
Folytatódnak felnőtt csapataink bajnoki találkozói. A férfiak a Vasas otthonába látogatnak, míg a hölgyek Szegedre utaznak a szerdai játéknapon.
Kezdjük rögtön a női találkozóval, Szilágyi Péter lányai Szegedre utaznak az OB I. tizenötödik fordulójában. Izgalmas összecsapásra számíthatunk, hiszen a szegediek pont Menczinger Katáék előtt találhatóak a tabellán.
E-ON OB I. ALAPSZAKASZ, NŐK, 15. FORDULÓ
SZTE SZEGED (7.) – TIGRA-ZF-EGER (8.)
2021. MÁRC. 31. 13:30
SZEGED,TISZAVIRÁG USZODA (ZÁRTKAPUS)
JÁTÉKVEZETŐK: CSIZMADIA ZSOLT, HOMONNAI DÁNIEL.
Nekünk még két idegenbeli mérkőzésünk van az alapszakaszból. Elhalasztott meccsről beszélünk, ami a válogatottak kiválása miatt alakult így. Jelenleg előttünk állnak a tabellán, de hazai pályán egy góllal sikerült őket megverni az őszi szezonban. Idegenben is nyerni szeretnénk, illetve a cél, hogy megelőzzük őket. A csapattal utazik hosszú kihagyás után Molnár Daniella, meglátjuk, hogy tud-e játszani.
Szilágyi Péter – vezetőedző
Ugyancsak szerdán folytatja OB I-es sorozatát a férfi gárda. Nem lesz egyszerű, hiszen idegenben kell medencébe ugrani Krémer Balázséknak, az ellenfél pedig a tabellán jelenleg negyedik Vasas lesz. A találkozón Biros Péter szakmai igazgató helyettesíti Petrovai Márton vezetőedzőt.
E.ON OB I. ALAPSZAKASZ, FÉRFIAK, 24. FORDULÓ
A-HÍD VASASPLAKET (4.) – TIGRA-ZF-EGER(6.)
2021. MÁRC. 31. 20:00
BUDAPEST, KOMJÁDI USZODA (ZÁRTKAPUS)
JÁTÉKVEZETŐK: FÜZESI ZSOLT, ifj. KENÉZ GYÖRGY.
Jó lenne túllépni az UVSE mérkőzés okozta negatív hatáson. Bízom abban, hogy jóval érettebben fogunk pólózni és megközelíthetjük a Vasast. Nem lesz egyszerű, hiszen egy papíron jobb ellenfélhez látogatunk. Megfelelő koncentráció és magabiztosság nélkülözhetetlen egy jó mérkőzéshez. Bízom a csapatunkban, sokkal több van bennünk!
– Biros Péter – szakmai igazgató, Tigra-ZF-Eger
Fotó: Lénárt Márton