
Vízilabdás komplexumunk nemzetközi szinten is kimagasló, nem véletlen, hogy a nyári időszakban válogatottak, hazai és külföldi csapatok tartják itt edzőtáboraikat. Így tett az ukrán Stars Uzhhorod utánpótlás csapata is, akik a gyakorlásokon túl, egri fiatalokkal tudtak mérkőzéseket játszani.
Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy határon innen és túl is igen népszerű városunk és természetesen az Egri Vízilabda Klub adta lehetőségek. Sorra érkeznek hozzánk edzőtáborozni a nyáron, jelenleg is nálunk készül az U20-as női magyar válogatott. Az elmúlt napokban -erősítve határontúli kapcsolatainkat- Egerben táborozott az ukrán Stars Uzhhorod U11-es csapata 23 gyerkőccel, akik remek mérkőzéseket játszottak fiataljainkkal. Külön érdekessége volt a kétkapus játéknak, hogy a játékvezető szerepét klubunk elnöke, a háromszoros olimpiai bajnok Szécsi Zoltán töltötte be. Nagy élmény volt ez minden résztvevőnek! Kicsit fogalmazhatnék úgy is, hogy az ungvári összefogás után, most is álltunk rendelkezésre és segítettünk, ahol tudtunk.
Kovács Cs. Tamás – ügyvezető-igazgató