Kiváló egyéni teljesítményektől sem volt mentes a ZF-Eger három leány Országos Utánpótlás Bajnokságban szereplő együttesének legutóbbi, Szentes elleni párharca.
Rüll Csaba, az ifjúsági csapat edzője: - Mindenekelőtt annyit mondanék, hogy Pap Médea, Pap Médea, Pap Médea. Mindenképp ezzel a játékosommal szeretném kezdeni az értékelést, mert fantasztikusan játszott és hét gólt szerzett. Katona Zsófival és Nagy Natáliával is nagyon meg voltam elégedve, hiszen mindketten remekül bekkeltek. Aranyi Réka betegsége miatt most is Podlovics Annának kellett helytállnia a kapuban, ezt pedig többé-kevésbé meg is tette. Sajnos nagyon rosszul kezdtünk, de aztán a folytatásban elég szépen feljöttünk az ellenfélre. Az ifjúsági korú játékosaimmal kapcsolatosan már az előző héten is elmondtam, hogy több önbizalomra lenne szükség. Az a helyzet, hogy most is meg lehetett volna a meccs, ha bíznak magukban a lányok, egyedül ezért bosszant ez a vereség. Összességében nézve mégis jó teljesítményt nyújtottunk, és azt gondolom, két góllal kikapni a tradicionálisan eredményes utánpótlás csapatokkal felálló Szentestől nem egy nagy tragédia.
Ifjúságiak:
Országos Utánpótlás Bajnokság, A-csoport, 6. forduló ZF-Eger – Szentesi VK 10-12 (2-6, 2-1, 2-2, 4-3) ZF-EGER: Podlovics A. – Molnár D., Miklós R. 1, Hornyák S., Pap M. 7, Polyák K., Szilágyi Sz. 1. Cs.: Bódi F., Nagy N., Katona Zs. 1, Varga D., Lukács D., Rocska L. Edző: Rüll Csaba. Gól – emberelőnyből: 7/2. ill. 8/3. Ötméteresből: - ill. 3/3.
Rüll Csaba, a serdülő csapat edzője: - Nagyon jól kezdtük a találkozót, agresszívan, pontosan játszottunk, ezt pedig mutatja is a félidőig kialakult nagyarányú különbség. A harmadik negyedben mégis jött egy kis megtorpanás, de szerencsére rendezni tudtuk a sorokat és kijöttünk a gödörből, ezért sikerült megnyernünk a mérkőzést. Értékes pontokat szereztünk, mert a Szentes jó csapat, annak pedig különösen örülünk, hogy mindezt a televízió előtt tehettük meg, hiszen felvette a meccsünket az Eger TV. Ami az egyéni értékeléseket illeti, Hornyák Stella hat találata önmagáért beszél, mellette pedig Szilágyi Szabina játékát, és Podlovics Anna védéseit szeretném még kiemelni. Sajnálatos eset is történt, mivel Kékesi Borbála rosszul érezte magát a mérkőzés alatt, ez pedig kihatott a teljesítményére is, ráadásul az ifjúságiak meccsén már nem is tudott vízbe ugrani.
Országos Utánpótlás Bajnokság, A-csoport, 6. forduló ZF-Eger – Szentesi VK 11-7 (3-1, 3-0, 2-4, 3-2) ZF-EGER: Podlovics A. – Kékesi B. 1, Nagy N., Hornyák S. 6, Polyák K. 1, Rocska L. 1, Szilágyi Sz. 2. Cs.: Bódi F., Szabó N., Katona Zs., Varga D., Hajdu A., Lukács D. Edző: Rüll Csaba. Gól – emberelőnyből: 10/3. ill. 8/1. Ötméteresből: 2/2. ill. 3/1.
Rüll Csaba, a gyermek csapat mérkőzéséről: - Be kell ismerni, a Szentes jobb csapat a miénknél, ezért nem szégyen a vereség. Kikapni persze sosem jó dolog, de az mégis üdvözítő volt, ahogyan a lányok játszottak. Túri Dorottya nagyon ügyesen védett a kapuban és a balkezes Kovács Márta is szép gólt szerzett, aminek külön örültem.
Gyermekek:
Országos Utánpótlás Bajnokság, A-csoport, 6. forduló ZF-Eger – Szentesi VK 4-6 (1-3, 1-1, 2-0, 0-2) ZF-EGER: Túri D. – Dobi D., Szabó N. 2, Tóth F., Kovács M. 1, Simon E., Kiss A. 1. Cs.: Deboyser Katrin, Pásztor F. Edző: Nagy István. Gól – emberelőnyből: 4/2. ill. 7/1. Ötméteresből: - ill. 1/0.
(FOTO: Fehér Kálmán, archív)












