Amíg Somhegyi Noémi csapata két nagyarányú győzelmet aratott, addig Rüll Csaba lányai két szoros csatában veszítettek.
Somhegyi Noémi, a ZF-Eger fiú Vidék V-ös gyermek csapatának edzője: - Büszke vagyok a fiúkra, mert rendesen helytálltak. Mind a két mérkőzésen megcsinálták azokat a taktikai elemeket, amiket az edzéseken szoktunk gyakorolni, illetve kértem tőlük. Abszolút látom rajtuk, hogy már szeptemberhez képest is fejlődtek úszásban, labdatechnikában. Mindenkivel elégedett vagyok, de külön meg szeretném dicsérni a két kapusomat, Rónai Leventét és Gulyás Balázst, hiszen remekül védtek. Rónai Leventének ez volt az első meccse ezen a poszton, és rendkívül jól mozgott. A mezőnyjátékosok közül egyértelműen kiemelkedik Tomozi Kálmán, aki a hátán viszi a 2007-es korosztályt, és remélem, a közeljövőben is ilyen remek játékot láthatok majd tőle.
Eredmények:
Fiú Gyermek Vidék Bajnokság V., Zöld-csoport, 2. forduló ZF-Eger – Invictus SC 19-5 (6-1, 2-2, 8-0, 3-2) Egri gólszerzők: Tomozi Kálmán 6, Kormos Kornél 3, Skultéti Gergő, Tasi Zalán, Tripa Olivér, Balogh Miklós 2-2, Szabó Márk, Klebovicz Zalán 1-1.
ZF-Eger – Debreceni VSE 13-4 (4-1, 3-1, 4-1, 2-1) Egri gólszerzők: Tomozi Kálmán 6, Tasi Zalán 4, Skultéti Gergő 2, Szabó Márk 1.
A bajnokság állása:
1. Szolnok 12 pont, 2. Nyíregyháza 9, 3. ZF-Eger 6, 4. Debrecen 4 (46-40), 5. Miskolci VLC 4 (26-38), 6. Invictus SC 0.
Rüll Csaba, a ZF-Eger Észak-keleti Ligakupában szereplő leány gyermek csapatának edzője: - Azért indultunk el ebben a bajnokságban, mert tavaly is nagyon jó gyakorlásnak bizonyult, ezért idén is hasznosnak tartom a szereplést. Annyit kell tudni, hogy 2003-2004-es születésű fiúk ellen játszunk, mi pedig a 2002-2003-as korosztályú lány csapatunkkal állunk helyt. Az a célunk, hogy a jövő évi serdülő csapatunkat megfelelően ki tudjuk alakítani, és jelen pillanatban azt mondom, nagyon jó kis társaság jöhet össze a következő szezonra. A Zemplénnel szemben egy kimondottan szoros mérkőzést játszottunk, amelyen kiemelkedett a Kovács Márta, Kiss Abigél, Túri Dorottya hármas. A Debrecen ellen aztán még egy ennél is kiegyenlítettebb meccs következett, és itt már csak egyetlen találattal kaptunk ki. Mondanom sem kell, nagyszerűen szolgálta a felkészülést ez a két találkozó. Azért is jó, hogy fiúk ellen játszunk, mert itt nem lehet megfogni a fürdődresszt, szóval sokkal technikásabbnak kell lennünk. Emellett az sem elhanyagolandó tény, hogy a fiúk erősebbek nálunk, ami tovább nehezíti a helyzetünket. A két szoros eredmény ellenére kicsit visszább kellet fognom a lovakat, mert másnap az Országos Utánpótlás Bajnokságban fontos összecsapás várt ránk a Honvéd ellen, amire tartalékolnunk kellett. Bízom benne, hogy a továbbiakban nem lesznek ilyen ütközéseink. De ezzel együtt sem panaszkodhatom, a lényeg ugyanis a gyakorláson van, és ahogyan fogalmaztam, a jövő évi serdülő csapatunk kialakításán.
Eredmények:
Gyermek Észak-keleti Ligakupa I., Piros-csoport, 1. forduló Zempléni VK – ZF-Eger 14-10 (5-5, 3-2, 4-3, 2-0) Egri gólszerzők: Kiss Abigél 3, Dobi Dorina, Kovács Márta 2-2, Simon Eszter, Tarczali Tamara, Pásztor Flóra 1-1.
ZF-Eger – Debreceni VSE 11-12 (4-2, 1-5, 3-4, 3-1) Egri gólszerzők: Kiss Abigél 4, Pásztor Flóra 2, Tarczali Tamara, Sajtós Violetta, Horák Zsófia, Dobi Dorina, Kovács Márta 1-1.
A bajnokság állása:
1. Miskolci VLC 6 pont, 2. Nyíregyháza 3 (23-22), 3. Zempléni VK 3 (21-29), 4. Debrecen 3 (23-24), 5. ZF-Eger 0.












