Mint arra már többször utaltunk az idei szezonkezdet a 2020-as tokiói olimpia miatt egy hónappal korában lesz. Az OB-I-es bajnokság már szeptember első napjaiban elindul, és az európai kupákban érdekelt csapatok is már szeptemberben megkezdik menetelésüket.
Férfi csapatunk az Európa-kupában érdekelt. Szécsi Zoltán, az Egri Vízilabda Klub elnöke jelezte a LEN /Európai Úszószövetség/ illetékeseinek, hogy szívesen otthont adunk a selejtezőkörnek. Mivel több sikeres rendezvénynek volt már színhelye az egri Bitskey Aladár Uszoda a LEN illetékesei örömmel vették a szándékot. Ennek értelmében pedig szeptember 13-15. között hazai pályán fogadhatjuk selejtezőbeli riválisainkat. A sorsolást követően az is kiderült, hogy már az első őszi hónap közepén neves ellenfeleket fogadhatunk. Így a szerb Radnicski, a horvát Sibenik, és az orosz Sthurm csapatait. Tisztázódott az is, hogy a selejtezőkörből az első két csapat jut tovább.
A szintén az Európa-kupában érdekelt Miskolc ugyanebben az időpontban Máltán vendégszerepel, a hazai Valletta, az olasz Posillipo, valamint a francia CN Noisy Le Sec társaságában.
Eldőlt az is, hogy az Egri Vízilabda Klub augusztus 21-én, 11 órakor tartja idénynyitó sajtótájékoztatóját. Ekkor mutatjuk be női és férfi csapatunk új játékosait és többek között a szezon első nagy eseményének, az Európa-kupa selejtezőjének megrendezéséről is részletesen beszámolunk.