült is, de ezzel együtt sem maradt semmi esély arra, hogy szoros végjátékot láthasson a közönség.
Az a közönség, amelynek komoly része megint sárga-kék színekbe öltözött. A találkozó végén jogosan is zúgott jóvoltukból a „szép volt fiúk”, hiszen a csapat alaposan kitett magáért. Mindez azt is jelenti, hogy a 2017/2018-as OB I-es bajnokság bronzérmese a ZF-Eger együttese, ami a dobogós helyezés mellett amiatt is fontos, mert így a Bajnokok Ligája-szereplés is tovább folytatódhat a következő idényben.
[vc_row][vc_column][mk_photo_album column="1" thumbnail_preview="false" count="1" posts="102667" show_overlay_without_hover="true" cover_image_hover_animation="blur"][vc_empty_space][/vc_column][/vc_row]Mestermérleg:
Tóth László: – Ez a meccs olyan volt, mint a szezonunk, nem túl sok meggyőződés volt a játékunkban. Mintha nem hitt volna benne senki, hogy sikerülhet egymás után kétszer megverni az Egert.
Dabrowski Norbert: – Egyértelmű a két mérkőzés alapján, hogy minket jobban motivált a bronzérem, és jobban is játszottunk. Én még bronzérmet ennyire nem akartam, mint ezúttal, és ennyire akarta a csapat is!
A mérkőzés jegyzőkönyve:
E.ON OB I., férfiak, rájátszás a 3. helyért, 2. mérkőzés A-Híd OSC-Újbuda – ZF-Eger 7-9 (1-3, 1-4, 1-2, 4-0) Budapest, Kondorosi út, 500 néző. V.: Dodog Sz., Marnitz M. OSC: Bisztritsányi – Brguljan 2, Randelovics, Salamon 1, Burián 1, Seman, Erdélyi. Cs.: Barabás - Kovács Gábor 1, Szabó B., Juhász Zs., Bundschuh, Ubovics 1, Tóth M. 1. Edző: Tóth László. ZF-EGER: Mitrovics – Rasovics 4, Csucskovics, Kovács Gergő 2, Hosnyánszky 1, Hárai 1, Vlahopulosz 1. Cs.: Csiszár Boldizsár - Angyal, Avramovics, Lőrincz B., Decker Á., Bedő, Biros B. Edzők: Dabrowski Norbert, Petrovai Márton. Gól – emberelőnyből: 9/3. ill. 8/3. Ötméteresből: 1/0. ill. - Kipontozódott: Bundschuh a 25. percben. Kiállítva (végleg cserével): Randelovics a 7. percben. Az eredmény alakulása: 0-2, 1-2, 1-6, 2-6, 2-9, 7-9. Az egyik fél második sikeréig tartó párharcot a ZF-Eger nyerte, 2-0-ra.
(FOTO: Sulyok Erika, Fehér Anna)