Egészen elképesztő adat, amit a címben is jeleztünk. Haladni szeretnénk a korral, illetve reagálnunk kellett a kialakult helyzetre, így komolyabb változásokon esik át a klub kommunikációja.

Kezdjük rögtön azzal, hogy Az Egri Vízilabda Klub az Eger Termál Kft-vel a koronavírus-járvány miatt több intézkedést is hozott, köztük azt, hogy a Bitskey Aladár Uszodában rendezett találkozók (utánpótlás és felnőtt egyaránt) visszavonásig zárt kapuk között kerülnek lebonyolításra. Erre azonnal reagálnunk kellett, így kiépítettük az online közvetítések rendszerét. Már nem csak a felnőtt mérkőzések, hanem a hazai utánpótlás találkozók is élőben követhetők a hivatalos Facebook csatornánkon. Büszkén mondhatjuk, hogy az országban elsőként léptük meg ezt! A címben említett szám pedig önmagáért beszél, hiszen október óta már több mint 137.000 főt értek el online közvetítéseink.
Ezeken felül még több tartalommal (web, Facebook, Instagram) készülünk, érdemes ránk kattintani! A megújulás központi eleme egy új weboldal fejlesztése, ami még idén debütálni fog. Sok információval és átlátható rendszerrel készülünk. Egy olyan oldalt álmodtunk meg, ami tényleg a szurkolóké, bízunk benne, hogy legalább olyan örömmel fogadja majd a közönség, mint amilyen örömmel mi dolgozunk rajta.
Mindenkinek további jó egészséget kívánunk, kövessük együtt az egri vízilabdát most online! Hajrá Eger!












