Tóth Kálmán a klub teljes utánpótlásképzésének szakmai irányítója
- Írta: Sütő Gergő
- Hírek
- Találatok: 2701
A névadó szponzor bejelentésével egybekötve vált hivatalossá, hogy a férfi felnőtt csapatunk vezetőedzője Biros Péter lett a szezon hátralévő részére, míg a komplett utánpótlásképzés szakmai vezetője Tóth Kálmán. Erről kérdeztük a klub elnökét, Szécsi Zoltánt.
Mindenekelőtt ki kell emelnem, hogy Tóth Kálmán fantasztikus nevelőedző, nemsok hozzá hasonló tudású szakember van a sportunkban. Sok fiatallal dolgozott a felnőtt gárdában is, szépen fejlődtek a játékosok. Azonban most úgy éreztük, hogy eljött az az időszak, amikor egy olyan karakterre van szükség a kispadon, mint Biros Péter. Mindenképp ki kell emelni, hogy Péter a szezon hátralévő részére, egyfajta időszakos szerepre vállalkozott. Sűrű időszak előtt áll, hiszen Sike mester mellett továbbra is fontos szerepe van a női csapatunk felkészítésében. Kálmán fő feladata a komplett férfi utánpótlás összefogása lesz, illetve egy terv készítése arra, hogy pár éven belül visszakerüljünk oda az eredményeket is tekintve, ahová a tradíció szerint is tartozunk.
Szécsi Zoltán - elnök, Egri Vízilabda Klub