
E.ON OB I., FÉRFIAK, RÁJÁTSZÁS A 3. HELYÉRT, 2. MÉRKŐZÉS. A-HÍD OSC - ÚJBUDA - ZF-EGER BUDAPEST, NYÉKI IMRE USZODA, MÁJUS 16. SZERDA, 19.30. V.: DODOG SZABOLCS, MARNITZ MIKLÓS JEGYÁRAK: 1.000 FT
Ha a két csapat szombati, egri összecsapásából indulunk ki, akkor le sem kellene játszani a visszavágót. Csapategységben, egyéni képességekben, s minden egyéb másban jelentős különbség volt az egriek javára. Ezt még a hazai hatgólos győzelem sem tükrözi kellőképpen. Volt egy remek kapusteljesítmény Braniszlav Mitrovicsnak köszönhetően, amihez végig társult a jó védekezés, elől pedig Sztrahinja Rasovicsot egyszerűen képtelenek voltak tartani a vendégek, szinte minden szituációból a kapuba talált. Kitettek magukért a többiek is, s elfogultság nélkül mondhatjuk, hogy a gólkülönbség a vendégekre nézve volt hízelgő. A túlzott keménykedésen kívül sokkal többre nem futotta erejükből.
Botorság lenne azonban a szerdai győzelemben elringatni magunkat. Könnyen megbosszulhatja magát. Azért az OSC feltehetően annál jobb csapat, mint amit Egerben láttunk tőlük. Dabrowski Norbert is azt emelte ki a mérkőzést követő sajtótájékoztatón tett nyilatkozatában, hogy ekkora különbség nincs a két csapat között. Felhívta arra is a figyelmet, hogy szerdán új meccs kezdődik, s nincs két egyforma összecsapás. A legfontosabb feladatnak - szombatról, szerdára -, pedig azt tartotta, hogy fenn kell tartani, azt a bizonyos harci tüzet. Ha pedig ez így lesz, akkor bronzéremmel távozhatunk a Nyéki Imre Uszodából.
A keretben annyi a változás, hogy Bedő Krisztián, már nemcsak a mérkőzés jegyzőkönyvében szerepel, hanem ő maga is ott lesz a többiekkel a vízben. Aki esetleg nem tudná, az eltiltott játékos büntetése csak akkor járhat le, ha annyiszor szerepeltetik a jegyzőkönyvben, ahány mérkőzéstől eltiltották, tehát más nem játszik helyette. A bajnoki elődöntőben összeszedett két meccses eltiltásának most van vége, aminek talán Decker Ádám örül a legjobban, mert szerdán, eredeti posztján, a védelem tengelyében játszhat, s csak akkor kell centereznie, ha az adott támadás éppen úgy kívánja.
Szükség is lesz erre, mert az OSC, az utolsó szalmaszálba kapaszkodik, s minden bizonnyal nagy elánnal vetik majd magukat az ütközetbe. Kemény, amolyan verekedős vízilabdára lehet számítani, mert mindkét csapat számára nagy a tét. Mindkét társaság csalódott, de már előre tekintenek, mert ugye a bronzérmen kívül, itt arról is szó van, hogy ki indulhat a következő kiírásban a Bajnokok Ligájában. Ugyanis Európa legjobb együtteseinek küzdelmében azok a csapatok vehetnek részt, amelyek a hazai bajnokságuk első három helyének valamelyikén végeznek.
A szurkolók is úgy gondolják, hogy a ZF-Eger véget vet a bajnoki küzdelemsorozatának. Nem számít a hétköznap, a késői kezdési időpont, az Egri Vízilabda Klub indította szurkolói busz, még a szokásosnál is gyorsabban megtelt. Tudomásunk van arról is, hogy sokan személyautóval jönnek, vagy éppen összekötik fővárosi ügyintézésüket a mérkőzéssel. Merthogy szeretnék megköszönni a csapatnak a bajnokság során nyújtotta élményeket, s méltóképpen elbúcsúzni azoktól, akik a következő szezonban már nem lesznek velünk.
Minden megemlítetten kívül, azért is le kellene zárni a bronzcsatát már szerdán, mert akkor lenne elegendő idő, a június 7.-én, Genovában kezdődő Final Eight első mérkőzésére, a Barcelonetta elleni összecsapásra készülni. De közel sem szeretnénk ennyire előre szaladni. Nyerjük csak meg azt a bronzérmet, aztán ráérünk minden egyébről részletesen szót váltani...
(Fotó: Lénárt Márton, archív)