
KÖZLEMÉNY
Örülünk, hogy az elmúlt két évben sikerült látványos lépéseket tennünk, segíteni tudtuk az egri úszó- és vízilabda sportot, ami az infrastruktúra fejlesztést illeti. A Termálfürdő 50 méteres medencéjén: hideg, nyirkos sátrat egy jobb szigetelésű, kétrétegű sátorra tudtuk cserélni 60 millió forint értékben. A tavalyi évben úgy terveztük, hogy már októberre megérkezik az a gázkazán, amelynek segítségével a megfelelő hőmérséklet is biztosítva lesz ami a levegőt és vizet illeti. A kazán sajnos csak decemberre érkezett meg. Ezt a fejlesztést: 12 millió forinttal támogattuk. Büszkék vagyunk arra, hogy a közel 110 millió forintos fejlesztésből az Egri Vízilabda Klub és az Egri Vízilabda Kft. 72 millió forinttal tudta kivenni a részét a 20 millió forinttal csökkentett éves városi támogatás ellenére is.
Bár, a rövid „próbaidőszak” alatt a valódi téli napok még nem tették vizsgára az új gázkazánt és így a vízhőmérsékletet sem, bízunk abban, hogy az Eger Termál Kft. tudja biztosítani a gyermekeink számára szükséges 27 C-fokos vízhőmérsékletet. Örülünk a sátor mellett található ideiglenes konténer-öltözőknek, amelyek ebben a rendkívül nehéz időben segítséget nyújtanak. Azonban, látjuk, hogy bőven van teendő ezen a területen is, hogy normális módon lehessen öltözni, zuhanyozni, mellékhelyiségeket használni.
Visszatérés a Bitskeybe! Jövőbe mutató tervek:
Nagy reménnyel vagyunk a Bitskey Uszodába való minél hamarabbi visszatérést illetően. Azon munkálkodunk, hogy akár anyagi segítség árán, nemcsak a mi pólós palántáink, de az összes városi egyesület számára ez minél hamarabb megtörténjen. Az Eger Termál Kft. tájékoztatása szerint a Strand sátor helyetti Bitskey üzemeltetés havonta 3 millió forint többletköltséget jelent számukra, amit az Egri Vízilabda Kft. szeretne megfinanszírozni. Fontosnak tartjuk, hogy az első hazai OB-I-es mérkőzésünket már a fedett uszodában tudjuk lejátszani, mert a Strand 7-es medencéje korábban nem kapott OB-I-es hitelesítést.
A járványhelyzeten túl szeretnénk, ha az idén 21 esztendős uszoda tetőfelújítása TAO-pályázatunk segítségével megvalósulna.
Ha már TAO-pályázat! Középtávú terveink között szerepel a Bárány Uszoda 12 hónapossá tétele, azaz sátortetővel fedése a téli időszakra. Nem szükséges elmondani, hogy mennyire megkönnyítené gyermekeink mindennapjait a meglévő infrastruktúra ebbéli fejlesztése. A fentieken túl célunk a költséghatékonyság mellett a környezettudatos technológia alkalmazása: azaz, a hőszivattyús rendszer kialakítása.
Köszönjük sportolóink, a szülők türelmét!
Egri Vízilabda Klub