Egy perccel a vége előtt kettővel vezetett a ZF-Eger, ám végül egy ponttal kellett beérni a Fradi elleni rangadón.
Köszöntéssel kezdődött a szerda esti ZF-Eger – FTC PQS Waterpolo férfi OB I-es szuperrangadó, hiszen korábban az Egri Vízilabda Klubnak még nem volt alkalma közönség előtt gratulálni a riói olimpia megnyeréséhez két szerb légiósának, Braniszlav Mitrovicsnak, és Milos Csuknak.
A klub nevében Bárány Attila ügyvezető-elnök adott át virágcsokrot a két olimpiai bajnoknak, mi pedig azt is megjegyezhettük magunkban, hogy szerb ötkarikás aranynak sem sok helyen nem tapsolnak olyan sokan, mint a Bitskey-uszodában.

Ugyan nagy tapsot kaptak az ünnepeltek, de sokkal nagyon ováció fogadta egy magyar olimpiai bajnok megmozdulását. Nevezetesen Hosnyánszky Norbertre gondolunk, aki az első ráúszás megnyerését követően, az első emberelőnyt máris gólra váltotta. Sokáig aztán nem is változott az eredmény, a vendégek sorra a kapufát találták el (még ötméteresből is), mígnem Marko Avramovics próbálkozásánál a léc már a vendégeknek segített (1-1).
A következő támadásnál aztán Varga Dánielen volt a sor, és máris a Fradi vezetett. Szerencsére azonban nem ez maradt az első negyed utolsó említésre méltó momentuma, jött ugyanis a két csapat legutóbbi találkozóján ötször is eredményes Bedő Krisztián, és még a szünet előtt kiegyenlítette az állást.
Hogy mennyire változatosan alakult a meccs első fele, arra nagyon jó bizonyíték, hogy a kisszünet döntetlenje után megint a mieinknek sikerült elmozdulniuk pozitív irányba. Kovács Gergő távolról lőtt át, aztán Madaras Norbert hiába egalizált, érkezett Borisz Vapenszki, és kíméletlen erővel bombázott a kapufa segítségével a hosszú oldalba. Sőt mi több, egy időkéréses emberfór után Erdélyi Balázs is a léc alá pattintott, először vezetett ezzel kettővel a házigazda (5-3).

A félidőből hátralévő rész viszont már nem alakult ilyen meseszépen. Előbb legalábbis Madaras Norbert faragta egyre a zöld-fehérek hátrányát, majd egy kapu előtti „csata” alkalmával – habár simán lehetett volna ellentétesen is ítélni - Bedő Krisztián ellen fújt Csanádi Zsolt játékvezető, majd még biztos, ami biztos, végleg cserével ki is állította az egriek egy szem centerét.
Maradt így B-tervnek Decker Ádám kapu előtt való szerepeltetése, de Uros Csucskovics is feltűnt a középcsatár posztján. Ezzel együtt is átragadtak a rossz emlékek a térfélcsere utáni első játékrészre, ugyanis előbb Tóth Márton egyenlített, majd Jansik Szilárd megmozdulása mínusz kettő után ismét fővárosi előnyt eredményezett.
Szikrázott az összecsapás, annyi szent, mindkét oldalon potyogtak a kiállítások. No meg egy piros lap is felbukkant. Történt ugyanis, hogy vendég vezetésnél ismét kiszórtak a bírók egy FTC-játékost, Gerendás György pedig olyan hevesen reklamált, hogy távoznia kellett a kispad mellől. A meccs közben továbbra is elképesztően változatosan alakult, és megint sikerült megfordítania az állást a Ferencvárosnak. Úgy tűnt ekkor, Madaras Norbertnek eltökélt szándéka volt egyedül eldönteni a rangadót, hiszen 8-7-re már úgy vezettek a vendégek, hogy az újból előnyt eredményező találat a balkezes pólós negyedik gólja volt.

Nyolc perc maradt hátra a meccsből és még mindig nem lehetett tudni, hogy melyik csapat örülhet a végén. Érezhetően nagyon fontos volt, hogy ki szerzi a felvonás első gólját, ami szerencsére Kovács Gergő nevéhez fűződött. Még öt minutum maradt hátra, amikor Erdélyi Balázs ismét visszavette együttesének a vezetést, a közönség pedig egyre jobban kezdett lázba jönni (9-8).
Pláne akkor, amikor Kovács Gergő harmadjára is hangorkánra késztette a sárga-kék híveket, hiszen újra kettővel lógott meg a házigazda. Az utolsó negyedre ráadásul olyannyira megszilárdult az egriek hátsó alakzata, hogy a Fradi hiába kapta futószalagon az emberelőnyöket, nem volt ellenszer.
Közben az utolsó percbe léptünk, Katonás Gergő pedig gondoskodott arról, hogy a legvégére is maradjanak izgalmak. Egy-egy támadás, időbe már csak ennyi fért bele. A ZF-Eger rosszul lőtt, ellenben a másik oldalon mikor, ha nem a legvégén kapott volna kettős emberelőnyt az FTC, amivel Stefan Mitrovics köszönte szépen, élt is. 10-10, és kettő másodperc, de gól már nem esett, ezzel pedig maradt a döntetlen.
[vc_row][vc_column][mk_photo_album column="1" thumbnail_preview="false" count="1" posts="93136" show_overlay_without_hover="true" cover_image_hover_animation="blur"][vc_empty_space][/vc_column][/vc_row]A mérkőzés jegyzőkönyve:
E.ON OB I., férfiak, B-csoport, 2. forduló ZF-Eger – FTC PQS Waterpolo 10-10 (2-2, 3-2, 2-4, 3-2) Eger, Bitskey-uszoda, 700 néző. V.: Dr. Molnár T., Csanádi Zs. ZF-EGER: B. Mitrovics – Lőrincz B. 1, Angyal, Kovács Gergő 3, Hosnyánszky 1, Bedő 1, Erdélyi 2. Cs.: Csucskovics 1, Decker Á., Vapenszki 1, Biros B., Szalai. Edzők: Dabrowski Norbert, Petrovai Márton. FTC: Gárdonyi – Madaras 4, Katonás 1, S. Mitrovics 1, Marko Csuk, Szirányi, Varga Dániel 1. Cs.: Avramovics 1, Nyéki, Tóth M. 1, Jansik Sz. 1, Dőry. Edző: Varga I. Zsolt. Szakmai-igazgató: Gerendás György. Gól – emberelőnyből: 13/5. ill. 10/2. Kettős emberelőnyből: - ill. 1/1. Ötméteresből: - ill. 1/1. Kipontozódott: Avramovics a 17., Jansik Sz. a 22. percben. Kiállítva (végleg cserével): Bedő a 16. percben. Piros lap: Gerendás György a 26. percben. Az eredmény alakulása: 1-0, 1-2, 3-2, 3-3, 5-3, 5-6, 7-6, 7-8, 10-8, 10-10.
A 2. forduló további eredményei:
A-csoport: Szolnoki Dózsa VSC – A-Híd OSC-Újbuda 11-14 KSI SE – Debreceni VSE 7-12 MetalCom Szentesi VK – VasasPlaket 6-11 PVSK Mecsek-Füszért – ContiTech Szeged 5-13
B-csoport: EBP Tatabánya – PannErgy Miskolci VLC 5-11 Kaposvári VK – Raconiet Honvéd 10-11 UVSE – BVSC-Zugló november 10.
(FOTO: Szántó György)









