
Második helyen végzett az Olimpiai Kupa 2021-es csoportjában a Tigra-ZF-Eger női gárdája.
Színvonalas, magas iramú mérkőzést játszottunk, úgy gondolom, hogy nagyon hasznos volt ez a csapatom szempontjából. Az első negyedben több olyan gólt kaptunk ami elkerülhető lett volna, annak ellenére, hogy kiegyenlített volt a játék. A második harmadik negyedben feljavultunk, mi domináltunk, azonban a negyedik negyed második felére átbillent a találkozó. Összességében fontos állomás volt ez a felkészülésünket tekintve. Elégedett voltam azokkal, akik eddig kevesebb lehetőséghez jutottak. Büszke vagyok arra, hogy a találkozó után jelezte a junior válogatott, hogy a következő összetartásra várják Dobi Dorinát. Fontos a jó kapus teljesítmény, ezen mindenképp van mit csiszolnunk. A csoportban másodikok lettünk, így két nagyon nehéz ütközet vár majd ránk a 4-6. helyért a Dunaújváros és az UVSE ellen.
Szilágyi Péter, vezetőedző
A mérkőzés jegyzőkönyve:
Olimpiai Kupa 2021. 2. forduló
Junior Válogatott– Tigra-ZF-Eger
15-8 (2-5, 2-2, 3-2, 1-6)
Budapest, Margitsziget.
Játékvezetők: Binder Szabolcs, Vörös Viktor.
Junior Válogatott: Neszmély – Peresztegi 4, Pőcze 1, Valentin, Baksa 5, Kudella, Petik 1. Cs.: Telek 2, Dávid 1, Tátrai, Pál, Szabó, Zantleitner 1.
Vezetőedző: Varga Tamás.
Tigra-ZF-EGER: Pintér – Menczinger, Hertzka 3, Katona, Dobi 4, Bódi, Szilágyi Sz. Cs.: Túri, Párkányi, Molnár, Pogonyi, Szmodics 1, Gálicz, Horák.
Vezetőedző: Szilágyi Péter.
Gól – emberelőnyből: 5/2 illetve 4/1.
Gól – ötméteresből: 3/2 illetve 1/1.
Kipontozódott: Pál Anna illetve Bódi Fruzsina.
/Fotó: Lénárt Márton/