A Bajnokok Ligája B-csoportjának jelenlegi állása miatt, a házigazda Pro Recco és a vendég ZF-Eger is teljesen nyugodtan várja a 20.30-as kezdést.
BAJNOKOK LIGÁJA, FÉRFIAK, B-CSOPORT, 13. FORDULÓ
PRO RECCO (OLASZ) – ZF-EGER
GENOVA, ÁPRILIS 28., SZOMBAT, 20.30.
V.: GOMEZ (SPANYOL), PUTNIKOVICS (SZERB).
LEN-DELEGÁTUS: MOLINER (SPANYOL).
A hosszúra nyúlt pénteki napot követően, viszonylag hamar sikerült felvenni az olasz életfelfogást: fél tízes reggeli után, tizenegy órakor közös videózás szerepelt a programban, az összesen fél órás átmozgató edzés pedig fél egy és egy között zajlott a ZF-Eger férfi csapatának.
Mindennek köszönhetően, az ebéd is késeire sikeredett, bőven délután kettő után hozták ki ugyanis a fiúk ételét. Innentől kezdve csendes pihenő és hangolódás az este 20.30-kor kezdődő összecsapásra. Így telik az idő Genovában.

A napi program ismertetésén túl, kicsit a szakmával is foglalkoznánk, elvégre is, este az idei Bajnokok Ligája csoportkör utolsó idegenbeli fellépésén lesz érdekelt a társaság. Mindenekelőtt a B-csoport jelenlegi állását kell tisztázni, hiszen két körrel a befejezés előtt, úgy áll az élen a ma este házigazdája, hogy öt ponttal követi őt az egri gárda.
A Pro Recco már csak amiatt is kényelmes helyzetből várhatja a találkozót, mert az utolsó fordulóban Alphenbe látogat, tehát egy esetleges mostani vereség sem nagyon kockáztatná első pozícióját. A mieink is hasonlóan készülhetnek, a Szolnokkal szemben meglévő négypontos fór ugyanis szintén nem tartja a csapat nyakához azt a bizonyos kést, elég ugyanis bebiztosítani a második továbbjutó pozíciót másfél hét múlva, amikor a Steaua Bucuresti látogat a Bitskeybe.
Emiatt sem utazott el legerősebb összeállításában a sárga-kék egylet, és emiatt sem kell feltétlenül vért izzadni a genovai pontszerzésért. „Na, most meglátjuk, hogy mit tud! – mormogott az orra alatt Dabrowski Norbert még a péntek esti tréning közben, arra utalva, hogy Csiszár Boldizsárral a kapujában kezdi el a meccset alakulata.

Emlékeztetőül, az egriek fiatal hálóőre idén három BL-meccsen kapott lehetőséget (mindegyiken csereként), de gólt még mindig nem kapott a sorozatban. Fel is merült edzés közben a kérdés, mi van, ha „Boldi” most is lehúzza rolót? Dabrowski mester válasza sem sokat váratott magára: „akkor nyerünk 1-0-ra…”
Az iménti kis vicces szösszenetből is tökéletesen érződik, mindenfajta teher, vagy nyomás nélkül készülnek a fiúk a Recco ellen, hiszen a csoportkörben nyújtott eddigi produkció ezt eredményezi.
Ettől függetlenül mindenki nagyon komolyan fogja venni az ütközetet, ami el is várható, elvégre a másik oldalon olyan világsztárok szerepelnek, mint például Stefano Tempesti, Filip Filipovics, Dusan Mandics, Alekszandar Ivovics, vagy éppen Niccolo Gitto. Hogy mást ne említsünk.

Hogy mennyire nem övezi hatalmas versengés a találkozót, arra nagyon jó példa, hogy a mai átmozgató foglalkozások között (amikor egymást váltották a játékosok a medencében) szívélyes beszélgetések, nagy kézfogások és baráti ölelések voltak jelen a Piscina Sciorba nevű uszoda számos pontján. A két hadvezér, Dabrowski Norbert és Vladimir Vujaszinovics is váltott egymással néhány szót, a többit majd aztán este.
Arról nem beszéltünk már csak egyedül, hogy a június elején esedékes Final Eight szempontjából sem elhanyagolandó ez a mérkőzés, hiszen a helyszín azonos a nyolcas döntőjével, vagyis éles főpróbát tud tartani az egri csapat. A létesítményről ugyanakkor most még nem sok mindent írnánk, hiszen a jelenleg teljesen fedett uszoda félig ki lesz nyitva, mobil lelátókat, és teljes csinosítást kap.
Mindezt most elméletileg nem lehet majd megtekinteni Magyarországról, ugyanis sem televíziós közvetítés nem lesz, a hírek szerint pedig az Európai Úszószövetség (LEN) élő streamje sem lesz elérhető. Egyetlen eredménykövető lehetőségként így egyelőre a len.eu-t ajánljuk, azon belül is, ide kattintva lehet képben lenni, mi is történik Genovában…
A 13. forduló további párosításai:
A-csoport:
2018. Április 28., szombat 18.30.: VK Partizan Beograd – VK Jug Dubrvonik 19.15.: Dinamo Moscow – Olympiakosz Pireusz 19.30.: Waspo Hannover – A-Híd OSC-Újbuda CNA Barceloneta – AN Brescia 5-7
B-csoport: 18.15.: Steaua Bucuresti – Szolnoki Dózsa VSC 19.00.: Jadran Herceg Novi – AZC Alphen
Április 29., vasárnap 12.00.: CN Sabadell – Spandau 04 Berlin
(FOTO: Fenyves Balázs, a helyszínről)