
"A vízilabda nem csupán a felnőtt bajnokságokról szól, hiszen az utánpótlás-nevelés az egyik legszebb hivatás. Feladat bőven akad, de az egri műhelymunka mindig is az egyik legkedvesebb lesz számomra." - kezdte gondolatait Kovács Cs. Tamás, az Egri Vízilabda Klub ügyvezető-igazgatója.
- Rendkívül elfoglalt vagy, hiszen az Egri Vízilabda Klub mellett több megbízatásod és feladatod is van. Hogyan tudod ezeket összeegyeztetni?
- A klubban végzett munka mellett a közéletben és játékvezetőként is ténykedem. Az utóbbival kapcsolatban, tavasztól lett sűrűbb az életem, hiszen több megtisztelő feladatot kaptam itthon játékvezetőként. Az utánpótlás összes korosztályától egészen a felnőtt szintig vezethettem mérkőzéseket. Nehéz, komoly koncentrációt igénylő kihívások ezek, de a visszajelzések azt mutatják, hogy jól sikerültek. Persze el kell mondani, hogy a folyamatos szakmai képzésen túl a játékvezetőknek szerencsére is szükségük van és kiváló kollégákra. A teljesség igénye nélkül a legrangosabb feladataim így néztek ki: Komjádi Kupa döntő, országos utánpótlás döntő, Női OB I. bronzmérkőzés, Férfi OB I. bajnoki elődöntő és döntő. Mindig kiemelem, hogy akkor dolgozik jól az ember, ha nem főszereplő a medence partján és jóformán nem is emlékeznek arra, hogy kik vezették az ütközetet.
- A hazai bíráskodás mellett nemzetközi játékvezető is vagy. Milyen nyári eseményen kellett helytállnod?
- Nyáron részt vettem a fiú U17-es Európa-bajnokságon Máltán, ahol a magyar csapat az előkelő harmadik helyezést szerezte meg. Az első naptól kezdve gyakorlatilag minden nap rangadót kellett vezetnem, ami nagyon megtisztelő kihívás volt. A csoportmérkőzések után egy negyeddöntőn és az ötödik helyért zajló párharcon is közreműködtem. Nagyon örülök ezeknek a rangos lehetőségeknek, szakmailag rengeteget jelentett nekem. Friss hír, hogy egy kiváló magyar kolléga helyett (aki sajnos nem tud részt venni a tornán) Izraelbe is utazom a Női Junior Világbajnokságra ezen a héten.
- A bíráskodás mellett a sportdiplomácia terén is kaptál feladatokat.
- Tavasszal Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke illetve dr. Molnár Tamás alelnök és a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség jóvoltából, valamint a LEN támogatói levelével, megválasztottak az EUSA (Európai Egyetemi Sport Szövetség) vízilabda technikai delagátusának. Ez azt jelenti, hogy 2022-ben, a lengyelországi Łódź-ban megrendezendő Európai Egyetemi Játékokon én fogom menedzselni a vízilabdával kapcsolatos, majd valamennyi tevékenységet: pályahitelesítést, játékvezetők nevezését, technikai háttér biztosítását, edzések és mérkőzések beosztását, csapatok transzfereit, és még sorolhatnánk. Épp most volt egy háromnapos értekezlet Lengyelországban, ahol a helyszínen vettük át a feladatokat, néztük meg a lehetőségeket. Komoly és megtisztelő kihívás ez is, amiért hálás vagyok, hogy a Hazámat és a sportágunkat képviselhetem.
- Ezek a feladatok mennyire befolyásolják az egri feladataidat?
- Sajnos nálam is csak 24 órából áll egy nap, de viccet félretéve jól össze kell hangolnom a mindennapokat. A sport és a közéleti tevékenységek mellett bővültek a feladatok. A mindennapos, adminisztratív, irodai munka mellett, szeretnék az utánpótlásunkra még több energiát fordítani, hisz a vízilabda nem csupán a felnőtt bajnokságokról szól, az utánpótlás-nevelés az egyik legszebb hivatás. Megragadnám az alkalmat arra, hogy bemutassak egy új, formabontó projektet. Kiváló szakembereink vannak, akikkel megalkotjuk az Egri Vízilabdázás fehér könyvét. Biros Péter – Tóth Kálmán – dr. Sike József, illetve valamennyi egri edzőnk összefogásával készül egy olyan szakmai „útmutató”, amely a mindenkori egri vízilabdázás „hitvallása”, alapmankója lehet a mindennapokban leány és fiú fronton egyaránt. Nem elfeledve: Tóth Kálmán a fiatal edző palánták egyetemi nevelésében főszerepet vállal, az ő segítségükre is számíthatunk ennek a munkának az összeállításakor. Feladat bőven akad, de az egri műhelymunka mindig is az egyik legkedvesebb lesz számomra.